Havi egymilliárd forintot hajt be a NAV
Egyre nagyobb adótartozás behajtásáért tesznek lépéseket az út mentén vizsgálódó vagy a cégek telephelyén, illetve más helyszíneken ellenőrzést végző pénzügyőrök - írja a Napi Gazdaság.
A fináncok tavaly arra kaptak jogot, hogy ha kiegyenlítetlen köztartozásra bukkannak, lefoglalhatják például a közúton megállított teherautó szállítmányát, esetleg az ellenőrzött gazdasági szereplő raktárkészletét vagy akár az üzlethelyiség berendezéseit.
![Lefoglalt 428 millió forint összértékű hamis parfümszállítmány a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-Magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságán Miskolcon 2015. július 17-én. A NAV munkatársai az M3-as autópályán egy lengyel kamion ellenőrzésekor találták meg a hamis termékeket.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/895/8953/89531/8953149_c927901826cb57f5550125fc4f22bdc2_wm.jpg)
Idén majdnem hétmilliárdnyi adóhiány kapcsán jártak el a helyszínekre kiszálló, vagy az út mentén ellenőrzést végző pénzügyőrök. Havonta tehát 1,1 milliárd forint beszedése történt ilyen keretek között.
A szóban forgó összegek jelentős része azonnal befutott az államkincstárba
– mondta a lapnak Suller Attila. Idén – és tavaly is – a hiányzó adók nagyjából egyharmadát készpénzben vagy átutalással, de azonnal lerótták az ellenőrzött gazdasági szereplők. Máskor viszont a fizetés elmaradt, olyankor a fináncok árut, járműveket, készleteket foglaltak le.
A pénzügyőrök nem csak a közutakon razziázhatnak. A lap felidéz egy esetet, amikor egy kocsmában a hatóság emberei az italkészlet, a bútorzat és a biliárdasztal lefoglalásáról is határoztak.