Valér
-2 °C
0 °C

Asszonyom, ön haldoklik, de ez a masszázsfotel megmentheti

2014.06.24. 09:41

Az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt az idős, hiszékenyebb és kiszolgáltatottabb fogyasztókat célzó árubemutatókkal kapcsolatos fogyasztói panaszok száma. A pórul járt idősek szinte kivétel nélkül hasonló körülményekről számolnak be: egészségügyi vizsgálatra hívják őket, majd egy viszonylag súlyos diagnózist közölnek, melyre megoldást kizárólag a több százezer forint értékű bioptron lámpa vagy masszázsfotel megvásárlása jelenthet.

Jellemző, hogy a 14 napos elállási jog fogyasztói érvényesítését különböző kifogásokra – leginkább a hiteligénylési folyamat megindítására – hivatkozva jogszerűtlenül megtagadják.

Míg korábban elsősorban szórólapon hívták az érdeklődőket a különböző – rendszerint utazással egybekötött – termékbemutatókra, úgy mostanára a személyre szóló meghívók, telefonos megkeresések és az utcai leszólítás vált meghatározóvá. A meghívásból azonban nem derül ki, hogy a végső cél a fogyasztók meggyőzése a több százezer forintért kínált termékek megvásárlásáról, ugyanis az árubemutatót szervez vállalkozások rendezvényeiket „egészségnapként”, „egészségügyi szűrővizsgálatként”, „teljes körű egészségmegőrző programként”, illetve „ingyenes állapotfelmérésként” hirdetik meg.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!