Szinte lenullázta a kormány az Országvédelmi Alapot

2015.10.14. 08:44

Miután a 100 milliárd forintos költségvetési általános tartalékot lenullázta a kormány, erre a sorsa jutott a napokban az Országvédelmi Alap is. Az alapban levő 30 milliárdból 25,8 milliárdot a kormány szétosztott a tárcák között, írta a Napi.hu.

A kormányzati kommunikáció szerint a sok pénzt a migránsok/menekültek vitték el az általános tartalékból, valójában a határ menti drótkerítés építése és a rendészeti kiadások a 95 milliárd forintos költésből 29 milliárd forintot magyaráznak.

Ennek ellenére a menekültválságra hivatkozva emelik meg az idei tartalékot: már a parlament előtt fekszik az idei költségvetési törvény módosítása, amelyben a költségvetési tartalékot száz milliárd forintról 160 milliárd forintra emeli. A hatvan milliárdos emelésből 30 milliárd forintot a menekültáradattal kapcsolatos kiadásokkal magyaráztak a maradék 30 milliárdot meg az előre nem látható kiadásokra fordíthat a kormány.

A Magyar Közlönyben most megjelent határozat szerint a 30 milliárdból most 25,8 milliárdot osztottak szét. A kormányzati pénzeső legnagyobb nyertese a Belügyminisztérium, amely összesen 9,7 milliárd forintot kap. A rendőrség ebből 2,8 milliárd forintot, a büntetés végrehajtás pedig hat milliárd forintot kap "dologi kiadásokra".

A kormányhatározat szerint 9,5 milliárd forintot kap a honvédelmi tárca a többletkiadásokra: ennek túlnyomó többsége - 6,6 milliárd forint - közvetlenül a honvédséghez kerül, de 800 millió forintot kap a minisztériumi igazgatás, 320 millió forintot a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat és 1,5 milliárd jut a NATO Biztonsági Beruházási Programjának támogatásra.

Az Országvédelmi Alapból 4,2 milliárd forint jut a Külügyminisztériumnak; a pénz többsége, 2,3 milliárd forint megy a nemzetközi támogatásokra, míg nagykövetségek működési kiadásira plusz 1,7 milliárdot fordíthat a tárca. Jelentősebb 1,5 milliárd forintos többlettámogatást kapnak a működésükre a Miniszterelnökség alá rendelt kormányhivatalok.

A kormány döntött a tavalyi költségvetési maradványok felhasználásról is: eszerint a 218,8 milliárd forintos maradványból a tárcák 212,2 milliárd forintot felhasználhatnak az eredeti célokra, míg 6,6 milliárd forintot - további intézkedésig - zárolnak. A maradványok a tárcák a 2014-es költségvetésben meghatározott eredeti célokra használhatják fel - ám azzal, hogy a kormány engedélyezte ezek felhasználást az idei és esetleg a jövő évi hiányt növeli.