Budapest a régió legélhetőbb nagyvárosa

2014.09.29. 15:25 Módosítva: 2014.09.29. 15:27

Budapest az összetett ötvenedik, míg a kelet-európai mezőnyben az első helyen végzett a The Economist élhetőségi rangsorában, ami a világ 140 nagyvárosát állította sorrendbe jó sok élhetőségi szempont alapján.

A listát európai városokra leszűkítve a magyar főváros a 23. helyen áll, közvetlenül Róma mögött. Az Otthon Centrum megvizsgálta, hogy az európai fővárosok élhetősége megmutatkozik-e az ingatlanok értékében és kiderült, hogy szoros összefüggés nem mutatható ki: Budapest, mint Közép-, és Kelet-Európa legélhetőbb fővárosa, az egyik legolcsóbbnak számít az európai fővárosok között. A nyugati EU tagállamokban már nőttek a lakásárak, de az EU egészében még minidg 5 százalékos csökkenés látható 2008 és 2013 között.

Nem a legélhetőbb a legdrágább

A szomszédos Bécs végzett az élhetőségi lista második helyén (Melbourne az első), az európai fővárosok közül a legjobb helyen. Bécset Helsinki követi, az európai fővárosok rangsorában második helyen, ami a teljes élhetőségi listán nyolcadiknak számít, majd Stockholm. A három fővárosban az ingatlanok átlagos négyzetméterára 4800 és 5800 euró között van (ez 1,5-1,8 millió forint), ami nem számít a legmagasabbnak a vizsgált 18 európai fővárost tartalmazó mezőnyben. 

1 . táblázat Európai fővárosok élhetőségi helyezése, lakóingatlanok átlagos négyzetméter ára, és azok megfizethetősége

főváros élhetőség ranghely* átlag (EUR) Lakásár/ éves nettó kereset****
négyzet-méter ár** havi nettó kereset***
Bécs 2 5 500 4 089 5,6
Helsinki 8 4 826 4 816 4,2
Stockholm 15 5 806 4 821 5,0
Párizs 17 8 390 4 290 8,1
Berlin 21 2 564 3 948 2,7
Koppenhága 22 3 543 5 726 2,6
Oslo 24 5 611 8 309 2,8
Amsterdam 26 3 944 4 080 4,0
Brüsszel 28 2 595 4 343 2,5
Madrid 44 3 223 2 571 5,2
Dublin 46 3 008 3 990 3,1
Róma 49 6 402 2 836 9,4
Budapest 50 999 897 4,6
London 55 8 895 4 078 9,1
Prága 59 2 074 1 497 5,8
Pozsony 62 1 832 1 226 6,2
Athén 63 1 674 1 821 3,8
Sofia 82 844 635 5,5

* Forrás: Élhetőségi felmérés EIU (Economist Inteligence Unit)

** Forrás: numbeo.com, kínálati árak, az elmúlt 18 hónapból, OC gyűjtés

*** Forrás: Eurostat, négyfős, kétkeresős családra vetítve (2012-2013)

**** egy átlagos, 50 négyzetméteres lakásra vetítve

Azt, hogy az élhetőség nem függ össze a lakásárakkal, London példája jól mutatja. A brit főváros csaknem 9000 eurós (2,8 millió forintos) négyzetméterárával a legdrágább a vizsgált fővárosok közül, de az élhetőségi listán csak az 55. helyen szerepel, Budapesttől elmaradva. A második legdrágább európai főváros Párizs, pedig sokkal előkelőbb helyen, az európai nagyvárosok között a negyedik az élhetőségi rangsorban.

Budapest különleges helyzetben van, mivel a közép-, és kelet-európai fővárosok közül az első helyen áll az élhetőségi rangsorban, és egyben a bolgár főváros után a legolcsóbb, jócskán megelőzve Pozsonyt és Prágát is. Sajnos viszont csak külföldi szemmel vagyunk nagyon olcsók, a hazai átlagos keresetekhez viszonyítva a lakásárak inkább a középmezőnyben vannak. 

Nagy kilengésekkel

változtak az árak az elmúlt években. Például Írországban és Spanyolországban óriási, 35-45 százalékos árzuhanás volt 2008 és 2013 között, míg Svédországban és Norvégiában ugyanebben időszakon 20-30 százalékos növekedést regisztrált az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala. Nálunk országos átlagban 16-17 százalékkal estek az árak, ezzel ebben az összehasonlításban a középmezőnyben vagyunk. 

2 . táblázat – Lakásárak változása 2008 és 2013 között az EU országaiban

15 százalékot meghaladó árcsökkenés 15%-nál kisebb árcsökkenés Áremelkedés
Írország -44,61% Észtország -14,54% Franciaország 1,47%
Spanyolország -34,38% Portugália -13,44% Egyesült Királyság 3,06%
Lettország -32,77% Dánia -10,08% Izland 3,59%
Litvánia -30,14% Olaszország -7,71% Belgium 10,44%
Horvátország -28,14% Csehország -6,90% Németország 11,97%
Románia -26,21% EU átlag -5,39% Finnország 15,19%
Ciprus -23,20% Görögország -3,67% Luxemburg 18,39%
Hollandia -19,04% Málta -2,36% Svédország 21,13%
Szlovákia -19,01%       Norvégia 31,72%
Bulgária -18,57%            
Szlovénia -17,86%            
Magyarország -16,61%            

Forrás: Eurostat,OtthonCentrum

A legfrissebb tendenciákat tekintve az EU átlag már stagnálást mutatott 2013 utolsó, illetve 2014 első negyedéve között. Jelentősebb lakásár emelkedés ugyanezen időszakon a skandináv országokban, az Egyesült Királyságban, illetve a Baltikumban látható. Minimális emelkedés hazánkban is látható már az idei év első negyedében. A szomszédos Romániában és Szlovákiában stagnálás jellemző, Horvátországban pedig még nem állt meg az árak csökkenése 2014 első három hónapjában sem.

A lakásárakat az Otthontérképen is követheti.