Nem igaz, hogy minden lakást elkapkodnak
Csak minden hetedik ingatlan kelt el a piacon az utóbbi hat hétben az Otthontérkép statisztikái szerint. Ebben az ország észak-keleti és dél-keleti régiója jellemzően rosszabbul teljesít, miközben Budapesten minden harmadik ingatlanra jut egy eladás.
A fővárosi ingatlanok után Győr-Moson-Sopron megyében és Fejér megyében található ingatlanok a legkapósabbak. A lista végén Somogy, Veszprém és Vas megye áll. Az Otthontérkép adatbázisában adatbázisa alapján úgy tűnik, hogy a lakásokon 1,5-ször könnyebb továbbadni, mint a családi házakon.
![othhon1](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1058/10582/105829/10582989_ae35161845195839fb2e0f3ce049cb21_wm.jpg)
Az eladáshoz szükséges idő és az ingatlan állapota között nincs szoros összefüggés, hiszen az értékesítési sebességük nagyjából egy szinten mozog. Kivételt jelentenek a felújított ingatlanok, amik valamivel hamarabb cserélnek gazdát.
![othhon2](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1058/10582/105829/10582997_ec82fb82cc0af7f8c6e5d22efdf68aa6_wm.jpg)
Az 50 négyzetméter alatti ingatlanokat az átlagnál 75 százalékkal nagyobb eséllyel lehet értékesíteni. Ahogy nő az alapterület, úgy csökken az eladás esélye. A 180 négyzetméter fölötti otthonok esetében tizenkettő ajánlatra már csak egy eladás jut, míg 50 négyzetméter alattiaknál háromra jut egy.
![othhon3](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1058/10582/105829/10582999_01eda799a4c8e9a9677738b82ed8b78f_wm.jpg)
Az átlagárat 75 százalékkal alulmúló otthonok esetén a legrosszabb az eladási arány, itt ugyanis jellemzően rosszabb minőségű ingatlanokról van szó. A legjobban pedig a 10-60 százalékkal az átlag fölé árazott otthonok teljesítenek.
Fontos megjegyezni, hogy az összehasonlítást a jelenleg rendelkezésre álló 2014 évi értékesítési átlagárakhoz végezték, vagyis a piac változása miatt valamekkora áremelés eleve indokolt.
![othhon4](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1058/10583/105830/10583001_22aac89494b3ce5ca44fa6f3b55bd32e_wm.jpg)
Ettől függetlenül a túlárazottság csökkenti az értékesíthetőséget: míg 200 százalékos ár esetén még 5 ingatlanra jut egy eladás, e fölött már rohamosan csökken a teljesítmény. Leginkább a felújítandó és a közepes állapotú otthonokat árazzák alul.