Tényleg beindítják az európai pénznyomdát

Az Európai Központi Bank ( EKB ) mostantól jövő szeptemberig havi 60 milliárd euróért vesz eurózónás államkötvényeket és egyéb értékpapírokat. Ez a szerdán kiszivárgott 50 milliárd eurónál valamivel több pénz lesz. Ez rettentő sok, ha mondjuk a 100 milliárd euró alatti éves magyar GDP-hez viszonyítjuk, de nem túl sok persze az európai piac méreteihez képest.

A cél, hogy az eurózóna ne csússzon nagyon bele a deflációba (egy kicsit már benne van a decemberi adat szerint), ami tartósan emelkedő munkanélküliséget és gazdasági lassulást jelent. A bejelentésre tovább gyengült az euró a dollárral szemben, ami az egyik célja is a programnak.

A gyengébb euró ugyanis inflációhoz vezet, a cél pedig pontosan az, hogy az eurózónában újra 2 százalék körüli szintre gyorsuljon a pénzromlás. A program lényegében emeli az inflációs várakozásokat, ez beépül a vállalkozások terveibe, a bérvárakozásokba, az árakba, és a program részben pont ezeken a csatornákon keresztül ér célt. A londoni elemzők azért nem maradéktalanul boldogok: többen is arról beszélnek, hogy eddig is havi 10 milliárdot költött ilyesmire az EKB, így a többletpénz csak 50 milliárd euró, ami nem biztos, hogy elég lesz a kitűzött cél eléréséhez.  

Miért segít egy ilyen program az eurózóna gazdaságainak? 

Mert olcsóbbá és stabilabbá teszi az eladósodott országok finanszírozását, hogy megjelenik az eurózónás kötvénypiacon egy vevő, hatalmas pénzeszsákkal a hátán. 

Ráadásul ez a vevő azt is előre közli, hogy innentől kezdve stabilan vagy másfél évig előteremt fixen ennyi pénzt, megígéri, hogy nem csábul el mondjuk magasabb hozamokat fizető más piacokon, és mindenkit megnyugtat afelől is, hogy ő maga biztosan nem fog csődbe menni, mert annyi pénzt húz elő a semmiből, amennyit éppen kedve tartja.

Ha tehát szükséges, akár ennél is többet tudna, ha pedig úgy látja, hogy ennyi éppen nem is kell, akkor bármikor képes visszavonulót fújni.

Nem érdekli, ha veszít, mert a pénzszórását mások finanszírozzák (főleg egyébként a német adófizetők), és nem célja, hogy nyerészkedjen. Főnöke sincs, így senki nem fog félúton rászólni, hogy gondolja már meg magát. Ha ő valamit mond, az biztosan úgy lesz. Valójában egy dolgot akar: hogy mindenki lássa, ezen a piacon rend és nyugalom van. Ezt az európai pénzeszsákot most éppen Mario Draghi cipeli a hátán, ő irányítja az eurózóna bankját.

Draghi a magabiztosságát egyébként leginkább az USA-nak köszönheti: ott a 2008-09-es válság mélypontján jelentettek be egy egészen hasonló programot, amiből aztán többet is indítottak az elmúlt 5 évben (ahogy Japánban vagy Nagy-Britanniában is), az eredmény pedig nem valamiféle hiperinfláció lett - ahogyan azt sokan várták -, hanem a dollár elgyengülése mellett a gazdasági növekedés beindulása és a munkanélküliség csökkenése.

Nem mindenki akarta

Az amerikaiak tavaly zárták le az utolsó ilyen pénzszóró akciót, amiből az utolsó felvonás mondjuk már nem volt túl hatékony. De szerencsére a fokozatos kivonulás egyelőre olyan jól sikerült, hogy ezen Európa is felbátorodott.  

Mondjuk a világ közgazdásztársadalma még mindig tart a válság előtt szentségtörésnek számító jegybanki finanszírozó programok hosszabb távú hatásaitól, de egyelőre senkinek nincs jobb ötlete, hogyan lehetne úrrá lenne a gazdasági lassuláson. 

Most az európai programot is többen ellenezték - különösen az időzítését -, a fentebb említettek miatt érthető okokból főként a németek, de végül az EKB döntéshozóinak többsége jobbnak látta, ha nem várnak vele tovább. Sőt, a program finanszírozása, illetve az esetleges nemfizetések esetére a németeknek kedvező védelmi mechanizmusokat építettek a programba. 

Talán az egyik legnagyobb veszély, hogy a pocsékul gazdálkodó - leginkább dél-európai kormányok -, akiknek eddig piaci alapon csak jó drágán adtak kölcsön a befektetők, most majd szépen fellélegeznek. Egy darabig ugyanis biztosra vehetik, hogy rossz gazdaságpolitika, fenntarthatatlan államháztartás mellett is lesz olcsón szerzett pénzük, amit el lehet majd szépen költeni mindenféle választócsalogató programra. Melyik politikus az, amelyik nem valami ilyesmiről álmodik, főleg úgy, hogy áttételesen a számlát majd részben más országok adófizetői állják? 

Az ócska politikusok a legnagyobb kockázat 

Az EKB védekezésképpen elméletileg egyetlen dolgot tehet: hogy folyamatosan nagyítóval figyeli a tagállamok költségvetéseit, és szól, ha azt látja, hogy valahol valami nincs rendben. A gond, hogy az eurózóna pénzügyminisztériumainak lépései, brüsszeli-közgazdászos kifejezést használva a tagállami fiskális politikák kicsit sincsenek összehangolva, az ellenőrzésük csak utólagos, és még úgy is elég nehézkes, trükközgetni lehet, ezt veresjánosi értelemben minden déli ország meg is tette, a legnyilvánvalóbban Görögország a válság előtti években - de részben később is.

Az elmúlt években persze megszültek mindenféle védekezési mechanizmust az eurokraták, így a trükközés most kicsit tényleg nehezebb, ráadásul a periféria országok valóban komoly államháztartási kiigazításokat vittek végig, amik nagyjából 2015-re véget is érnek. De azért az aggályok ezekkel együtt is némileg érthetőek. (A pénznyomtatás politikai és jogi problémáiról ebben a cikkben írtunk még pár részletet. A várakozásokat itt foglaltuk össze. Az eurózóna igen mély és komoly strukturális problémát pedig itt.)

A fentiek miatt is fontos egyébként a határidő belengetése: így minden rövid távon megkönnyebbülő kormányfő tisztában lehet azzal, hogyha a mostani döntést látványosan újraválasztása megfinanszírozására használná, akkor leghamarabb jövő ősszel, amikor az ígéret  szerint eltűnik majd a pénzeszsákos Draghi, nagyon hamar jó nagy pofont kaphat. Valójában, ahogy fentebb is utaltunk rá, a cél a 2 százalékos infláció elérése lenne, így a program lezárása után könnyedén újabb indulhatnak, vagy ennek a lezárása halogatható akár. 

A bejelentéssel egybekötött sajtótájékoztató végére az euró - ahogy kell - tovább gyengült a dollárral szemben, egyelőre 1,1430 alá. A piacok a döntést már jó ideje árazzák, de az EKB a maival is kicsit közelebb került a vágyott célhoz. 

A piacok a bejelentés tapsikolva fogadták, elérkezett az európai pénzbőség, az árfolyamok emelkedek és ez most akár tartósabb is lehet. A forint is erősödik az euróhoz képest.