További Gazdaság cikkek
- Csak álom az egymillió forint alatti négyzetméterár Budapesten, országosan drágulnak az ingatlanok
- Sokan azt hitték nem lehet bírni a kormány őrületes tempóját, most elérkezhet az igazság pillanata
- Lehetett sejteni, most a Mészáros Csoport megérkezett a BME-re
- Pórul járhat az új nyugdíjszabály alapján az, aki nem figyel ezekre az iratokra
- Szijjártó Péter: Beruházásösztönzés szempontjából a második legsikeresebb évünk volt a tavalyi
Sikerült Magyarországot regionális sereghajtóból a régió éllovasává tenni az elmúlt másfél-két évben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a dunaújvárosi papírgyár új erőművének ünnepségén. Az uniós választások kampányszövegét felemlegetve azt is elmondta, hogy ezért tiszeteletet érdemelnek a magyar emberek.
Orbán utána az MTI tudosítása szerint visszább vett, és inkább úgy mondta, hogy „ismét versenyben vagyunk a régió legjobban, legátgondoltabban és leggyorsabban fejlődő országa címért”.
Nem csak tőke és gondolatok kellenek
Azt is elmondta, hogy az erőműépítéshez nem csak a tulajdonosok, a tőke és gondolatok kellettek. Ezeken kívül a fejlesztés mögött a magyar emberek vannak, akik „munkástól és felsővezetőig dolgozni akarnak, gyorsan tanulnak, és jól alkalmazkodnak”.
Orbán Viktor szerint az energiaár lesz a legfontosabb kérdés a következő 2-3 évtizedben. „Aki nem tud olcsón energiát előállítani saját magának, az versenyezni sem tud majd” - fogalmazott. Nem fejtette ki, de ez elképesztően borús jövőképet jelentene Magyarországnak, mivel országunk kifejezetten szegény bármiféle elsődleges energiahordozóban, folyamatos importra szorulunk.
Súlyos döntések fognak születni
Orbán újra elmondta azt a feltevését is, hogy Európai Unió az Egyesült Államokkal szembeni energia árversenyt nem tudja tartani, ezért meg kell kezdeni az ipari és vállalkozói rezsicsökkentést. „Amennyiben az EU nem lesz képes energiaárakat csökkenteni, akkor Magyarországnak saját szabályokkal el kell érnie azt, különben a magyar ipar nem lesz versenyképes” – mondta.
Orbán Viktor még azt is hozzátette, hogy „az uniós miniszterelnökök valamelyik soron következő ülésén, a lehető legkeményebb vitákra számítva, ebben a kérdésben súlyos döntéseket fogunk hozni”.
Beépítették a kéréseiket a szabályozásba
A kormányfő emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány korábban stratégiai megállapodást kötött a vállalattal, amely kötelezi a kormányt is. Az nem derült ki most, hogy pontosan mire.
A tulajdonossal folytatott egyeztetésen biztosítékot adtam arra, hogy Magyarország új hulladékstratégiáját megalkotjuk, abban a cég észrevételeit beépítjük – mondta.
Orbán Viktor egyébként az osztrák Prinzhorn-csoport dunaújvárosi papírgyárának alapkőletételén beszélt mindezekről. Az ország legnagyobb papírüzeme mellé felhúznak egy kapcsoltan hőt és villamos energiát előállító erőművet, az üzem energiaellátásához. Az erőmű felhasznált tüzelőanyagban mérve 172 megawatt, előállított hőben és előállított villamos energiában kifejezve pedig 158 és 42 megawatt kapacitású lesz, és 150 millió euróba (45 milliárd forintba) kerül majd. A tervek szerint jövő év második félévében helyezik üzembe, 60 új munkahely jöhet létre majd.