Ezek a legnagyobb cégek most Magyarországon
![000 Par6096159](http://kep.index.hu/1/0/1026/10261/102618/10261845_59b071c553db9bffb5ad963f884e0dc2_wm.jpg)
További Gazdaság cikkek
-
Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar
- Energiaügyi Minisztérium: Február közepén is ötven százalékig töltve vannak a hazai gáztárolók
- Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán
- Tovább javítaná a kispénzűek és a középréteg pénzügyi helyzetét Nagy Márton
- Reagált a foodora a GVH büntetésére, nem értenek egyet a bírsággal
A Figyelő idén is elkészítette top 200-as rangsorát a magyar vállalatokról, amelyek az árbevételen kívül többnyire hatékonyságban, termelékenységben és dolgozói keresetekben is csúcstartók.
A lista tagjainak összesített bevétele 2014-ben 6,3 százalékkal gyarapodott saját egy évvel azelőtti teljesítményükhöz viszonyítva, főként a kivitel 10,4 százalékos növekedése és a hazai eladások 2,6 százalékos bővülése miatt.
Az idei rangsor 200 vállalata közül 113-ban nőtt a foglalkoztatás, és az egy alkalmazottra jutó hozzáadott érték átlaga összességében 13,1 százalékkal megugrott, így most 18,3 millió forint. Ez azonban nem egységes fejlődést takar, a cégek negyedénél 7,9 milliónál alacsonyabb ez az érték.
A bővülő alkalmazotti körrel rendelkező listatagok együttesen 23 ezer fővel alkalmaztak több embert, mint egy évvel korábban, a többiek viszont 11,6 ezer ember bocsátottak el. Az egy főre jutó hozzáadott érték 13 százalékkal bővült a top 200-nál, de a személyi ráfordítások csak 6,6 százalékkal nőttek. Ez azt mutatja, hogy a béreket lassabban emelik annál, mint ahogy a hatékonyság nő.
Név | Nettó árbevétel (2014, millió Ft) | Adózott eredmény (2014, millió Ft) | Létszám (2014, fő) | |
1 | Mol | 4 866 607 | -50 866 | 27 499 |
2 | Audi Hungária | 2 336 632 | 100 446 | 10 868 |
3 | General Electric | 1 606 427 | 228 009 | 10 765 |
4 | MVM | 1 194 828 | -7 768 | 8 342 |
5 | Mercedes-Benz | 884 435 | 20 093 | 3 428 |
6 | Bosch-csoport | 822 894 | 10 787 | 9 260 |
7 | Samsung | 704 593 | 23 940 | 1 748 |
8 | Magyar Telekom | 626 447 | 32 024 | 11 050 |
9 | Tesco | 609 707 | -68 022 | 18 611 |
10 | E.ON | 505 779 | n.a. | 4 779 |
A vállalatoknál lekötött saját tőke összege 4,7 százalékkal gyarapodott 2014-ben az egész listát nézve, de ennek megoszlása itt is egyenlőtlen, akadtak köztük olyan cégek is, amelyeknek tőkéje csökkent. A 200 cég között akadt 3 olyan, amely teljes eredményét kivette osztalékként.
Tavaly több mint 925 milliárd forint volt az éves eredmény és a tartalékok terhére kifizetett osztalék a listatagoknál, miközben a tőkeemelés csak 386 milliárd forint, a Figyelő szerint ez némi aggodalomra adhat okot: nem látszik a növekedési szándék, és a tulajdonosi bizalom a jövőben.
Az elemzés szerint összességében 2014 sikeresebb év volt, mint 2013 a top 200 magyar vállalat szempontjából, növekvő jövedelmek, emelkedő hozamok jellemezték. Ugyanakkor érdekes, hogy a úgy tűnik, nálunk a visszaforgatás nem az eredményességgel van kapcsolatban. Az e téren megjelenő különbségek hátterében inkább a kivárás vagy a jövő nem túl optimista megítélése állhat a nagy magyar vállalatoknál.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar
Vajon lehet-e újra virágzó sörkultúránk, és hogyan segíthetne ebben az állam?
5 órája
- Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint
A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.
február 11., 06:52
- Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa
Éppen csak az átlag alatt vagyunk.
február 11., 09:00
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
6 órája
- Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat
A februári nyugdíjjal együtt érkezik.
február 11., 12:22
- Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet
A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.
február 10., 16:17
- Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét
A kormány számol az új energiaforrással.
február 11., 05:40
- Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány
Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.
február 11., 08:30
- Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.
február 11., 12:28
- Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre
A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.
február 10., 21:17
- Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
- Gazdaság
Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat
Nem éri kár az alanyi adómentességet visszamenőlegesen választókat.
február 11., 14:22
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
3 órája
- Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!
Több kategóriában is keresik a legjobbakat.
február 10., 15:31
- Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben
A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.
február 11., 18:56
- Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén
Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.
február 11., 21:01
- Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa
Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.
5 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
6 órája
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása
Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.
február 10., 13:46
- Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk
Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.
február 11., 17:08
- Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
32 perce
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
18 perce
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
február 10., 11:33
- Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10