A Samsung-klán a Wall Street-i mágnás ellen

Dél-Koreában már beköszöntött a cyberpunk regényekben megjósolt jövő, ahol szinte mindent a high-tech óriásvállalatok uralnak: az ország négy pillére a gazdaság minden területén jelen lévő négy gigavállalat, a Hyundai, az LG, az SK Group és a Samsung, amelyek nem is egyszerű cégek a szó nyugati értelmében.

A dél-koreai óriásvállalatoknak külön nevük van, ezek a csebolok (chaebol; hozzávetőleges jelentése: gazdag klán), amelyek közül a Samsung a legnagyobb. A csebolok jól sikerült családi vállalkozások vagy inkább vállalkozásgyűjtemények: általában az alapításuk óta egy dinasztia kezében vannak, és követhetetlenül sok, átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű cégcsoportot tömörítenek.

Klánok uralma

Ezek a cégek a gazdaság egyre több szektorában érdekeltek. A Samsungot irányító család az elmúlt évtizedekben szépen kiterjesztette a leányvállalatok rendszerét, és ma már az elektronikai iparon kívül a luxuscikkek piacán, a szállodaiparban, a szórakoztatóiparban, az építőiparban, a hirdetési piacon, a hajóépítésben, az információs technológiában és természetesen a fegyvergyártásban is érdekelt.

A Samsung-birodalom nagyjából 70 különböző céget foglal magába, összértékét 270 milliárd dollárra becsülik, és

Vezetői három generáció óta az ország köztiszteletben álló tagjai, celebként ünnepelt médiaszemélyiségek jelentős politikai beágyazottsággal, úgy is mondhatnánk, hogy a cég főnökei klasszikus oligarchák.

A csebolok működésének lényege, hogy biztosítják a hatalom és a tulajdon megtartását a vezető családoknál a vállalatrendszeren belül. Ebben a gyakorlatban nincs semmi különös, bőven láthatunk rá példákat a világ minden országában, a különbség inkább az, hogy az ilyen manőverek a legtöbb helyen fű alatt zajlanak, a dél-koreai gazdasági kultúrában viszont ez az alap.

A dél-koreai álom

A Samsung és a Li család története botrányokban és nagy fordulatokban gazdag. Azzal kezdődött minden, hogy a mostani vezető apja, Li Bjongcsol (Lee Byung-chul),1938-ban 25 dollárral a zsebében nyitott egy kis élelmiszerüzletet. Ezután következett a klasszikus amerikaiálom-sztori: vállalkozás és a család is szépen növekedett, Li Bjongcsolnak tíz gyereke született (közülük csak nyolc törvényes, és csak hat élte meg a felnőttkort), akik ahol tudtak, bekapcsolódtak a cégirányításba. A Samsung az 1950-es évektől kezdve fokozatosan bevásárolta magát először az élelmiszeriparba, majd a Dongbang életbiztosító megkaparintásával a biztosítási piacra. A nagy áttörés 1970-ben következett be, amikor a cég tévéket kezdett gyártani, ezzel betörve az elektronikai iparba. Innen már egyenes út vezetett 1999-ig, amikor a piacra dobták a Samsung azóta zászlóshajóvá vált termékét, az első internetkapcsolatra képes okostelefont. 

A vállalatirányítás persze nem volt zökkenőmentes: az alapítónak 1967-ben át kellett adnia a vezetői széket legidősebb fiának, mert lebukott 50 tonna szacharinnal, amit az országba akart csempészni. Fia azonban alkalmatlannak bizonyult az irányításra. Visszaemlékezések szerint a hivatalában töltött fél év alatt káoszba taszította a céget, ezért a felső vezetés nyomására távozni kényszerült. A sorban utána következő fiú azonban nem vehette át a pozíciót, mivel ő időközben átállt a másik oldalra: 1969-ben felkereste az elnököt, és információkat osztott meg vele apja korrupciós ügyeiről. Eléggé elszámította magát apja befolyását illetően, mert az incidens után életének hátralevő részére gyakorlatilag száműzetésbe kellett menekülnie az Egyesült Államokba. Li Bjongcsol arra gyanakodott, hogy legidősebb fia is benne volt az árulásban, így őt is végleg lehúzta az öröklési listáról.

De a pikszisből nem csak így lehetett kiesni: 1956-ban az alapító egyik lánya beházasodott a Kümszong (Keumsung) családba, amivel nem volt semmi probléma egészen addig, amíg a Kümszongok családi vállalkozása, az LG nem lett hirtelen az ország egyik legnagyobb elektronikai cége. A viszony azóta nem nevezhető felhőtlennek. 

A patriarcha 1987-ben halt meg, ekkor nyílt meg az út a mai vezető, a harmadik legidősebb gyerek, Li Künhi (Lee Kun-hee) előtt. Az ő irányítása alatt a vállalat már akkorára nőtt, hogy indokolttá vált szétdarabolni, arra azért odafigyelve, hogy minden létrejövő új cég élén egy Li álljon. Így jött létre többek között a Hansol-csoport (Dél-Korea legnagyobb papírgyártója), a Shinsegae (kiskereskedelmi üzletlánc) és a CJ Cheil Jedang (élelmiszer- és gyógyszeripari cég), mindegyik egy Li nővér vezetésével. 

Apáról fiúra

Liék most is egy hatalomátmentési műveletre készülnek: a jelenlegi vezető, Li Künhi szeretné olcsón átadni a cégbirodalom egyik ágát, a Samsung C&T-t 47 éves fiának, Li Jedzsongnak (Lee Yae-jong). Li Künhi négy gyereke közül ő a legidősebb és az egyetlen fiú, a húgai közül a legfiatalabb nem bírta a rá nehezedő feszültséget, és 26 évesen öngyilkos lett New Yorkban. A másik két lány a Samsung-leányvállalat Cheil Industriesban tölt be vezető pozíciót. A terv szerint a legújabb manőver úgy nézne ki, hogy a C&T-t (a világ 36. legnagyobb építőipari vállalatát) eladnák a Samsung egyik leányvállalatának, a Cheilnek.

Csakhogy ez nem mindenkinek tetszik. Paul Singer, milliárdos és Wall Street-i hedge fund menedzser (aki 7 százalékot birtokol a C&T-ből), úgy gondolja, hogy a 9 milliárd dolláros eladási ár túl alacsony a cég értékéhez képest, ez pedig törvénytelen, és a részvények árfolyamát is lenyomná. Ezért minden fronton igyekszik keresztbe tenni az üzletnek.

Először megpróbálta meghiúsítani a részvényesek június közepi gyűlését, amelyen az eladásról szavaztak, de a dél-koreai bíróság nem hagyta jóvá a beadványát. Aztán majdnem sikerült megakadályoznia, hogy a KCC nevű, a Li családdal szövetséges cég C&T-értékpapírokat vásároljon, de a bíróság végül itt sem neki adott igazat. Ez persze nem meglepő senkinek, aki tisztában van a Li klán hatalmával.

Li Künhi, az érinthetetlen

A Samsung-szappanopera nem ért véget a 90-es években. Li  Künhi visszatérő szereplője a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb embereit összegyűjtő listáknak, tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), és sorozatos botrányai ellenére rendíthetetlenül élvezi a politikai osztály bizalmát. Először 1996-ban bizonyosodott be, hogy a Samsung-vezér korábbi elnököket fizetett le, de ezt az ügyet megúszta egy egyszerű bocsánatkéréssel az aktuális elnöktől.

Aztán 2008-ban azzal vádolták meg a Samsung korábbi jogi főtanácsadójának vallomása alapján, hogy 45 millió dollárnyi adót csalt el, és politikusokat, ügyészeket, bírókat vesztegetett meg. Először mindent tagadott, később azonban beismerte a vádakat, és teljes felelősséget vállalt az ügyben. Az ellene folyó perben az ügyészek 312 millió dolláros büntetést és hét év börtönt kértek, a bíróság ebből valamiért csak 98 millió dollárt és három év felfüggesztettet ítélt meg.

Az eset után a többség arra számított, hogy Li Künhi kegyvesztett lesz, de az ítélet után néhány hónappal újra elegánsan elintézte az egészet egy szimpla bocsánatkéréssel az elnöktől, így még a NOB-beli pozícióját is megtarthatta, és a cég élén is ott maradhatott.

2010-ben a volt jogi főtanácsadó leleplező könyvet jelentetett meg a vállalat piszkos ügyeiről, amelyben azt állítja, hogy Li Künhi nagyjából 9 milliárd dollárt lopott Samsung-leányvállalatoktól, bizonyítékokat semmisített meg, és fontos kormánytisztviselőket fizetett le, hogy simábban tudja végigvinni a hatalom átadását a fiának.

A kapitalista keselyű

A meccs másik szereplőjének, Paul Singernek a megítélése is elég vegyes. Ő volt az az ember, aki Argentína 2001-es pénzügyi válságának idején nem érte be a megegyezéssel, amivel a többi nagyobb államkötvény-tulajdonos, és kiharcolta az amerikai legfelsőbb bíróságon, hogy a többiek addig ne kaphassanak semmit, amíg az ország nem fizet neki.

Az argentin kormány nem tudta teljesíteni a kéréseit, végül csődöt jelentett, Singer pedig több mint tíz évig tartó pereskedésbe kezdett velük, hogy cége, az Elliot Management Company (illetve annak egy offshore leányvállalata) az utolsó fillérig visszakapja a kamatokkal jócskán megemelt összeget.

Singernek több bajba jutott kormányzattal is voltak hasonló ügyei, Kongóval, Peruval és magával Dél-Koreával is keveredett már összetűzésbe. Wall Street-i körökben a befektetői érdekek és a szabadpiaci eszme tántoríthatatlan képviselőjeként tartják számon, az érintett országokban viszont a nem túl hízelgő „keselyű” gúnynevet kapta.

Az erőből értenek

A mostani összecsapás tehát két elég nagy hal között folyik, az egyik sarokban Dél-Korea és a világ egyik legnagyobb cégének első emberével, aki a korábbiak alapján megingathatatlannak tűnik pozíciójában, a másikban a pénzügyi elit egyik érdekes figurájával, aki komplett országokat is kényszerített már térdre.

Az Elliot Management 7,1 százalékos részesedésével a Samsung C&T-ből a harmadik legnagyobb részvényes a vállalatban. Amivel eddig nem mentek sokra, ezért is próbálta Singer bíróságra vinni az ügyet, de ott már két alkalommal nem találták helytállónak a panaszát – a dél-koreai óriáscégek és különösen a Samsung helyzetét ismerve ezen nehéz lenne őszintén megdöbbenni.

Singer utolsó ütőkártyája az volt, hogy Wall Street-i kapcsolatai révén élvezi az Institutional Shareholder Services és a Glass Lewis & Co. nemzetközi tanácsadó cégek támogatását. Ők próbálták meggyőzni a dél-koreai nyugdíjszolgáltatót, ami jelenleg a Samsung C&T legnagyobb részvényese, hogy álljanak Singer oldalára. A meccs szoros volt, de a C&T-részvényesek a július 17-én reggel tartott közgyűlésükön végül 69,5 százalékkal az egyesülés mellett döntöttek, így a hedgefund-menedzser ismét alulmaradt.

Singer harmadik legnagyobb tulajdonosként továbbra is zavarót tényező lehet a képletben, de az eddigiek alapján valószínűtlennek tűnik, hogy létezik olyan külső erő, ami legyűrheti a csebolok évszázados befolyását.