Matolcsy: Miért ne tehetnénk meg?

Ha más globális és uniós jegybankok teszik, miért ne tehetnénk mi is?

Ezt válaszolta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jegybank ingatlan- és műtárgyvásárlásaival kapcsoltban a Vs.hu-nak adott parádés emailinterjújában. A jegybank elnöke azt is elmondta: 

ha a jövőben az Értéktárprogramunktól azt kéri egy közintézmény vagy a civil társadalom, hogy nemzeti érdekből vásároljunk nemzeti kincset, akkor megtesszük.

A jegybank elnöke az interjúban beszél arról is, hogy miért kell kétszázmilliárdot elszórni az általa képviselt unortodox közgazdaságtan terjesztésére, hogy honnan van erre pénz, és hogy hogyan viszonyul a különös balatonakarattyai történethez (mint kiderült, felesége polgármester lehet abban a faluban, aminek a leválásért ő is lobbizott).

Honnan a pénz? Azt csinál vele, amit akar

Az sokakat érdekel, hogy miből van ennyi pénze – kétszázmilliárd forintja – a jegybanknak az alapítványokra és az épületekre. Matolcsy szerint a válasz egyszerű: a jegybank nyereségéből, ami szerinte lényegében nem közpénz. A jegybank nyereségének a forrása a kamatcsökkentés (aminek köszönhetően 280 milliárd forintot takarított meg a jegybank Matolcsy szerint), valamint a devizatartalék átértékelődéséből (tehát a forint értékvesztéséből) adódik.

(Felmerülhet bennünk, hogy ha nem közpénz az MNB nyeresége, akkor mi, ha az MNB-t a magyar állam részének tartjuk – nem illene az MNB-nek inkább átutalni ezt a pénzt a költségvetésnek?)

Matolcsy újdonságokat is elmondott:

• Nem fognak még 21 új ingatlant venni, de azért lesznek még új épületvásárlások, hiszen 90 milliárd forintos keret van rá.
• Az MNB munkatársai nem vehetnek fel tiszteletdíjat az alapítványoktól. Azaz igen, de ő például személyesen fog példát mutatni, és átutalja a 700 ezer forintos tiszteletdíját az Összefogás az Államadósság Ellen Alap számlájára.
• Az alapítványok nem élhetik fel a 160 milliárdos tőkéjüket: magyar államkötvényeket kell venniük belőle, és annak a hozamából kell élniük.

Ez utóbbi azért is érdekes, mert itt már felmerül a monetáris finanszírozás kérdése (tehát hogy az államot gyakorlatilag közvetlenül a jegybank finanszírozza), amit tilt a jegybanktörvény. Az viszont szerencsés, hogy az alapítványok pénzszórásának kereteit eléggé beszűkíti: ha abból indulunk ki, hogy a tízéves államkötvény hozama évi 4,5 százalék, akkor a nagyobb alapítványok 1,8 milliárd körüli pénzt költhetnek évente, egyenként.

És miért van szükség erre a példátlan pénzszórásra? Mert még mindig meghatározóak a „meghaladott neoliberális iskola tanai”, és ezért „új intézményekre, új szellemű oktatókra és új tananyagra van szükség”. Magyarország sikere pedig ezen múlik szerinte.

Egy kisebb paradoxon

Matolcsy beszélt arról is, hogy miért kellett megvenni a piaci becslések szerint 12 milliárd forintot érő Eiffel Palace-t 18 milliárd forintért. Kapaszkodjanak meg:

Tehát bekerül az értékes irodaház a jegybank mérlegébe, és nettó öt százalékot hoz majd évente. Viszont:

Természetesen ez független a jegybank monetáris politikájától, és nem jelenti azt, hogy a jegybanknak eredmény célja lenne.

– tette hozzá Matolcsy, azt viszont nem árulta el, hogy a monetáris politikáért felelős intézmény vezetőjeként akkor mégis milyen célt követ az irodavásárlással, ha nem az eredmény javítását.

És ismét:

Ne mérjünk kettős mércével: ha a többi uniós jegybank vállalja ezeket a funkciókat, nekünk is szabad, nekünk is érdemes. 

Évtizedes álom vált valóra

Matolcsy válaszolt a balatonakarattyai üggyel kapcsolatos kérdésre is (a HVG szerint felesége balatonakarattyai polgármesterségével összefügghet, Matolcsy a falu Balatonkeneséről való leválásáért lobbizott). Erre ezt válaszolta: 

az akarattyaiak helyi népszavazással a függetlenség mellett döntöttek, ami nekünk is évtizedes álmunk volt, ezt kötelességünk volt támogatni. A helyben élők döntő többséggel erre voksoltak, még ha ellenezném is, kötelességem lenne támogatni, mert ez a demokrácia alapszabálya.

Az interjú zárógondolata is tanítani való:

Az MNB és a családom elleni támadásból az látszik, hogy a szabadságharcnak nincs még vége, de bizony mi a szabadságot szeretjük: mit tegyünk, ilyenek vagyunk, ahogy a magyarok többsége is.