Ukrajna miatt még a saját szabályait is átírja az IMF

2015.10.30. 09:06

Ukrajna és Oroszország konfliktusa miatt lehet, hogy át kell majd írni a saját szabályait a Nemzetközi Vautaalapnak. Az IMF jelenlegi szabályai tiltják, hogy olyan országoknak hitelezzen, amelyek nem törlesztik lejáró kötvényadósságukat mások felé. Ez jelen esetben azt jelentené, hogy

az államcsőd szélén álló Ukrajnának sem hitelezhetne, mert az sok pénzzel tartozik Oroszországnak, ami valószínűleg így is marad.

Oroszország elutasította a részvételt az ukrán adósság átrendezésében, azaz csökkentésében, Kijev viszont leszögezte, hogy nem lesz hajlandó teljes összegben törleszteni azt 3 milliárd dollárt, amivel Moszkvának tartozik. Így ha az IMF komolyan venné a saját szabályait, akkor le kellene állítania az ukrán mentőcsomagot, amivel. veszélybe kerülnének az IMF programjához kötött más nyugati finanszírozási programok is.

A Dow Jones hírügynökség úgy tudja, hogy az IMF egyes részvényesei meg akarják változtatni az erre vonatkozó szabályozást, nehogy Ukrajna elessen a pénztől. Az IMF igazgatótanácsa az értesülések szerint a G20-ak törökországi találkozója után november végén foglalkozik majd a kérdéssel.

Az amerikai sajtóban nyilatkozó szakértők szerint így valutaalap meg tudná akadályozni, hogy "Oroszország túszul ejtse finanszírozási programját".

Az IMF-nél egyébként már évek óta foglalkoznak azzal, hogy meg kellene változtatni a törlesztési hátralékba jutott országokra vonatkozó szabályokat, ennek ad most újra aktualitást az ukrán helyzet.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.

6 órája

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

2 órája

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

5 órája

  • Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.

1 órája

  • Címlapon
Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

A tárcavezető szerint majd az Országgyűlés eldönti, mi a jó Magyarországnak, és mi nem.

9 perce

  • Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Meg is lett a jutalma.

március 25., 06:20

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!

5 órája

  • Címlapon
Závecz Research: A Tisza Párt stabilizálta előnyét a Fidesszel szemben

Závecz Research: A Tisza Párt stabilizálta előnyét a Fidesszel szemben

Mindkét párt szavazótábora bővült a teljes választókorú lakosság körében.

1 órája

  • Címlapon
Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?

Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?

Peking békefenntartók küldését mérlegeli Ukrajnába.

45 perce

  • Címlapon
Kizuhant a hatodik emeletről egy férfi Óbudán

Kizuhant a hatodik emeletről egy férfi Óbudán

A férfi nem élte túl a balesetet.

2 órája

  • Címlapon
Letartóztatták Erdogan politikai riválisának ügyvédjét is

Letartóztatták Erdogan politikai riválisának ügyvédjét is

Azt nem tudni, hogy hivatalosan mivel vádolják.

47 perce

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Címlapon
Verebes István súlyos döntést hozott, ami nagy anyagi áldozattal is jár

Verebes István súlyos döntést hozott, ami nagy anyagi áldozattal is jár

A színész-rendező nem titkolja, ma már kevesebből kell megélnie.

29 perce

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37