A legkorruptabbak közt van Magyarország
További Gazdaság cikkek
-
Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar
- Energiaügyi Minisztérium: Február közepén is ötven százalékig töltve vannak a hazai gáztárolók
- Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán
- Tovább javítaná a kispénzűek és a középréteg pénzügyi helyzetét Nagy Márton
- Reagált a foodora a GVH büntetésére, nem értenek egyet a bírsággal
Tóth István János, a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) társalapítója egy Lettországban rendezett EU-konferencián ismertette legfrissebb kutatását, amely szerint az Európai Unióban Románia és Bulgária után Magyarország számít a legkorruptabbnak, írja a Portfolio.hu.
A gazdasági lapnak adott interjújában Tóth István János kiemelte:
a legutóbbi magyar közbeszerzési törvénymódosítások inkább csak növelték a hazai korrupciót.
A kutató szerint
azt a fontos kérdést kell eldönteniük a magyar adófizetőknek, hogy a fejlett országokhoz, illetve a hozzájuk felzárkózni kívánó országokhoz kívánunk közelíteni, mint például Chile, Szlovákia és Horvátország, vagy inkább Bulgáriát, illetve egyes afrikai és ázsiai országokat tekintjük példaképnek.
A Korrupciókutató Központ Budapest egyébként nem a korrupcióról való véleményeket méri, mint a Transparency International Korrupciós Percepciós Indexe (CPI), hanem a korrupciós kockázatokra vonatkozó információkat figyeli meg, és a korrupciós kockázatok szintjét és alakulását méri. Ehhez a Közbeszerzési Hatóság honlapján található információkat súlyozzák.
A friss kutatás 830 ezer közbeszerzés adatait vizsgálta az EU országai kapcsán, ahol 63 ezer beszerzésnél használtak uniós forrást is. A nagy minta alapján milyen eredmények jöttek ki a korrupciós kockázati indexben? Milyen különbségek mutathatók ki az EU-pénzből, illetve anélkül bonyolított közbeszerzések körében? Tóth István János kutatása szerint
összességében az egész EU-ban, az EU forrásból finanszírozott közbeszerzési eljárások kis mértékben növelik a közbeszerzések korrupciós kockázatát.
Sajnos a kutatás arra is rámutatott, hogy Magyarország a legkorruptabb országok között van. Sőt!
Szerencsére nem mi vagyunk a legkorruptabbak: Románia és Bulgária közbeszerzéseinél magasabb korrupciós kockázat mérhető, mint nálunk. Viszont Szlovákia és Chile is előttünk jár a korrupció elleni harcban.
A kérdés tehát az, hogy hova szeretnénk tartozni: a fejlett országokhoz, illetve a fejlett országokhoz felzárkózni kívánó országokhoz, mint Chile, Szlovákia, Horvátország, vagy inkább Bulgáriát, vagy egyes afrikai és ázsiai országokat tekintjük példaképnek? A magyar adófizetőknek ebben kell dönteni.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet
A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.
február 10., 16:17
- Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat
A februári nyugdíjjal együtt érkezik.
február 11., 12:22
- Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre
A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.
február 10., 21:17
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Gazdaság
Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar
Vajon lehet-e újra virágzó sörkultúránk, és hogyan segíthetne ebben az állam?
5 órája
- Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány
Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.
február 11., 08:30
- Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa
Éppen csak az átlag alatt vagyunk.
február 11., 09:00
- Gazdaság
Fontos ipari kapu nyílik Egyiptomban, 450 milliárdos megrendelést kap a magyar vasúti járműgyártás
február 10., 16:08
- Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint
A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.
február 11., 06:52
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
6 órája
- Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét
A kormány számol az új energiaforrással.
február 11., 05:40
- Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása
Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.
február 10., 13:46
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
3 órája
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Gazdaság
Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat
Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi kerületek között.
február 10., 14:42
- Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!
Több kategóriában is keresik a legjobbakat.
február 10., 15:31
- Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén
Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.
február 11., 21:01
- Gazdaság
Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat
Nem éri kár az alanyi adómentességet visszamenőlegesen választókat.
február 11., 14:22
- Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben
A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.
február 11., 18:56
- Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
- Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa
Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.
5 órája
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
6 órája
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
32 perce
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál
A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.
február 9., 08:01
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
- Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?
A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.
február 9., 06:16
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
18 perce
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40