
Jövőre már 25 önkormányzat vet ki terhet a termőföld-tulajdonosokra, ami csaknem kétszer annyi, mint ahányan az év elején próbálkoztak ezzel - írja a Vg.hu.
Földadó persze nincs Magyarországon, csak települési adó, amelyet a termőföldre is kiróhatnak az önkormányzatok – legalábbis az ő véleményük szerint. A január elseje óta létező jogszabály alapján a helyi testületek mindenre kivethetik a települési adót, amelyet nem terhel központi elvonás, és mindenkit adóztathatnak, kivéve a vállalkozókat meg az államot.
A Földművelésügyi Minisztérium csak a jogszabály elfogadása után kezdett el tiltakozni a földadó ellen – eddig láthatóan hiába. Fazekas Sándor miniszter utoljára áprilisban fejtette ki egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában, hogy a tárca álláspontja szerint a földre igenis vonatkozik közteher, mert a mezőgazdasági kárenyhítési alapba a terület alapján kell befizetni, másrészt pedig a termelők vállalkozók, vagyis rájuk eleve nem vonatkozhat a települési adó. (Igaz: a kárenyhítési alapba önként kell jelentkezni, vagyis nehezen mondható adónak, miközben a települések nem is a gazdát, hanem a föld tulajdonosát adóztatják.)
A miniszter megjegyezte, hogy a földadó ellen a kormányhivataloknak kell eljárást indítaniuk, és hangsúlyozta, hogy erre nincs ráhatása. Ám arról azóta sincs hír, hogy elmarasztaló döntés született volna.
Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke szerint folyamatosan fog emelkedni a települési adót és a földadót bevezető önkormányzatok száma, hiszen a településeknek valamiből finanszírozniuk kell a kiadásaikat. Mintegy 2700 önkormányzatnak lesz lehetősége az új adónem bevezetésére, és sokan fognak élni ezzel, ha a jogrendben megragad ez a közteher. Egyelőre úgy néz ki, a folyamatnak semmi sem szab gátat, hiszen nem született még elmarasztaló ítélet a földadókkal kapcsolatban.
Az év elején 13 település vetett ki a földre adót: nyolcan terület alapján, hektáronként 5–10 ezer forintot kérve, míg öten értékalapon, aranykoronánként 200–400 forintos terhet kiszabva. Hozzájuk csatlakoztak mostanáig 12-en, de az arányok és a mértékek nem változtak: a 25-ből tizenhatan területi, míg kilencen értékalapú adóztatást választottak. Eltérés a kedvezményekben van, általában a kisbirtokosok, és/vagy a helyi lakosok kapnak kedvezményeket.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
44 perce
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
2 órája
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
15 órája
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
13 órája
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
10 órája
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
4 órája
- Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját
Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.
március 3., 17:00
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
6 órája
- Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
március 3., 11:53
- Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét
Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.
március 1., 11:02
- Címlapon
Robert Pattinson meghalt, mégis túlélte ezt az új sci-fit
A Mickey 17 című film egészen bizarr néznivaló lett.
32 perce
- Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra
Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.
március 1., 14:26
- Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny
800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.
március 1., 09:47
- Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz
Mutatjuk a konkrét hatásokat.
március 4., 13:51
- Címlapon
Lélegzet-visszafojtva azért imádkoztunk, hogy soha ne legyen vége
Elképesztő szertartáson vettünk részt.
54 perce
- Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége
A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.
13 órája
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Címlapon
Arne Slot elmagyarázta, miért cserélte le a szünetben Szoboszlai Dominikot
„Így pihentebb lehet a PSG ellen” – fogalmazott a meccs utáni sajtótájékoztatón a holland edző.
2 órája
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27