Köztünk szórják szét az olajmilliárdosok pénzét

Ötezer forinttal kevesebbet fizet újabban egy teli tank után a benzinkúton? Nem is hinné, mennyien dühösek ezért. Hiába próbál jó képet vágni hozzá, Putyinnak ez olyan, mint ha a fogát húznák, Nicolas Maduro, Venezuela elnöke a végtől retteg, nem jön jól az amerikaiaknak sem. Az extravagáns szaúdi milliárdos herceg pedig bármilyen lazán is beszél erről, csak kénytelenek idén lemondani a teljes magyar költségvetés másfélszeresének megfelelő bevételről.

Vesztett már ön 24 000 000 000 000 forintot úgy, hogy utána „bölcsnek és gyakorlatiasnak” tartotta a döntését? Ha nem, ön feltehetőleg nem a szaúdi királyi család tagja.

Szóval miközben ön olcsó benzinben lubickol, sokan sokfelé szeretnék, ha nem így lenne, mégsem mozdul senki. Az olajhatalmak nem bíznak egymásban, mindenki attól fél, hogy ha elsőnek feláll, a többiek ahelyett, hogy követnék, leülnek a helyére.

Ki bírja tovább?

Az ugyanis, hogy egy hordó Brent olaj a héten már 45 dollárba is került a nyári 115 helyett, elsősorban annak köszönhető, hogy túlkínálat van. Az áremelkedéshez vagy nagyobb fogyasztásra, vagy kisebb kitermelésre lenne szükség, előbbire valószínűleg nem érdemes várni, így marad az utóbbi.

A legnagyobb exportőrök azonban egyelőre nem hajlandóak csökkenteni a kitermelt mennyiséget, attól félnek, hogy azzal elvesztik a piacaik egy részét, mások benyomulnak a helyükre.

Hogy idővel az árak felfelé indulnak majd, borítékolható, de hogy a drágulás hónapok vagy évek kérdése, azt éppolyan nehéz megmondani, mint azt, hogy hány dollárig csökken még az olajár. Azt viszont megpróbáljuk összeszedni, kinek mennyire fáj a mostani helyzet, kik a legnagyobb vesztesek, és melyek azok az országok, amelyek tovább bírhatják.

Oroszország

Oroszország mindenképpen a nagy vesztesek egyike. Nem véletlen, hogy sokan arról beszéltek, az ő megregulázásuk szándéka is állhat annak a hátterében, hogy a többiek nem fogják vissza a termelésüket. Akárhogy is, az agresszív nyomulásuk miatt bevezetett szankciók mellett az olajár esése már túl sok: a drámaian, 17 százalékra emelt alapkamat, a rubel gyengülése, az ország leminősítése mind azt mutatja, hogy az ország gazdasága komoly gondban van.

Exportbevételeik 70 százaléka jön olaj- és gázeladásból, nem nehéz belátni, mekkora pofon nekik, amikor az olaj világpiaci ára 60 százalékkal zuhan. Egyes számítások szerint durván 2 milliárd dollárt, vagyis nagyjából 540 milliárd forintot buknak az olajár minden dollárnyi esésén.

A Fitch a korábbi 1,5 százalékos helyett Oroszországnak 2015-re már négyszázalékos GDP-csökkenést jósol, a Moody’s idén 5,5 százalékos, jövőre 3 százalékos visszaeséssel számol, a Capital Economics szerint szélsőséges esetben a 8 százalékos idei esés sem zárható ki.

Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter szerint a költségvetést is teljesen újra kell szabni, a gazdaság lassulása mellett abszurd, hogy 11,7 százalékos kiadásnövekedést terveznek, az 50 dolláros olajár a költségvetésen nagyjából 3000 milliárd rubeles lyukat üt. Összehasonlításul:

Az egyre nehezebben tartható helyzet ellenére Putyinéknak látszólag eszük ágában sincs visszafogni az olajkitermelést, attól félnek, hogy azzal csak piacot vesztenének. 

Venezuela

A nagy türelemjátékban

Nem véletlen, hogy az elsők között voltak, akik verni kezdték az asztalt az alacsony árak miatt, exportjuk 95 százaléka olajból jön. Az ország még a magas nyersanyagárakból sem tudott igazán profitálni, számukra az áresés a halálos ítélettel egyenlő. A boltok polcai üresek, állandóak a sorban állások, zavargások, az infláció 63 százalék körül van, nélkülözés és nyomor uralkodik az ország jelentős részén.

Az állami kiadásokat csökkenteni kellene, például emelni a mesterségesen lenn tartott üzemanyagárakat, erről azonban Maduro elnök egyelőre hallani sem akar. A benzin itt a legolcsóbb a világon, tényleg csak néhány forintba kerül literje, egy emelés viszont tovább szítaná a feszültségeket, amitől joggal félnek az ország vezetői.

De hogy lehet pénzügyileg ennyire instabil az az ország, amelyik a világ egyik legnagyobb olajtartalékával rendelkezik? A recept röviden: kommunizmus és korrupció. Csak egy példa: amikor a kommunizmus nevében „a nép kezébe adták” az olajtermelést, az a gyakorlatban annyit jelentett, hogy

A régebbi szakembereket leváltották, a tehetségesebb fiatalok meg elhúztak külföldre.

Maradt a dilettantizmus meg a mutyizgatás, majd jöttek a hatósági árak, áramszünetek, populista jelszavak, külföldre mutogatás. Utóbbinak legalább most lett némi alapja, az olajár esése tényleg világpiaci hatás, nagyot rúg az egyébként is földön fekvő országba. Bár a kínai segítséggel még egy ideig kihúzhatják, elég nagy az esély az összeomlásra. Ami pedig legalábbis lassíthatja az olajárak további esését, akár meg is állíthatja.

Szaúd-Arábia

Az OPEC legnagyobb termelője, a világ legnagyobb exportőre az egész történet fontos kulcsszereplője. Tőlük várták, hogy majd az árcsökkenés útjába állnak, nekik azonban eszük ágában sincs ilyet tenni, még ha rövid távon ezek az árak nekik is okoznak problémákat. Al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz al-Szaúd szaúdi herceg a napokban utólag is bölcsnek és ésszerűnek nevezte döntésüket. Szerinte a száz dollár körüli árszint már nem jön vissza, ők egyébként régóta nagyjából 80 dolláros szintet látnának szívesen.

Rövid távon nagy nyertesként nehéz lenne tekinteni rájuk, a többi ország most mégis az ő játékukat játssza. Fenn akarják tartani a piaci részesedésüket, szinte bármi áron, és van elég tartalékuk ahhoz, hogy kivéreztessék a többi szereplőt. Náluk durván harmadannyiba kerül a kitermelés, mint például az oroszoknál, az amerikai nem konvencionális projektekhez képest pedig tényleg aprópénz, amennyiből kijön egy hordó szaúdi olaj. Megtehetik, hogy versenytársaik kárára átmenetileg lemondjanak bevételeik egy részéről.

A helyzet ezzel együtt náluk is áldozatokat kíván, elsősorban az áresés miatt idén 88 milliárd dollárral kisebb bevétellel számol a szaúdi költségvetés. A büdzsét tetemes, 39 milliárd dolláros, vagyis durván 10 500 milliárd forintos költségvetési hiánnyal tervezték meg, feltehetőleg kb. 60 dollár körüli Brent-olajár mellett, és hozzányúlnak a kiadási oldalhoz is. Hiába a magyar szemmel nézve elképesztő összegek, a 30 milliós ország nem omlik össze, a korábbi évek magas olajárának köszönhetően szépen felhizlalták a kasszát, november végén 736 milliárd dollárt tettek ki a tartalékok.

OPEC

Az olajkartell a világ kitermelésének 44 százalékát adja, arab világbeli és fejlődő országokból áll, a kőolajtartalékok 79 százaléka van a tagországok kezében. Évente kétszer ülnek össze, hogy összehangolják a stratégiájukat, ez nem mindig sikerül.

Az alacsony olajárat a tagok közül néhány exportőr már most nagyon nehezen viseli, míg mások egészen sokáig elvannak vele. Az Egyesült Arab Emírségek (EAE) és Kuvait például Szaúd-Arábiához hasonlóan jobban tűri a mostani árakat, Iránnak, Iraknak vagy Nigériának kisebb a mozgástere. Bizonyos szempontból ugyanakkor közös cél, hogy gátolják az amerikai palaolaj térnyerését.

„Nem csökkenthetjük a termelésünket minden egyes alkalommal, amikor valaki elárasztja a piacot, nem csökkenthetünk minduntalan, amikor lemegy az olaj ára” – mondta korábban Szuhail bin Mohamed al-Mazrúj, az Egyesült Arab Emírségek olajipari minisztere. A miniszter szerint az olajárak jelenlegi szintje a palaolaj-termelőknek már nem kifizetődő, de nem lát okot arra, hogy az amerikai termelést éppen az OPEC támogassa termeléscsökkentéssel.

USA

Miközben mindenki a szaúdiaktól várja az árak letörését, a helyzetet jelentős részben az amerikai palaolaj-forradalom idézte elő. Az USA termelése a Nemzetközi Energiaügynökség várakozása szerint nagyjából annyival nő évente, mint amennyivel az egész világ kereslete, a palaolaj teljesen átrendezi az erőviszonyokat az olajpiacon. Legalábbis átmenetileg: több évtizedes távlatban továbbra is az OPEC-országoknál van az előny jelentős készleteik miatt, az amerikaiak azonban addig is emlékezetes epizódszerephez juthatnak.

Az amerikai palaolaj kitermelése azonban csak a korábbi magas olajárak mellett nagyszerű üzlet, jóval 70 dolláros hordónkénti árnál már kevésbé jövedelmező, 50 dolláros árnál még kevésbé éri meg. Mivel a palaolaj-termelésnél gyorsan kimerülnek a kutak, a termelés szinten tartásához folyamatosan új kutakat kell termelésbe állítani. A mostani, vagy még alacsonyabb árak mellett pedig ezt nem nagyon fogják megtenni, a tendencia már most is látszik. Az amerikai termelés visszaesése szintén lassíthatja majd az árcsökkenést.

Európa

Az elemzők szerint sem Kínában, sem Japánban, sem Európában nem várható akkora gazdasági növekedés, hogy jelentősen több kőolajra legyen szükség, az alacsonyabb olajár ugyanakkor valamelyest erősíti az importőr gazdaságokat.

És bár az olajárak hatására zuhanó benzináraknak és gázáraknak úgy általában örülnek a cégek és örül a lakosság – nálunk néhány hónap alatt száz forinttal lett olcsóbb a benzin – az örömbe egy kis félelem is vegyül.

Ha ugyanis elég nagy a verseny, a termelési árak csökkenése megjelenik a fogyasztói árakban is: olcsóbb lesz egy csomó minden. Ez azonban könnyen deflációhoz vezethet, a jegybankárok szerte Európában attól félnek, hogy a csökkenő olajár hatására negatív spirál alakul ki. Ha a pénzünk többet ér holnap, mint ma, és többet holnapután, mint holnap, elkezdünk nem költeni, a fogyasztás visszaesik, sem az árak, sem a bérek nem nőnek, a gazdaság lelassul.

Akad ugyanakkor néhány európai ország, amelyiknek nem csak emiatt fájhat a feje:

Noha pozíciójából világszinten sokat vesztett az elmúlt tíz évben, Norvégia világszinten is jelentős termelő és exportbevételeinek felét még mindig az olaj adja, 1,68 millió hordót exportál naponta. Az áresés így érthető módon megviselte a norvég korona árfolyamát, a kitermelését is kénytelen folyamatosan csökkenteni.

Az állami többségi tulajdonban lévő Statoil részvényei az utóbbi fél évben 40 százalékot estek, a cég több projektjét leállította, három kitermelési projektet függesztett fel 2015 közepéig. A norvég olajipar kiadáscsökkentése kihat a munkaerőpiacra is, a beruházások leállítása miatt már nagyjából tízezer alkalmazott vesztette el a munkáját.

(Borítókép: Balogh László / Reuters)