Alapokmányt ad ki a jegybank, amelyben "újrafogalmazza küldetését, jövőképét, alapértékeit, illetve kiemelt stratégiai és intézményi céljait" - közölte az MNB.
Azt írják, az Alapokmány, mint a Magyar Nemzeti Bank belső "Alkotmánya", kijelöli a magyar jegybank jövőbeli működésének kereteit. A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénynek megfelelően a jegybank - elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül - a rendelkezésére álló eszközökkel támogatja és segíti a kormány teljes foglalkoztatást és növekedést célzó gazdaságpolitikáját, mivel meggyőződése, hogy a kormány és a jegybank stratégiai együttműködése lehet a gazdasági növekedés beindításának egyik kulcsa.
Ezért a Magyar Nemzeti Bank olyan programokat, banki eszközöket alakít ki és működtet, amelyek elősegítik a vállalatok hitelhez jutását, ezáltal bővítik a termelést, a beruházásokat, az exportot, támogatják a munkahelyek megőrzését.
A Magyar Nemzeti Bank stratégiai feladatának tekinti a pénzügyi kultúra és a pénzügyi tudatosság, valamint az ezt megalapozó közgazdasági és társadalmi gondolkodás, illetve az ehhez kapcsolódó intézményrendszer és infrastruktúra fejlesztését, ennek keretében Közgondolkodási Programja megvalósítását.
A jegybank a dokumentum szerint elkötelezett abban is, hogy a gazdálkodásában is megnyilvánuló függetlensége alapján eredménye terhére társadalmi felelősségvállalási programja keretei között alapítványokat hozzon létre és támogatásokat nyújtson.