Újabb két pénzintézet bukta el az állam elleni pert
Elutasította a Retail Prod Zrt. és a PSA Finance Hungária Zrt. magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. A bíróság mindkét esetben arra kötelezte a pénzintézeteket, hogy 15 napon belül fizessenek be egyenként 266,7 ezer forintos perköltséget. Az ítélet ellen a kézbesítésétől számított 8 napon belül lehet fellebbezni, írta az MTI.
A szóbeli indoklás során a bíróság kiemelte, hogy a PSA Finance Hungária Zrt. és a gépjármű-finanszírozással foglalkozó Retail Prod Zrt. általános szerződési feltételei nem állnak összhangban a törvénnyel, egyetlen esetben sem feleltek meg az átláthatóság kritériumának, így azok tisztességtelenek és érvénytelenek. A PSA Finance Hungária Zrt. korábban a per megszűntetését kérte, arra hivatkozva, hogy jogi képviselőjének megbízása érvénytelen, azonban azt a bíróság elutasította.
Mindkét ítélet indoklásában elhangzott: a per alapjául szolgáló, közelmúltban elfogadott devizahiteles törvényben foglalt hét elvnek maradéktalanul meg kell felelniük az általános szerződési feltételeknek. Ezekben a perekben a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó kúriai jogegységi döntéssel kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvény alapján arról kell döntenie a bíróságnak, hogy tisztességesek-e a pert indító pénzügyi intézmény számára egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő általános szerződési feltételek.
A Fővárosi Törvényszék sajtótitkárságának tájékoztatása szerint a törvényi határidőig augusztus 25-ig összesen 79 keresetlevél érkezett a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumába. Ezek közül 42 keresetlevelet utasítottak el idézés kibocsátása nélkül. Az alaki, formai, illetve egyéb okok miatt elutasított keresetlevelek közül a törvényes határidőben 23 pénzügyi intézmény nyújtotta be újra a keresetlevelét. Eddig 12 perben hozott ítéletet a Fővárosi Törvényszék, 9 felperesi keresetet elutasítottak, a Magyar Cetelem Bank és az UCB Ingatlanhitel Zrt. keresetének részben helyt adtak és az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet peres eljárását felfüggesztették.