Vida Ildikó a távozásakor beszólt Orbánnak

2015.07.20. 14:00
Két hónapja lemondott, július 20-án pedig távozik a NAV éléről Vida Ildikó. Vida egy munkatársainak írt körlevélben azzal indokolta a lemondását, hogy a NAV-ot és a személyét ért támadások során tanúsított hozzáállás "szakmailag és emberileg is elfogadhatatlan", ráadásul Orbán Viktor kért tőle valamit, amit nem akart teljesíteni. Vida távozását a NAV és az NGM is megerősítette.

Levélben indokolta meg kollégáinak a távozását a NAV éléről Vida Ildikó. Ebben elsősorban az őt és családját ért támadásokra, illetve a kormány részéről tapasztalt bizalomhiányra hivatkozik – derül ki a Figyelő által közölt levélből.

Mint azt délelőtt megírtuk, Vida Ildikó távozik az adóhatóság éléről, átadta a munkakörét és a feladatait Varga Árpád elnökhelyettesnek. Vida a levélben azt is jelzi, ahogy arról beszámoltunk, hogy már két hónapja benyújtotta a lemondását:

Tájékoztatom a Nemzeti Adó- és Vámhivatal valamennyi munkatársát, hogy 2015. május 20-án benyújtottam Orbán Viktor miniszterelnök úr részére elnöki munkakörömről és ezzel együtt kormányzati szolgálati jogviszonyomról való lemondásomat.

Vida azt írja, hogy a lemondásához a következő dolgok vezettek:

  • „az elmúlt 5 év folyamatos küzdelmei” 
  • „a tavaly október óta tartó kifejezetten személyemet, családomat érintő méltatlan és alaptalan támadások” 
  • „a NAV szervezetét és személyi állományát alapjaiban érintő kormányzati elképzelések” 
  • „valamint a NAV életpályára tett javaslatunk elutasítása”

Vida a munkatársaknak írt levélben nem foglalkozik a kitiltási üggyel, illetve azzal, hogy őt miért tiltották ki az Egyesült Államokból. Hosszan boncolgatja viszont a kormánnyal való kapcsolatát. Sérelmezi például, hogy az életpálya kialakításához szükséges dolgokat határidőre elkészítette, de „az minden igyekezetem és erőfeszítésem, valamint a kormányzati ígéretek ellenére nem került az Országgyűlés elé benyújtásra".

A NAV így indokolja a két hónapot

A NAV megerősítette az Indexnek, hogy Vida Ildikó két hónappal ezelőtt lemondott. A hivatal a következő közleményt küldte az Indexnek:

Vida Ildikó 2015. május 20-án benyújtotta lemondását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöki tisztéről és ezzel együtt kormányzati szolgálati jogviszonyáról Orbán Viktor miniszterelnöknek. A törvény értelmében a kormánytisztviselők lemondási ideje két hónap, tehát a mai nappal Vida Ildikó elnöki jogviszonya megszűnik. Az új elnök kinevezéséig Varga Árpád elnökhelyettes irányítja a NAV-ot.

Vida azt is írja, hogy „mélységes megdöbbenéssel” szembesült a NAV átalakítására vonatkozó kormányzati elképzelésekkel. A NAV-ot ugyanis szerinte senki nem kérdezte meg, „szervezetünket, illetve annak felépítését, hatékonyságát, az egyes munkafolyamatokat senki nem tanulmányozta”. Ez tehát nem is burkolt kritika az Orbán Viktor, Varga Mihály és Lázár János által emlegetett átalakítások felé. Vida rosszallóan jegyzi meg, hogy ezek a kormányzati elképzelések minden igyekezete ellenére „makacsul tartják magukat”. 

Mindezek, valamint a NAV-ot és a személyemet ért támadások során tanúsított hozzáállás számomra szakmailag és emberileg is elfogadhatatlan. 

És ezután jön a legkritikusabb megjegyzés: bármelyik elképzelés végrehajtása – „mivel azok megítélésem szerint a költségvetés érdekeit és a szervezet működőképességét is veszélyeztetik – részemről vállalhatatlan”.

Vida egy érdekes mondattal folytatja. 

Ezek a körülmények eredményezték azt, hogy – a Miniszterelnök Úr kérése ellenére – úgy éreztem, valójában nincs választási lehetőségem.

Itt ugyanakkor Vida nem fejti ki bővebben, mit kért tőle Orbán Viktor, és miért nem hagyott neki választási lehetőséget.

Vida Ildikó levele azért is érdekes, mert a NAV távozó elnöke egyértelműen közel áll Simicska Lajoshoz. Így a távozásának körülményei, indokai az Orbán–Simicska-harc egyik állomásaként is értelmezhetők.

Az NGM köszöni, sok sikert kíván

Délután a Nemzetgazdasági minisztérium is megerősítette Vida Ildikó távozását. Az NGM ezt azzal indokolta, hogy a magyar gazdaság korszakhatárhoz érkezett, "a cél immár nem a válságkezelés, hanem a gazdasági növekedés ütemének erősítése". A minisztérium szerint Vida Ildikó "rendkívül komoly" szerepet vállalt az államháztartási egyensúly megteremtésében, sikeresen vonta össze az APEH-ot és a VPOP-t.  Az NGM szerint a vezetése alatt az elmúlt években jelentősen nőttek az adóbevételek, jelentősen csökkent a feketegazdaság aránya. 

Az előttünk álló gazdasági korszakhoz megváltozott szerkezetű adó- és vámhivatalra van szükség. 

A kormány a jelenleginél "feladatorientáltabb, ügyfélbarátabb adóhivatalt kíván létrehozni, amely jobban illeszkedik a gazdaság új szerkezetéhez". Az új elnököt az átalakítást érintő legfontosabb döntések meghozatala után nevezik ki. 

A Nemzetgazdasági Minisztérium ezúton is megköszöni Vida Ildikónak elnöki feladatainak ellátását, "további munkájához sok sikert kíván".

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint

Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint

Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.

február 7., 19:00

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

3 órája

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Gazdaság
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen

Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen

Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.

február 6., 06:59

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki

Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki

A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?

február 6., 06:03

  • Gazdaság
Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.

február 8., 12:49

  • Gazdaság
Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra

Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra

Már Orbán Viktor is megszólalt a témában.

február 6., 15:25

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

59 perce

  • Gazdaság
A Ford kritikával illette az importvámok megemelését

A Ford kritikával illette az importvámok megemelését

Donald Trump nemrég kiegészítő vámokat vetett ki a Mexikóból és Kanadából származó árukra.

február 6., 10:19

  • Gazdaság
Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog

Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog

A technológiai forradalom vesztesei között van Magyarország.

február 6., 13:57

  • Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.

február 7., 09:31

  • Gazdaság
Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A Fed változatlanul hagyta hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.

február 6., 16:50

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

6 órája

  • Gazdaság
Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH

Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH

Itt a hatnapos ünnep hatása.

február 6., 08:56

  • Gazdaság
Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re

Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re

Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.

február 7., 10:04