Az évtized felvásárlása: a Shell megveszi a BG-t
A Royal Dutch Shell brit-holland olajipari cég ajánlatot tett a BG Group brit multinacionális vállalatra. A két cég szerdán közös közleményben tudatta, hogy a Shell 47 milliárd font sterlingért (mintegy 64 milliárd euróért, 19 223 milliárd forintért) megveszi a BG-t, ami részvényenként 1350 pennys (mintegy 5521 forintos) árat jelent.
Ez az ajánlat megközelítőleg 52 százalékos felárat jelent az utóbbi 90 tőzsdei kereskedési nap forgalommal súlyozott átlagárához képest. Az évtized legnagyobb szabású fúziójának hírére a BG Group árfolyama több mint 40 százalékkal emelkedett, míg a Shell 2,2 százalékkal gyengült a londoni tőzsde nyitása után. A rivális BP brit olajcég árfolyama 4,5 százalékkal ugrott meg.
A két vállalat igazgatótanácsa már megállapodott a felvásárlás részleteiről, így a BG Group részvényesei készpénzt és Shell-részvényeket kapnak. Az ügylet lezárultával az egyesült vállalatban a BG Group részesedése 19 százalék lesz.
Az egykori British Gas utódja, a 25 országban működő BG Group multimilliárdos projektekkel jól beágyazódott Ausztráliában, Brazíliában, Kelet-Afrikában, Kazahsztánban és Egyiptomban, jelentős cseppfolyósított földgáz üzletágat épített ki és élen jár a mélytengeri földgázkitermelésben is.
A keddi tőzsdei záróérték alapján a BG piaci tőkeértéke 46 milliárd dollár, a Shellé pedig 202 milliárd dollár. Összeolvadásukkal csökken lemaradásuk a világ legértékesebb olajipari cégéhez, a 360 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkező amerikai ExxonMobilhoz képest.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye
A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.
március 1., 20:46
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
március 2., 17:22
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
2 órája
- Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz
Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!
2 órája
- Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert
A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.
március 1., 17:54
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
4 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra
Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.
március 1., 14:26
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
5 órája
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Gazdaság
Az MNB csaknem 49 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra
Enyhítő körülmény volt, hogy a bank teljes mértékben együttműködött a vizsgálat alatt.
49 perce
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt
Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.
február 28., 11:06
- Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét
Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.
március 1., 11:02
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny
800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.
március 1., 09:47
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
3 órája
- Gazdaság
Orbán Gábor aggasztó híreket kapott Amerikából, de két számjegyű növekedést várnak idén
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Gazdaság
A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát
A tokaji régió turizmusa továbbra is központi elem lesz a cégcsoport számára.
február 28., 18:15
- Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen
A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.
február 28., 13:09
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
tegnap, 15:48
- Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék
A megvásárolt termékek árát visszatérítik.
február 28., 12:38
- Gazdaság
Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon
Megálljt parancsolhat az ingatlanpiaci túlárazásnak.
február 28., 17:12
- Címlapon
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan hol mondja március 15-i beszédét
De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?
7 perce
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
3 órája
- Gazdaság
Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel
Hosszú közleményt adott ki a szaktárca a témában.
február 28., 19:13
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
tegnap, 14:38