Melinda, Vivien
-5 °C
3 °C

Rohadó dinnye és csőd vár a gazdákra

2014.07.14. 09:44
Egyértelműen kijelenthető: a mennyiség szempontjából sikeres a kormány Nemzeti Dinnyeprogramja. A baj, hogy talán túlságosan is. A túl sok dinnye ugyanis a gazdák nyakán maradhat, többen csődbe is mehetnek. Fazekas Sándorék szerint évek óta a legjobb szezon várható, ezen a héten zuhanhat a gyümölcs ára. Pedig éve óta először minden adott volt ahhoz, hogy nagyon finom legyen a magyar dinnye.

Ha túl meleg van, az borzasztó.
Ha túl hűvös a nyár, az katasztrófa.
Ha sok az eső, az végzetes.
Ha szárazság van, az a legnagyobb csapás.

– mondta egyik, korábban zöldségesként dolgozó kollégánk. Szerinte a körülmények a dinnyetermesztéshez szinte mindig szuboptimálisak, sosincs olyan, hogy minden jó lenne. Vagy az időjárással van baj, vagy a növényt megtámadó betegségekkel és a kártékony rágcsálókkal. A lényeg, hogy nincsen szezon szívás nélkül.

Mégis a hivatalos álláspont szerint a Nemzeti Dinnyestratégia rendet tett a piacon, majd növekedési pályára állította, idén pedig már Magyarország lehet az EU legnagyobb dinnyeexportőre.

Sőt, idén "extrajó minőségű dinnye várható" – mondta az Indexnek Mártonffy Béla, a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) elnöke. Azért lehet kirívóan finom az idei magyar görögdinnye, mert az időjárás kegyes volt a növényhez: "nem volt túl hideg a tél, nem voltak korai fagyok a virágzáskor, meg tudták védeni a növényeket a betegségektől, és tavasszal is harmonikusan emelkedett a hőmérséklet" – mondta Mártonffy.

A Nemzeti Dinnyeprogram érdemei

2014-ben akár az elmúlt tizenöt év legbőségesebb dinnyetermése is lehet, a szakmabeliek 250 ezer tonnára számítanak. Ennyi volt 2004-ben is, amikor a csúcson volt a dinnyeszektor. Utána a szabad piaci környezet bedarálta az iparágat, a hazai termelők nem tudtak árban versenyezni az import termékekkel. Aztán az előző ciklusban jött a Nemzeti Dinnyeprogram, amely keretein belül

  • bevezették a kereskedelmi regisztrációt
  • általánossá tették a telephelyi ellenőrzéseket
  • egyeztetés indult a gazdákkal és az áruházláncokkal
  • úton útfélen kóstoltattak
  • dübörgött a marketing- és médiakampány

Martonffy szerint mindezek miatt visszatért a termelési kedv, mert nem utolsó sorban újra lehet nyereséggel termelni a dinnyét. Mindenki boldog, de – és itt kicsit megreped a dinnyetermelők tündérmeséje – jövő héten mégis

zuhanni fog a dinnye ára!

Ezt egy nagy mennyiségben exportra termelő és exportáló vállalkozó állítja. "Pillanatnyilag rengeteg az eladatlan dinnye, ami egy negatív folyamatot indított el: a külföldi piacokra termelő vállalkozók ezért igyekeznek lenyomni az árat, mert picit megtorpant a vásárlás a magas készletek miatt" – mondja, de azt még nem tudja, milyen hatással lesz ez a hazai piacokra.

Az is lehet, hogy semmilyennel, mert a magyar boltokban mindig igyekeznek magasan tartani a felvásárlási árat. Viszont az exportőrök közül többen akár csődbe is mehetnek.

Mégpedig éppen azért, amiért a hivatalos álláspont nagyon bizakodó az idei szezonnal kapcsolatban: az időjárás miatt.

Oda a kincstári optimizmus

Eddig a déli beszállítók (görögök, macedónok, olaszok) voltak jelen az északi piacokon, viszont a pompás időjárás miatt bekövetkezett korai érés okán a magyar dinnye is találkozott a déli árukkal, viszont a skandináv országokban nem fogyasztanak annyi dinnyét, hogy ebben az időszakban még magyar termékre is szükség legyen.

Tavaly 65-70 forintért értékesítettük exportra a dinnye kilóját, idén 55-60 forinttal kezdtünk, most 45 forintért tudják felvásárolni, a jövő heti kiajánlásokban pedig már 30-35 forintért kérik tőlünk a külföldiek

– mondta a vállalkozó, aki azért hozzátette, hogy a dinnyehelyzet akár egyik napról a másikra gyökeresen megváltozhat. Elég egy nagy vihar, ami letarolja a termést, és máris drágábban lehet eladni.

Ráadásul aminek Fazekas Sándor rendkívül örül, annak a gazdák már nem annyira, sőt! A rendkívüli mennyiségű termés nyomott árat sejtet, ha nagyon sok lesz a dinnye, kénytelenek lesznek olcsóbban adni a kelleténél.

Az indulás nagyon borúlátó

– mondta egy Budapest belvárosi viszonteladó, aki szerint a 40-60 forintos, föld melletti felvásárlási ár sok gazdának jelenthet csődöt. A viszonteladó már idén is találkozott olyan dinnyéssel, aki azt mondta, hogy 70-75 forintos felvásárlási ár alatt meg sem mozdul, nem hozza el a fővárosba a portékáját. 400 forintos üzemanyagár és a nagybani piacon kötelező belépési díj mellett ez teljesen érthető szerinte.

További esőfelhő a derűs dinnyeszezon felett az áruházi helyzet. Ugyan a nagy boltok többsége a héten elkezdi kiszorítani az import dinnyéket, és 150 forint körüli áron kínálja az első hazai érést, a Lidl 99 forintért, egy akciózással kezdett a héten.

Ez a gazdák szerint teljesen indokolatlan, szakmaiatlan, a Dinnyetermelők Országos Szövetsége pedig egyenesen attól fél, hogy a szezonkezdeti akciózás a kormány elmúlt évekbeli munkájának eredményét taszíthatja a kútba. Az Indexnek megszólaló gazdák szerint azonban ez alaptalan félelem, összességében csak néhány forinttal nyomhatja le a dinnye árát, mivel csak egy áruházláncról van szó.

Kevesebb lesz jó

Abból viszont probléma lehet, ha tényleg nagyon sok dinnye lesz, és a hazai piacon túlcsorduló felesleget nem tudják megfelelő áron exportálni. Ebben az esetben a gazdák közül sokan dönthetnek úgy, hogy a piacok helyett a biztos értékesítésre utaznak, és eladják a termést az áruházaknak.

A hipermarketek viszont maximum hat kilós dinnyéket várnak, ezeket a darabokat idő előtt le kell szedni, az ízük pedig meg sem közelíti a tíz-tizenkét kilós rendkívül finom példányokét. Vagyis az is előfordulhat, hogy hiába a mesebeli időjárás, kevesebb lesz a finom dinnye.