Összeolvad a Concorde-cég és az MB Partners

2015.10.01. 08:20

A Concorde Vállalati Pénzügyek és az MB Partners összeolvadnak. A közös cég október 1-én indul, az Orbán Krisztián nevével fémjelzett Oriens és a Jaksity György-féle Concorde Értékpapír 50-50 százalékos tulajdonában. A cégek profilja, hogy más vállalatoknak segítenek cégfelvásárlásokban, illetve a tulajdonosaiknak akkor, ha vásárlás helyett épp megválnának vállalkozásuktól.

Kemény húsz év

A vállalatfelvásárlási piac a 90-es évek elején élte az aranykorát, az akkori piacvezető Creditanstalt rengeteg céget segített a tőzsdére lépésben (ami ugye valójában részleges vagy akár teljes cégeladást jelent).

Az évtized második felére már a Concorde Vállalati Pénzügyek (CVP) volt a piacvezető, a Postabank és a Budapest Airport kétmilliárd dolláros értékesítése a cég két legemlékezetesebb ügylete. Mire viszont a Concorde felépítette a reputációját, pechére a magyar vállalati tranzakciós piac teljesen lefagyott.

A magyar nagyvállalatokat az ezredforduló környékére jobbára már eladták, a magyarok vállalkozók pedig akkoriban nem indultak még meg a külföld irányába. Később a budapesti tőzsde is elégé visszaesett, a CVP piaca ezzel lényegében teljesen eltűnt.

A 2008-as válság utáni években a vállalati felvásárlások ugyan megint beindultak, de jellemzően a rossz banki portfóliók kitisztítására korlátozódtak, ez pedig egészen az utóbbi évekig eltartott.

Közben viszont fordult a helyzet az addig kiskorú, és meglehetősen unalmas magyar tulajdonban lévő kis- és középvállalati szektorban. 2010 előtt ezek a cégek még nem voltak elég nagyok, vagy ha azok voltak, a tulajdonosokban nem volt elég erős az eladási szándék. De az azóta eltelt fél évtizedben javulni látszik a helyzet, és ez ágyazott meg a két cég összeolvadásának.

A magyar piac lassan felnőtt, a tulajdonosok sokszor a generációváltásra készülnek, viszont ahol nincs örökös, ott képbe kerülnek megint, vagy másfél-két évtized tetszhalott állapot után, a vállalatfelvásárlások és az ezek lebonyolításával megbízott tanácsadók.

Most a legnagyobb ilyen cégek évente pár tranzakciót csinálnak, ezek általában komoly pénzeket megmozgató nagyobb üzletek, ilyenekre úszik rá a piacvesztés ellenére talpon maradt Concorde Vállalati Pénzügyek is. Persze ha kevés az üzlet, akkor csak a malmozás megy az év egy részében, ami nem csak frusztráló a tulajoknak, hanem igencsak költséges is. Itt jött a képbe az MB Partners.

A magyar cég stratégiája ugyanis a nagyokétól eltér. A cég kis- és közepes méretű, 5-20 millió eurós, tehát pár milliárd forintos adásvételeket bonyolított, ebből azonban évente bő féltucatnyit is, ilyenekből ugyanis akkor is van, ha a nagyobb vállalatok épp nem mennek piacra. Sőt, a piac egyre inkább a kisebb cégek csereberéje felé tolódik, egy-két évtized múlva simán lehet, hogy tízből nyolc-kilenc ügyletet ebben a kategóriában kötnek.

Az MB Partners elődje a 2000-es évek első felében alapított Magánbankár Kft. volt, az üzleti lehetőséget tehát az akkori tulajdonos ismerte fel, de végül ő maga is úgy döntött, hogy kiszáll az üzletből. Az MB Partners most a kisebb felvásárlások jelentős részénél jelen van.

A mostani összeolvadás azért érdekes, mert a legnagyobb magyar tulajdonú adásvételi tanácsadó születik meg. A Concorde a ritkábban beeső, de nagyobb üzletek mellett a tőzsdei jogosítványait viszi a közös bizniszbe, az MB Partners pedig viszonylag magas éves ügyfélszámával folyamatosan kisebb- közepes munkákkal látja majd el a közös vállalkozást. Sok országra jellemző, hogy egy-egy hazai tulajdonú cég is meghatározó ebben a szektorban, természetesen a piac mindenhol működő külföldi szereplői mellett.

Ki vesz ma céget?

A vevők fele magyar, fele nem. Sok céget, főként a 15 millió euró körüli kategóriában magyar sosem vagy csak ritkán vesz. Persze magyarok is tudnak ekkora céget venni, sok hazai befektető képes 15 millió eurót, tehát bő 4,5 milliárd forintot adni egy vállalkozásért.

Viszont jellemzően aki ennyi pénzért céget vesz, az egy általában már meglévő portfólióba összerendezett három-négy cég mellé keres egy olyat, ami a kockázatkezelést megkönnyíti, a befektetést szélesíti. Az viszont már tényleg ritka, hogy egy hazai befektetőnek egy ekkora portfólióhoz elegendő pénze, mondjuk cirka 50 millió eurója legyen.

A Concorde-MB Partners tanácsadói - akik jó sok pénzért dolgoznak és ezt nem is titkolják - azt mondják, a legnagyobb hozzáadott értékük az eladási ár felhajtása mellett pont az tud lenni, hogy vevőt szereznek az eladó cégekre, akár külföldről is. Ma becslések szerint az 5-15 millió euró közötti méretben országosan kb. ezer cég működik.

Mitől érhet többet a vállalkozása?

Az az eladó, aki fel tudja villantani mondjuk, hogy már egy-két éve visszalépett a biznisztől és csak kéthetente jár be, rengeteget dob vállalkozása értéken. A tulajdonosra épülő cégekkel az a baj, hogy nehéz megmondani, mennyi tudást és kapcsolatot visznek magukkal a távozásukkal.

Ez akár annyi is lehet, hogy az már jelentősen csökkenti a vállalkozás értékét. Az ilyesmi ügyletek árazása nehéz, vevői szemmel ez nagyon kockázatos, ezért, aki eladna, az jól teszi, ha időben megkezdi a felkészülést, jóval a tényleges adásvétel nyélbeütése előtt - hallottuk.

A tanácsadók tapasztalatai szerint a legértékesebb cégek azok, ahol a tulajdonos valamilyen piaci rést talált, és elég hosszú ideig foglalkozik ezzel ahhoz, hogy akár nemzetközi szinten is komoly versenyelőnye legyen - igen komoly, több tíz százalékos nyereséghányaddal.