Varga Mihályt az év pénzügyminiszterének választotta egy gazdasági lap

2015.10.11. 09:44

Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert választotta az idén az év pénzügyminiszterének a kelet-közép európai régióban a Euromoney című szaklap Emerging Markets kiadványa, írja az MTI. Az újság évről évre közgazdászok, elemzők, bankárok véleményét összesítve dönt a világ legjobb pénzügyminisztereiről és jegybankelnökeiről.

A díj odaítélésének indokai közül a lap online kiadása kiemelte a magyar kormány tökéletes időzítését a jelzálogalapú devizahitelek piaci árfolyamon való forintosításakor, különösen a svájci jegybank januári döntésével összefüggésben, amikor hirtelen jelentősen megemelkedett a frank árfolyama.

Varga Mihály érdemének is tartják azt, hogy Magyarországnak sikerült 2013-ban a határidő előtt visszafizetni adósságát a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF). A lap kiemeli az online pénztárgépek jelentős, valamint az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) áfa-bevétel növelő hatását. Hozzáteszik, hogy az adóelkerülés és a feketegazdaság továbbra is probléma Magyarországon, azonban a fenti lépések eredményesnek bizonyultak.

Elhalkultak a magyar gazdaságpolitikával szembeni kritikák, és egyre inkább az a vélemény erősödik meg, hogy a magyar gazdaság sikere követendő példa lehet más országok számára is

− mondta Varga az MTI-nek vasárnap hajnalban, miután megkapta a díjat. A pénzügyminiszter szerint a szaklap az egész ország eredményét értékelte, és az európai uniós viszonylatban magasnak számító növekedést, a befektetések és a fogyasztás emelkedését, a hatékonyabb adóbeszedést, a külső sérülékenység csökkentését és a hatékony adósságkezelést díjazta.

Sokat emlegetjük a londoni elemzőket - ezúttal a londoni elemzők elismerték azt a teljesítményt, amit a magyar gazdaság az elmúlt öt évben fel tudott mutatni

− nyilatkozta.