Vencel
13 °C
23 °C

5 dolog, amit nem sejtett a repülés jövőjéről

2014.10.16. 16:50

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzést készített azzal kapcsolatban, hogy milyen trendek várhatóak a légi közlekedésben, amit eljuttatott az MTI-nek. Ebből válogattuk ki a legérdekesebb állításokat.

1. Húsz év múlva több mint kétszer annyian utaznak repülővel mint az idén

2014-ben az előrejelzések szerint 3,3 milliárd utas lesz, akinek a száma 2034-ig évente 4,1 százalékkal, 7,3 milliárdra nő.

2. 1-1,5 százalékkal fog kevesebbe kerülni a repülés

Az IATA szerint a növekedést támogatja a repülési költségek további csökkenése is: becslésük szerint évi 1-1,5 százalékkal fog kevesebbe kerülni a repülés.

3. Kína átveszi Amerikától az első helyet 2030-ra utasforgalomban

Kínában 2034-re 1,3 milliárdra emelkedik az utasforgalom, ami 856 millióval nagyobb az idénre várhatónál. Ehhez képest az Egyesült Államokban az IATA becslése szerint a forgalom 3,2 százalékos évi ütem mellett 1,2 milliárdra emelkedik 2034-ig.

4. Az ázsia-óceániai térség utasainak száma 2,9 milliárdra emelkedhet

Indiában 2034-re 266 millióval, Indonéziában 183 millióval, Brazíliában pedig 170 millióval nőhet az éves utasforgalom.  A jelenleg legnagyobb mértékben bővülő közel-keleti régió forgalma 4,9 százalékkal nőhet évente 2034-re.

5. Az Indonézia és Kelet-Timor közötti légi forgalom nő majd a legnagyobb mértékben

Az országpárokat vizsgálva az IATA szerint az Indonézia és Kelet-Timor közötti légi forgalom nő majd a legnagyobb mértékben, évi 15 százalékkal, és általában az ázsiai és dél-amerikai országok között élénkül a legjobban a forgalom. Az európai országok pár helyet visszaesnek majd az éves utasforgalmi listán: Németország az ötödikről a nyolcadikra, Spanyolország a hatodikról a hetedikre, Franciaország pedig a hetedikről a tizedikre.