Ha rosszat vesz, az az életébe kerülhet
Októberben és novemberben szén-monoxid-érzékelőket vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH). A vizsgálat során 12 terméket vizsgáltak meg, ebből három nem felelt meg a szabályoknak.
A korábban ellenőrzött és akkor megfelelőnek minősített 5 érzékelő közül 4 féle most is megfelelt a laborvizsgálati eredmények alapján, míg egy nem volt megfelelő. Az NFH tehát a mostani vizsgálatkor azt is ellenőrizte, hogy a gyártók folyamatosan gondoskodnak-e a termékük biztonságosságáról.
Az elmúlt három év négy vizsgálatának fontos eredménye, hogy a vállalkozások egyre inkább csak az NFH pozitív listáján szereplő termékeket forgalmazzák. Az NFH által eddig összesen vizsgált 50 féle termékből 16 termék található a pozitív listán, míg a negatív listán összesen 34 fajta készülék szerepel. Az ellenőrzött szén-monoxid érzékelők harmada felelt meg tehát a vonatkozó szabvány vizsgált előírásainak. A termékek pozitív és negatív listája a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján érhető el.
„Összességében elmondható, hogy mostanra a szén-monoxid-érzékelők piaca jelentősen letisztult, ugyanakkor néhány vállalkozás az előírásokat figyelmen kívül hagyva még mindig megpróbál nem megfelelő termékeket forgalomba hozni. Emiatt 2016-ban a fogyasztóvédelmi vizsgálatok két legfontosabb területe az árubemutatók mellett ismételten a szén-monoxid érzékelők ellenőrzése lesz” – mondta Szente István, az NFH főigazgatója.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek
A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.
március 19., 20:31
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
2 órája
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
3 órája
- Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?
Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.
1 órája
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
3 órája
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Címlapon
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben
Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.
38 perce
- Címlapon
A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit
Az Egyesült Államok elnöke állítólag nem tudott a történtekről.
4 órája
- Gazdaság
Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása
Drámai következményei lehetnek a keleti szomszédunk belépésének.
március 18., 06:53
- Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz
Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.
március 18., 10:16
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Címlapon
Szuperszonikus vadászbombázóval támadta Moszkva az ukrán támaszpontot a kurszki határnál
4 órája
- Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon
A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.
március 18., 11:32
- Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt
Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.
március 18., 12:01
- Gazdaság
Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek
Nagy Márton is megfogalmazta az elvárásait vele szemben.
március 18., 10:43
- Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban
Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.
március 18., 15:26
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Címlapon
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
4 órája
- Címlapon
Jönnek a bejelentések, Washington és Moszkva kulcsfontosságú ügyben állapodhatott meg
Mindkét fél előrelépésről beszélt, Ukrajnát is tájékoztatták.
2 órája