Az IKEA szuper évet zárt
Rekordbevételt ért el az IKEA: a 2014 augusztus 31-én véget ért üzleti évében bevétel 29,29 milliárd euróra nőtt a 2013-as üzleti év 28,5 milliárd eurójáról. A cég annyit közölt, hogy döngettek az észak-amerikai piacon, és még Európában is sikerült javítaniuk, pedig itt gyengélkedik a gazdaság. Az IKEA szerint különösen jó, hogy Európa déli részén is növekedni tudtak, főleg Portugáliában, de még Spanyolországban is. Ez egyébként tényleg érdekes, mert a válaságban a háztartások az elsők között fogják vissza a lakberendezésre tervezett költéseiket. A legnagyobb fejlődés Kínában, Oroszországban és Magyarországon volt.
A vállalat nyeresége 0,4 százalékkal nőtt, 3,33 milliárd euró lett ezzel. Az IKEA 1,7 milliárd új boltokra, gyárakra és bevásárlóközpontokra.