Lázár: Ha népszavazás lesz a vasárnapi zárva tartásról, azt el fogjuk veszíteni

05
2015.03.23. 08:43 Módosítva: 2015.03.23. 08:53

A Népszava úgy tudja, a hétvégén egy zártkörű tatai rendezvényen Lázár János mintegy százfős hallgatóság előtt azt mondta: 

Ha lesz népszavazás a vasárnapi zárva tartásról, a Fidesz azt el fogja veszíteni.

Ezáltal visszaáll a korábbi állapot, és a most bezárt üzletek újra nyitva lesznek. A szkeptikus megnyilvánulás valódiságáról igyekszünk más forrásból meggyőződni, ezt azonban nehezíti, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Szeretem Magyarországot Klub rendezvényén beszélt, mely nagyon komolyan veszi a titoktartási szabályokat (a Népszava a Bilderberg-csoporthoz hasonlítja a Gerendai Károly által még 2005-ben kitalált kezdeményezést).

A vasárnapi zárva tartás ellen egyébként a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Liga Szakszervezet közösen kezdeményezett népszavazást, melynek kérdéseire rá kell bólintania a Nemzeti Választási Bizottságnak, illetve a kiíráshoz össze kell gyűjteni 200 ezer aláírást is. Érvényes népszavazást ráadásul az Alaptörvény elfogadása óta még óriási népharag esetén igen nehéz lebonyolítani; ugyanis míg korábban az összes szavazásra jogosult egynegyed része plusz egy fő kellett az érvényességhez, addig 2011 óta már 50 százalék plusz egy fő. Ez azt jelenti, hogy több mint 4 millió embert kellene urnához szólítani, ami óriási mozgósítást igényel.