„Fontos európai érték a sajtó szabadsága és a média függetlensége, a Bertelsmann-csoport elveit, így a kiegyensúlyozottságot és a semlegességet a Magyar Kormány nagyra becsüli" – írta írásbeli válaszában Lázár János az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó kérdésére.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány tavaly augusztus óta folyamatosan kap formális és informális jelzéseket arról, hogy az Európai Bizottságnak nem tetszik a kimondottan az RTL-t büntető reklámadó, és kötelezettségszegési eljárást akarnak indítani. Lázár így november óta több alkalommal tárgyalásokat folytatott a céget tulajdonló, luxemburgi székhelyű Bertelsmann-csoport vezetőivel, és „közösen áttekintették a cég magyarországi befektetéseinek helyzetét”.
![D VG20150130007](https://kep.cdn.index.hu/1/0/770/7701/77019/7701987_8f507dc84ce922512ead538b9f6740aa_wm.jpg)
Lázár szerint „a Bertelsmann-csoport a tárgyalások során mérlegelést érdemlő javaslatot tett", amellyel kapcsolatban a kormány még kialakítja az álláspontját. A miniszter szerint ugyanakkor a megállapodás növelheti a befektetők bizalmát is Magyarország iránt. Lázár válaszában azt írta: „A Bertelsmann-csoporttal folytatott megbeszélések során az RTL magyarországi műsorpolitikája fel sem merült.”
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását
Csak nagy duma a vámháború?
február 9., 09:47
- Gazdaság
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
10 perce
- Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni
100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.
február 8., 19:01
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
1 órája
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál
A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.
február 9., 08:01
- Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?
A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.
február 9., 06:16
- Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10
- Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
3 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
1 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
4 órája
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki
A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?
február 6., 06:03
- Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint
Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.
február 7., 19:00
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
45 perce
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
5 órája
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
február 10., 11:33
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
4 órája
- Gazdaság
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen
Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.
február 6., 06:59
- Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
- Gazdaság
Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel
Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.
február 8., 12:49
- Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről
Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.
2 órája
- Gazdaság
Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban
A Fed változatlanul hagyta hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.
február 6., 16:50
- Gazdaság
Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re
Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.
február 7., 10:04
- Gazdaság
A Ford kritikával illette az importvámok megemelését
Donald Trump nemrég kiegészítő vámokat vetett ki a Mexikóból és Kanadából származó árukra.
február 6., 10:19
- Gazdaság
Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni
Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyelnek.
február 7., 07:19
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
7 órája
- Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg
A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.
február 7., 09:29
- Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025
Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.
február 7., 09:31