Egyre többet költ magára a magyar állam
További Gazdaság cikkek
-
Igazán rájuk fér: régóta várt jó hírnek örülhetnek a magyar vállalatok
- Karikó Katalin az Indexnek: Ha egy kutatót gátol a rendszer, keressen kiutat
- Nemzetgazdasági Minisztérium: Magyar Péter a programját felírhatja egy WC-papírra
- Rég látott lépésre készül a forint, jöhet a nagy áttörés
- Felcsillant Fortuna mosolya, csaknem 12,5 millió forintot zsebelhet be egy magyar szerencsejátékos
Az elmúlt években mind abszolút értékben, mind arányaiban nőtt a magyar állam működésének költsége, miközben mérséklődött a szociális jóléti kiadások értéke – mindez a most benyújtott zárszámadási törvényből is kiderül, írja a Napi.hu.
Amíg 2010-ben a államháztartás összes kiadása még csak a GDP 49,9 százalékára rúgott - ami nemzetközi összehasonlításban akkor sem volt alacsony -, a most nyilvánosságra hozott 2013-as mérlegek szerint az államháztartás kiadásai elérték a tavalyi GDP 53,5 százalékát. Vagyis az állam az elmúlt években egyre inkább rátelepedett a gazdaságra, ezt jól jelzi az újraelosztás mértékének növekedése.
A kiadások arányainak is megváltoztak: emelkedett az állam fenntartására fordított kiadások értéke, valamint állam gazdasági kiadása is - az utóbbi viszont már meglepetés, az elmúlt években bekövezett államosítások ismeretében.
Három év alatt az állam működési kiadásai 2067,9 milliárd forintról 2606,2 milliárd forintra, a GDP 7,6 százalékáról a GDP 9 százalékára emelkedtek. Nőtt a törvényhozó és végrehajtási szervek - vagyis a kormány és a minisztériumok kiadásai, de kiemelkedő mértékben megugrottak az állami funkciókon belül a költségvetési és pénzügyi szolgáltatásokra fordított kiadások. A 2013-as zárszámadás szövege ugyan közli az adatokat, ám a miértekre nem ad választ a kabinet.
2010 | 2013 | |
Állami működési funkciók | 15,3 | 16,8 |
Jóléti funkciók | 61,5 | 56,7 |
Gazdasági kiadások | 14,3 | 17,5 |
Államadósság-kezelés | 8,5 | 8,6 |
Egyéb | 0,5 | 0,4 |
Összesen | 100,0 | 100,0 |
Forrás:kormány, zárszámadás |
A zárszámadási adatok szerint nőtt viszont a rendőrségi kiadások súlya tavaly a közbiztonságra fordított kiadások 576,5 milliárd forintra rúgtak, ami mintegy 75 milliárd forintos növekedés három év alatt.
A jóléti kiadások kiadások a 2010-es 8324,7 milliárd forintról 8807,9 milliárd forintra emelkedtek, a GDP-arányosan viszont e költés 30,7 százalékról 30,3 százalékra mérséklődött. Az oktatási kiadások nominálisan stagnáltak, így GDP-arányosan csökkentek, az egészségügyi kiadások kis mértékben emelkedtek, így tavaly a GDP 4,6 százalékát fordította az állam egészségügyre, ami 0,1 százalékpontos növekedés három év alatt. A társadalombiztosítási és nyugdíjkiadásokra tavaly 4963 milliárd forint jutott, ami a GDP 17,1 százalékát tette ki - ez 0,3 százalékos csökkenés, bár nominálisan emelkedtek a kiadások.
2010 | 2013 | |
Állami működési funkciók | 2 067,99 | 2 606,25 |
Jóléti funkciók | 8 324,74 | 8 807,94 |
Gazdasági kiadások | 1 930,90 | 2 726,97 |
Államadósság-kezelés | 1 146,30 | 1 338,82 |
Egyéb | 69,05 | 0,40 |
Összesen | 13 538,98 | 15 480,38 |
Forrás:kormány, zárszámadás |
Az állami terjeszkedés másik szembeötlő jele, hogy az államháztartás gazdasági kiadásai is nőttek három év alatt. Majd minden területen - legyen az a közlekedés, a távközlés, a környezetvédelem - kiadásai jelentősen nőttek. Ez utóbbi a 2010-es 198 milliárd forintról 2013-ra 364,7 milliárdra ugrott, ami már a GDP 1,3 százaléka. A közlekedési támogatáson belül csökkent a közúti közlekedés kiadása a vasúti közlekedés javára.
Az államadósság kamatkiadásaira fordított összegek is emelkedtek: tavaly 1338,8 milliárd forintot költöttek erre a célra az adófizetők pénzéből, ami a GDP 4,6 százaléka, szemben a 2010-es 4,2 százalékkal.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)