Márta, Flóra
21 °C
34 °C

Nehéz kibújni az orosz ölelésből

462616203
2015.02.18. 08:45
Oroszország fontos és erős szereplő, a magyar gazdaság szempontjából nem mellékes, hogy milyen kapcsolatot ápolunk velük, az, hogy időről időre feltűnnek beruházóként, kereskedelmi partnerként, szükségszerű. A közös ügyleteket viszont sokszor titkolózás kíséri, a gazdasági és üzleti alkuk mögött pedig rendszerint felsejlenek az orosz hatalmi törekvések. Összeszedtük az utóbbi néhány év nagyobb ügyeit, ahol előkerült az orosz szál.
  • Oroszország az egyik legfontosabb kereskedelmi partnerünk, Németország és Kína után innen importálunk a legtöbbet, főleg gázt és olajat.
  • A teljes import majdnem 10 százaléka jön innen, ez 2013-ban 2 047 197 000 000 forint volt.
  • Több mint kétezer orosz részesedéssel működő vegyesvállalat van az országban.
  • Az orosz működőtőke-állomány Magyarországon néhány éve 1,4 milliárd euró fölött volt.
  • A magyar cégek tőkebefektetéseinek állománya több százmillió euró.
  • A kivitel szempontjából Oroszország a 10. legfontosabb ország, 2013-ban 753 milliárd forint értékű volt az exportunk.
  • Tavaly csak Magyarországra és Ciprusra érkezett több orosz turista, mint 2013-ban.

És mégis. Bármikor felmerül, hogy közös nagy üzletre készülünk Oroszországgal, a legtöbbeknek nem a hévízi turisták, a magyar alma exportja vagy a sertéshús ügyei ugranak be. Hanem olyan milliárdos nagy manőverek, amelyekben valamilyen úton-módon az orosz állam vagy valamelyik cége is benne volt. Több ügy körül a mai napig nem tisztult a homály.

1. Gazprom és a hosszú távú szerződés

A Gazprommal kötött hosszú távú szerződés 2015-ben jár le, a hivatalos álláspont szerint Putyin most is azért érkezett, hogy ennek az újrakötéséről tárgyaljon. Később aztán kiderült, szerencsére erről szó sincs, csak egy olyan dologról állapodtak meg, amiről már korábban megállapodtak.

A hosszú távú szerződést az orosz cég annak idején még a gáznagykereskedelmet intéző Mollal kötötte, a magyar fél szempontjából elég előnytelen módon. A szerződést később az E.On vette át a nagykereskedő céggel együtt, majd néhány éve a magyar kormány, akkor azt mondták, stratégiai jelentősége van annak, hogy a Gazprom már állami céggel egyezzen meg.

Csakhogy nem mindegy, hogy miről egyezünk meg a Gazprommal, egy újabb, nagy mennyiségre szóló szerződés megkötése gúzsba kötheti a magyar gazdaságot. Most ez a várakozások ellenére nem történt meg, maradt időnk arról tárgyalni, hogy hogyan képzeljük el az ország gázellátását a következő években.

2. EMFESZ és a surranóút

Az Első Magyar Földgáz és Energiaszolgáltató (EMFESZ) sorsát megalakulása óta rejtélyes ügyletek, személycserék és perek vették körül, tulajdonosa Dimitrij Firtas volt a cipruson bejegyzett Mabofi cégen keresztül. Látszólag a Gazprom versenytársaként árult gázt, valójában azonban orosz érdekeltségébe tartozott, a konccal az ukrán politikát kötötte magához az orosz állami óriásvállalat. 2003-as megalapítása után először az ipari gázpiacon volt jelen, majd 2008-tól 8 százalékos kedvezményével a lakossági gázpiacon is tarolt.

A cég a szlovák, lengyel és magyar fogyasztóknak az ukrán tárolókból érkezett türkmén földgázt kínált, amit a türkménektől a Gazprom egyik leánya vásárolt és adott tovább az ukránoknak, akik aztán többek közt nálunk értékesíthették. Ukrán részről először az Itera nevű cég volt a közvetítő, őket az Eural Trans Gas váltotta, amely később RosUkrEnergo néven működött közre az ügyletben.

Egészen 2009-ig, ekkor ugyanis a szokásos év végi orosz–ukrán gázelszámolási vita odáig fajult, hogy a Gazprom három hétre leállította a gázszállítást Ukrajna felé. A megoldást Julija Timosenko ukrán elnök és Putyin találkozója hozta meg, ahol többek közt arról is a döntöttek, hogy a RosUkrEnergot kiszedik a rendszerből.

Ekkor Góczi István, az EMFESZ vezére egy korábbi felhatalmazását felhasználva – a Mabofi tudta nélkül – eladta az EMFESZ-t mindössze egy dollárért a RosGas nevű cégnek, a tranzakciót a magyar cégbíróság alig néhány óra alatt bejegyezte, a Magyar Energiahivatal pedig egy nap alatt jóváhagyta. A RosGas tulajdonában álló EMFESZ-nek ismét lett gáza, de az árelőnye elveszett. A mérleg is már csak kozmetikázásával lett nyereséges, a vezér egy 52 milliárdos tételt hallgatott el. A cég bedőlt.

3. Malév: befektetéstől a csődig

1999 és 2007 között a Malév 99,5 százalékos többségi tulajdonosa az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő volt, a maradék 0,5 százalékot kisebb befektetők birtokolták. 2007-ben sokadik próbálkozásra végül az ÁPV Rt. 200 millió forintért eladta a Malévet a Borisz Abramovics Berezovszkij orosz üzletember irányítása alatt álló AirBridge Zrt.-nek. 2009-ben Abramovics kiszállt az AirBridge-ből, annak többségi tulajdonosa Költő Magdolna, kisebbségi tulajdonosa és tényleges irányítója pedig az orosz Vnyesekonombank lett, üzemeltetésébe pedig beszállt az Aeroflot orosz nemzeti légitársaság.

A cég az évtized végére gyakorlatilag életképtelenné vált, évi 10-20 milliárd forint veszteséget halmozott fel. 2010. március 10-én a Vnyesekonombank kifizette azt a 32 millió eurós bankgaranciát, amelyet az AirBridge által a 2007-ben állami tulajdonban maradó vagyontárgyak után a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek fizetendő bérleti díjakra vállalt. Az MNV pedig tőkeemeléssel a cég többségi tulajdonosává lett 95 százalékos részesedéssel. A maradék 5 százalék maradt az AirBridge kezében.

Mivel az EU tiltja a légitársaságok költségvetési pénzből való támogatását, vitatható volt az államosítás jogszerűsége is. 2012-ben végül az Európai Bizottság jogellenesnek minősítette a visszavásárlást, és egyéb támogatásokat is 2007 és 2010 között, a Malévot összesen 100 milliárd forintnyi állami támogatás visszatérítésére kötelezték. A cég csődbe ment.

4. Feszülés a Szurguton

A Szurgutnyeftyegaz 2009. március végén vette meg a Mol 21,2 százalékos részvénycsomagját az osztrák OMV olajtársaságtól, a pakettért  1,4 milliárd eurót, akkori árfolyamon kb. 420 milliárd forintot fizetett. A Szurgut viszont falakba ütközött. A Mol menedzsmentje nem szakmai befektetőként tekintett rájuk, és a PSZÁF is vizsgálódni kezdett, hogy egyáltalán szabályos volt-e a vétel, és visszatérő kritika volt az is, hogy a cég tulajdonosi struktúrája nem átlátható. A Szurgutot még a részvénykönyvbe sem jegyezték be tulajdonosként, ehhez nem kapta meg a Magyar Energiahivatal jóváhagyását.

A konfliktus egyik csúcspontja az volt, amikor 2009-ben az orosz cég elment a Mol-közgyűlésre, de csak megfigyelőként engedték be, nem szólhatott hozzá. A Szurgut később perelt, és a vitába beszállt az orosz kormány is. A magyar kormány akkor a Mol mellé állt, egyeztetni kezdtek Putyinékkal a tulajdon visszavásárlásáról.

Időközben az orosz fél ellentmondásosan kommunikált. Míg arról is felröppentek hírek, hogy a Szurgut – megfelelő kompenzációért cserébe – szívesen túladna a részvényein, addig Vlagyimir Putyin Berlinben úgy nyilatkozott: az uniós szabályozás megsértésének tekinti, hogy a Szurgut nem gyakorolhatja tulajdonosi jogait a Molban. Később is úgy tűnt, az álláspontok nem közelednek egymáshoz. Így aztán kisebb meglepetést okozott, amikor Orbán 2011-ben bejelentette: az államnak sikerült megvennie a Mol Szurgut-pakettjét,  500 milliárd forintot fizettünk érte egy korábban már lehívott, de eddig fel nem használt IMF-es hitelrészletből.

5. Meghiúsult Déli Áramlat

Bár az ukrán gázháború Oroszország megítélésének nem tett jót, arra jó volt, hogy lendületet adjon egy Ukrajnát elkerülő alternatív gázvezeték megépítésének. 2008-ban az Eni és a Gazprom létrehozta a közös céget, majd Oroszország Bulgáriával, Szerbiával és Magyarországgal kötött államközi megállapodást a közös cégek létrehozásáról. Gyurcsány Ferenc több gyakorlatiasságot, kevesebb ideológiát javasolt az orosz kapcsolat alakításához. Bár továbbra is kiállt a Nabucco mellett, az ellenzéki Fidesz puccsnak minősítette a Déli Áramlatról szóló megállapodását, amit Washington sem nézett jó szemmel. Brüsszelnek pedig a 2008-ban elfogadott harmadik energiacsomag miatt tűnt nehezen összeegyeztethetőnek a vezeték megépítése.

2010-re mégis úgy látszott, a Gazprom megnyeri a versenyfutást az Oroszországon kívüli gázforrásokra megálmodott Nabuccóval szemben, amelynek amúgy sem túl biztató sorsa idén pecsételődött meg, amikor Azerbajdzsán nem a Nabuccóban érdekelt cégeknek adta a Sah Deniz gázmező kitermelésének jogát. Moszkva abban bízott, hogy az új vezetékekkel akár 35 százalékra is feltornázhatja részesedését az EU földgázbeszállítójaként.

A Déli Áramlat építésének kezdete azonban húzódott – eredetileg 2013-ban már be is indult volna a szállítás –, ahogy beütött a válság, úgy csökkentek a kőolajárak, és visszaesett hét százalékkal az orosz GDP. És nem sikerült a harmadik energiacsomagot sem megkerülnie Moszkvának. A Kreml szerint az energiapiac teljes liberalizálásának előírásait kifejezetten a Gazprom ellen találták ki, előírva, hogy a termelés és a gázvezetékek nem lehetnek egy cég kezében.

Putyin ugyan lobbizott azért, hogy az EU belső energiapiacát érintő liberalizáció csak az orosz földgázt szállító csövek végétől legyen érvényes, ezt azonban nem sikerült kialkudnia. A projekt teljesen lehetetlenné aztán az ukrajnai válsággal és a Krím elcsatolásával vált, amikor már a politikai viszony sem tett volna lehetővé egy ilyen megállapodást. A magyar kormány azonban ütemet tévesztett, az EU-ban utolsóként tartott ki a kútba esett Déli Áramlat mellett. Putyin még a keddi sajtótájékoztatón is azt hangsúlyozta, ők nem tettek le a vezeték megépítéséről, csak az unió letiltotta őket.

6. Paks: százmilliárdokat lophatnak el

Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor tavaly Moszkvában aláírt megállapodása szerint az orosz Roszatom építheti meg a paksi atomerőmű két új blokkját. Ez minden idők legdrágább magyar beruházása lesz, az építéshez az oroszok 10 milliárd euró hitelt is adnak. A döntést megalapozó megvalósítási tanulmányok és megállapodás részletei nem nyilvánosak, az atomerőmű-beruházással kapcsolatos szerződéseket, a megrendelő és beszállító cégek nevét, a konkrét feltételeket szintén titokban tartják majd.

Arra, hogy a beruházás bármikor is megtérül, nem sok esély van, miközben az ügylet nagy korrupciós kockázatokat hordoz. Egy friss kutatás szerint 100 milliárdos beruházási érték esetén a nyilvánosság kizárása mellett 4-8 milliárd forintos árnövekedésre lehet számítani, ami a paksi projekt esetében az árak 160-320 milliárd forintos emelkedését jelentheti.

+1 A MET-nél is van orosz tulajdon

A MET-ügy kicsit kilóg a történetek közül, nem tudunk arról, hogy közvetlenül orosz állami céghez kapcsolódna, az egyre terjeszkedő milliárdos energiakereskedőt mégis többen emlegették a mostani találkozóval összefüggésben, neve még a Putyin elleni tüntetésen is felmerült.

Leginkább azért, mert sokakat emlékeztet az Emfeszre, ráadásul orosz szál itt is akad: tulajdonosai között megtalálható egy 57 éves orosz–kanadai állampolgár, az NGKS egykori tulajdonosa. Őt a sok korábbi ügyben is előkerülő, titokzatos hátterű, orosz Normeston hozta a cégbe. A Normeston azóta már kiszállt, de megmaradt a jó kapcsolat, például a székházában működik a MET a Benczúr utcában.

Ilya Trubnikov  jó pár áttéten keresztül kapcsolódik az energetikai vállalathoz. A svájci MET Holdingban 50 százalékos tulajdonos a ciprusi WISD Holding, amelyben 25,33 százalékos tulajdonos a Virgin-szigeteken lévő Small Valley Investments, amely a ciprusi Potassa Holdings és a Totalserve Holdings letétkezelők százszázalékos tulajdonában van. És ezeknek a tulajdonosa Ilya Trubnikov. A milliárdos árbevételű energiakereskedő cég az utóbbi időben egyre nagyobbra nő, többfelé terjeszkedik, tulajdonosai között pedig megtalálható Garancsi István, a Videoton futballcsapat tulajdonosa és Nagy György üzletember, valamint Lakatos Benjámin.