Auguszta
-4 °C
2 °C

20 ezer eurót fizethet a magyar állam egy extrafikosnak

2015.11.03. 17:17 Módosítva: 2015-11-03 21:37:27

Megint pert vesztett a magyar állam Strasbourg-ban egy trafikossal szemben, írja a Nol.hu. A döntés alapján a trafikost, akitől 2013-ban vonták meg a dohányárusítási engedélyt, 20 ezer euróval (több mint 6 millió forinttal) kell kárpótolnia Magyarországnak. A döntés gyakorlatilag jogerős, mert az állam korábban már próbálkozott egy hasonló esetben fellebbezéssel, de elutasították. 

A strasbourg-i döntés kimondja, hogy a magyar állam megsértette a magántulajdonhoz való jogot az engedély magvonásakor, mondta el a felperest képviselő Magyar Gábor ügyvéd. Az ítélet értelmében a 20 ezer eurón felül a 3800 eurós perköltséget is Magyarországnak kell kifizetnie. 

Az Emberi Jogok Európai Bírósága egy korábbi alkalommal is döntött már hasonlóan egy soproni extrafikos esetében, így ez a mostani a második eset, ami okot adhat a többi kárvallottnak a reménykedésre. Az ügyet megnyert Magyar Gábor biztos benne, hogy további 13 ügyfele és más ügyvédek által képviselt trafikosok is győzni fognak. Az eddigi ítéletekből kiderül, hogy nagyjából milyen összegekről lehet szó, ez akár tárgyalási alap is lehet, a kormánynak pedig ebben a helyzetben érdeke lesz a megállapodás a többi kárvallottal.