Betiltották az Ubert Rióban
Rio De Janeiro lett az első város a világon, ahol úgy oldották meg a taxisok és a telefonos alkalmazásokon keresztül utasokat szállító Uber közötti konfliktust, hogy egyszerűen hoztak egy szabályt, hogy Uberezni egéz egyszerűen tilos. Aki mégis tovább sofőrködik a taxisok legnagyobb ellenségének, azt 500 dollárra, vagyis úgy 140 ezer forintra megbírságolják.
A brazil taxisoknak amúgy ugyanaz a baja az Uberrel, mint a magyaroknak: hogy nekik adózni kell, engedélyekért kell fizetni és egy csomó szabályt betartani, az Uber sofőröknek meg nem, pedig nagyjából ugyanazt csinálják, embereket visznek pénzért egyik helyről a másikra. A riói tiltás az Uber szerint viszont konkrétan alkotmányellenes, a cég pedig a Guardian szerint éppen vizsgálja, hogy milyen jogi lehetőségei vannak.A tiltás azért is baromi kellemetlen a cégnek, mert jövőre Rióban lesz az olimpia, ami óriási bevételi lehetőség a taxicégeknek és az Ubernek is.
Nem Rio volt az első város, ahol betiltanák az Ubert és a hasonló szolgáltatokat, Brazília másik nagyvárosában, Sao Paulóban már korábban megszavazta a tiltást a közgyűlés, de a polgármester nem írta alá, mondván, hogy valamilyen köztes megoldást keres a tiltás és a mostani helyzet között.
Csak úgy uberezni most már Budapesten sem lehet, de itt a parlament nem simán megtiltotta az Ubert, hanem úgy módosította a fuvarozásról szóló törvényt, hogy az Uber sofőröknek is ugyanolyan engedélyeket kelljen szerezni, mint a taxisoknak. Ennek ellenére a taxisok szerint ugyanúgy járnak az Uberek a fővárosban mint ha mi sem történt volna.