Így lesz csődtömegből sikeres vállalkozás
Miután a többek közt a Videoton-tulajdonoshoz köthető, korábban az Index által megírt zavaros gázbizniszben is érdekelt MET átvette az eddigi francia tulajdonostól a Dunamenti Erőművet, újraindul az ország második legnagyobb áramtermelője, írta meg a Népszabadság.
Magyarország második legnagyobb, tavaly óta pénzügyi problémák miatt álló erőműve mai közgyűlésén szentesítették az új tulajdonos 74,8 százalékos tulajdonszerzését. A MET ez év elején tűnt fel a Dunamenti Erőmű háza táján. Az 1995-ben privatizált, mostanáig a francia GDF Suez irányítása alá tartozó százhalombattai egység tavaly év végére ugyanis anyagilag kifeküdt.
Mivel az MVM-mel korábban nem tudtak hosszú távú áramvásárlási szerződésben megállapodni, áramukat kénytelenek voltak a szabad piacra dobni, ahol viszont beszakadtak az árak, miközben a gáz ára nem mérséklődött ilyen arányban. A nemrég átadott új blokkot hitelező bankok kihelyezéseik azonnali visszafizetésére kötelezték a céget, a határidőket pedig csak a MET megjelenésével voltak hajlandók rendre kitolni.
A MET mostani, végleges belépése kapcsán a posztján maradó vezérigazgató, Jászberényi Zoltán a közgyűlésen a lap szerint annyit közölt, hogy megszűnt a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet. Úgy tudják, a turbinák újraindulása annak köszönhető, hogy a cég mostantól olcsóbb gázhoz jut a MET-től.
A Népszabadáság szerint a MET már idén nyereséges működést vár a 2012-ben mintegy 11 milliárdos, tavaly pedig közel kilencmilliárdos veszteséget elszenvedő erőműtársaságtól.
A közgyűlésen a Dunamenti Erőmű felügyelőbizottsági tagjává választották Lantos Csaba nagybefektetőt, aki 2000-től 2007-ig az OTP Bank vezérigazgató-helyettesi posztját töltötte be, Matos Zoltánt, az energetikai szabályozó hatóság egykori elnökét, aki 2010-2014 között a MET csoport pénzügyi igazgatója volt, valamint Lastofka Bernadettet, a MET jogi igazgatóját.
Igazgatósági tag lett Lehőcz Balázs, aki korábban az RWE-tulajdonú Elmű-ÉMÁSZ-MÁSZ-nál, az MVM-nél, 2012-től pedig a GDF Sueznél dolgozott, és 2013 óta a MET-et erősíti, Horváth Péter, aki 2006-tól a Molnál, 2012-től pedig a MET-nél töltött be üzleti pozíciókat, valamint Bacsa György, a Mol csoportszintű üzletfejlesztés ügyvezető igazgatója.