Magdolna
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

A bíróság döntése ellenére sem adja ki titkait az állami óriáscég

2015.03.23. 14:32

Közérdekű adattal való visszaélés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen a szocialista Tóth Bertalan, miután határidőre nem kapta meg az MVM Partnertől a jogerősen kiperelt gázszerződéseket.

A bíróság március ötödikei döntése értelmében az MVM kerekedőcégének március 20-ig ki kellett volna kiadnia:

  • a 2011/2012, 2012/2013, 2013/2014 gázévre kötött összes gázszerződését,
  • egy összefoglaló kimutatást arról, hogy kivel, mikor, milyen mennyiségre szerződött,
  • és azt is nyilvánosságra kell hoznia, hogy milyen előterjesztések, határozatok alapján adtak el gázt a MET-nek.

Ez azonban nem történt meg, így Tóth feljelentést tett.

A szocialista képviselő eredetileg azt is kérte az MVM Partnertől, hogy nyilatkozzanak, ismerik-e egyáltalán a MET tényleges tulajdonosait, és ha igen, nevezzék meg őket. A perben azt mondták nem ismerik a tulajdonosokat. (Azóta egyébként maga a MET  tette közzé  honlapján a tulajdonosok neveit.)

A köztulajdonban lévő MVM-cég a tárgyalásokon azzal próbálta megtagadni a kért adatok nyilvánosságra hozását, hogy azok üzleti titkok, és nem közérdekű adatok, ők eleve nem is minősülnek közfeladatot ellátó szervnek. Ezt az érvelést azonban a bíróság nem fogadta el.