Éves összehasonlításban mintegy 25 százalékkal nőtt tavaly az alkoholos termékek forgalma - írta szerdai számában a Napi Gazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataira hivatkozva.
Az MTI szemléje szerint a Napi Gazdaság főleg a decemberi forgalommal magyarázza a növekedést. Akkor ugyanis duplájára nőtt a havi értékesítés. Míg 2013 utolsó hónapjában 1 millió 582 ezer hektoliter százszázalékos alkohol került a piacra, addig tavaly decemberben ez az adat 3 millió 87 ezer hektoliterre emelkedett.
A Napi Gazdaság szerint a nagyobb fogyasztók - üzletláncok, vendéglátóhelyek - tavaly az év végén nagyon bevásároltak az alkoholos termékekből, attól tartva, hogy a törvényi változások miatt idén komoly drágulás következhet be.