Nem a feministák, a béna politikusok miatt fogy a magyar

Kövér László és Kovács Ákos erősen megosztó kijelentései után Magyarországon forró témává vált a népszaporulat és a női szerepek kérdése. Az egyik oldalra felsorakoztak a nők önrendelkezéséért aggódók, akik úgy gondolják, a mai politikai vezetés anyakocaként tekint a nőkre, és legszívesebben mindenkiből kipréselnének minimum három gyereket. Velük szemben állnak a nemzethalált és magyar átkot vizionálók, akik szerint mindennél fontosabb a bőséges születésszám fenntartása, különben a kultúránkat rövidesen elsöpri a szapora bevándorlók tömege.

Ha viszont a kérdést megtisztítjuk a suta, megalapozatlan nyilatkozatoktól és az általános hisztériától, akkor azt látjuk, hogy

Ha minden így marad, akkor mire a mai huszonéves generáció öreg lesz, már alig fizeti majd valaki a nyugdíjukat. Az éves születésszám az unió tagállamainak többségében egyébként nem éri el a halálozások számát, de a közhiedelemmel ellentétben egy ideje már nem Európa áll leghátul termékenység szempontjából: Ázsia egyes részein, például Japánban és Dél-Koreában még rosszabb a helyzet.

Az európai kormányokat persze nem vigasztalja, hogy a japánok még nálunk is gyorsabban fogyatkoznak, ezért a maguk eszközeivel próbálnak hatást gyakorolni a gyerekvállalási kedvre. A népesedéspolitikák sikeressége országonként nagyon eltérő, de sajnos nem olyan egyszerű a helyzet, hogy ha valahol bevált egy modell, akkor már csak azt kell átültetni mindenhova.

Hogy mitől fognak több gyereket szülni a nők, az egyik legnehezebben kisakkozható kérdés a politikában. A magyar kormányt nem lehet azzal vádolni, hogy ne fektetne nagy hangsúlyt erre: a Kövér-féle, „szüljetek már, nők” típusú kijelentéseken kívül számos családokra célzott intézkedést hoztak, az viszont nem biztos, hogy ezek elérik a kívánt hatást.

A meg nem született gyerekek országa

Hogy tenni tudjunk az alacsony születésszám ellen, ahhoz először azt kell kitalálni, miért nem csinálnak az emberek több gyereket. Ennek felmérésére többféle módszer létezik, érdekes módon a kevésbé használható eredmények abból jönnek ki, ha közvetlenül nekiszegezzük a kérdést az érintetteknek. Ezért a demográfusok szívesebben használnak követéses vizsgálatokat: néhány évente visszamennek ugyanahhoz az alanyhoz, és többféle kérdésen keresztül felmérik, mennyire jöttek be az életelképzelései, és ha annyira nem, annak mi az oka.

Ezen a ponton rögtön van egy döntő különbség Magyarország és például Németország között, ahol a termékenységi ráta a miénkhez hasonlóan alacsony. A németeknél a csökkenő születésszám egyszerűen amiatt van, mert

– tehát egy követéses vizsgálatban nincs döntő különbség a huszonéves kori vágyak és a későbbi valóság között.

Magyarországon viszont az a helyzet, hogy amikor megkérdezik a nőket, hány utódot szeretnének, akkor átlagban kijön a kettő, viszont a későbbiekben ezek a gyerekek valamiért nem születnek meg. Ebből látszik, hogy a kormány árnyékbokszolása a liberálisokkal, feministákkal és egyéb képzelt ellenségekkel teljesen felesleges, és félreviszi a diskurzust. Magyarországon nem azért nem szülnek a nők, mert a genderőrület átmosta az agyukat. Hanem azért, mert

Ha azt akarjuk, hogy itthon nőjön a születésszám, akkor nem azokat kell meggyőzni a szülés csodálatosságáról és fontosságáról, akiknek eszük ágában sincs szülni, hanem meg kell teremtenünk a lehetőséget azok számára, akik amúgy szeretnének.

Miért nem szül a magyar nő?

A magyar kutatási eredmények alapján döntően három ok játszik közre abban, hogy a vágyott gyerekek nem születnek meg, mondja Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese. Az első az egészségügyi ok, vagyis néhány nő addig halogatja a gyerekvállalást, amíg kicsúszik az időből, és már nem feltétlenül tud teherbe esni. A második ok a partnerkapcsolatok hiánya vagy megromlása: sokan azért nem vállalnak második, harmadik gyereket, mert már az első után szétmennek a férjükkel vagy élettársukkal, vagy megromlik a kapcsolatuk. Az elvált, kisgyerekes anyukákért többnyire nem kapkodnak a férfiak, ezért ezek a nők gyakran kénytelenek megállni egy gyereknél. Csak harmadik okként jönnek be az olyan anyagi körülmények, mint a lakáshelyzet vagy a munkával kapcsolatos nehézségek.

Kormányzati intézkedésekkel főleg az utolsóra lehet hatni, bár nyilván a halogatás és a tönkremenő kapcsolatok mögött is lehet és kell is rendszerszintű okokat keresni. Az első gyermekvállalás időpontjának folyamatos tologatása összefügghet azzal, hogy a nők nem érzik elég stabilnak a munkaerőpiaci helyzetüket, és mindenképpen be akarják biztosítani pozíciójukat még a gyerek előtt. Az első utód születése után megromló kapcsolatokban pedig rengeteg minden közrejátszhat, de valószínűleg nem lövünk nagyon mellé, ha az intézményesült társadalmi nemi szerepek és a nemek közötti munkamegosztás környékén kapirgálunk.

Érdekes adat, hogy míg egyesek a karrierista, felsővezetői pozícióra hajtó asszonyok ragadós példájával riogatnak, a felmérések azt mutatják, hogy az ilyen típusú célok eleve csak iszonyúan vékony réteget érintenek, és őket is maximum a harmadik gyerek bevállalásától tartja vissza. 

A nőket a szüléstől visszatartó körülményeket mind lehet befolyásolni közvetlen vagy közvetett kormányzati eszközökkel, pont erről kéne szólnia a népesedéspolitikának. A Fidesz-kormány minden eddigi demokratikus magyar kormánynál nagyobb hangsúlyt fektet és uniós szinten is kiugró mennyiségű pénzt költ családpolitikára, a szülési kedven egyelőre mégsem látszik igazán az erőlködés.

Ratkó-unokák és tömeges kivándorlás húzzák a statisztikát

A gyerekvállalási hajlandóság alakulásáról a teljes termékenységi arányszám és a születésszám mondja el a legtöbbet. Az éves születésszám logikusan az adott évben világra jött gyerekeket mutatja meg, a TTA pedig azt méri, hogy ha az adott év termékenységi adatai állandósulnának, akkor egy nő élete folyamán átlagosan hány gyereknek adna életet. A TTA Magyarországon 2011-ben érte el eddigi mélypontját, ekkor 1,24 utód jutott egy nőre. A születésszám is ebben az évben volt a legalacsonyabb, azóta kis kilengéseket produkált, és most egy kicsit felfelé görbül a vonal a vége, de csak olyan kevés ideje, hogy trendről semmiképpen nem beszélhetünk.

Látványosabb emelkedést mutat a termékenységi arányszám, ami a vészes 1,24-ről felkúszott 1,41-re 2014-ben. Demográfusok az idei évre még jobb adatot várnak, 2015-re elérhetjük az egy nőre jutó 1,5 gyereket. Ez a szám azonban csalóka.

A TTA-t a termékeny korban lévő nőkre számolják ki, ezért a látványos növekedésébe belejátszik, hogy a Ratkó-generáció gyerekei mostanában kezdenek kifelé menni a termékeny életkorból, amit hagyományosan 45 éves korig lőnek be. A mutató részben attól javult, hogy egy népesebb generáció kikerült a számításból, a szülések száma viszont nem igazán változott, tehát ugyanannyi gyerek jutott kevesebb nőre. Ez azt jelenti, hogy a szülési kedv kis mértékben javult, de ettől még nem nyugodhatnak meg a nemzethaláltól rettegők, mivel sajnos nem mond semmit a tényleges gyerekszámról, ami érdemben nem változott. Ennek ellenére a kormányzati kommunikációban hajlamosak túlértékelni a sikert. 

A TTA egyébként valószínűleg a mostaninál meredekebb felívelést mutatna, ha pontosabb adatokkal tudnának számolni a demográfusok, mondja Kapitány Balázs. Az utóbbi évek tömeges kivándorlása főleg azt a generációt érinti, amelynek létszámát ezekben a számításokban is használják. A külföldre távozók nagy része viszont nem szünteti meg a magyarországi lakhatását. Ez azt eredményezi, hogy akár több százezerrel nagyobb számmal osztunk a számoláskor, mint ahányan még valójában itt élnek.

Akár jól is hangozhatna a kormány szemszögéből, ha fel tudná mutatni a károgóknak: a termékenységi ráta még a statisztikában írtnál is szebben emelkedik. Viszont ha mellérakjuk, hogy 

az már kevésbé kommunikálható jól, ezért nem is nagyon hozakodnak elő vele.

Ne kenjünk mindent a Bokros-csomagra

Jó népesedéspolitikát csinálni az egyik legnehezebb feladat, mivel a jól működő rendszereknek több, ráadásul egymással nehezen összeegyeztethető szempontnak is meg kell felelniük. Mivel a családok és a nők sokfélék, sokféle élethelyzettel, preferenciával, eltérő anyagi körülményekkel, a legfontosabb, hogy a támogatási rendszerek rugalmasak legyenek. Nem az állam dolga megmondani az embereknek, mi az ideális családmodell vagy az ideális idő, amit az anyának otthon kell töltenie a gyerekével. Egy rendszer akkor működik jól, ha egymástól nagyon különböző emberek is megtalálják benne a megfelelő ösztönzőket.

A második szempont az átláthatóság és közérthetőség. Hiába van egy sereg támogatás, ha senki nem igazodik el a bürokráciában, azt sem tudja, mi járna neki, vagy hogy hol kell folyamodnia érte. Ezzel némileg összefügg a harmadik elvárható követelmény, hogy a családpolitika legyen stabil, kiszámítható. A gyerekvállalás ma több évtizedes projekt, ezért nem túl megnyugtató, ha a rendszer folyamatosan változik. Ha ezt mind figyelembe akarják venni, akkor a döntéshozóknak nincs egyszerű dolguk.

Végeredményben olyan rendszert kellene létrehozni, ami stabil, ugyanakkor gyorsan leköveti a társadalmi változásokat, mindenki megtalálja benne a számítását, mégis jól átlátható. A rugalmasság terén az utóbbi időben történtek előrelépések, a kormány bevezette például a gyed extrát, ami jövőre már féléves kisgyerek melletti munkavégzés esetén is jár, vagyis nem hat ellenösztönzőként a nők munkába visszatérésére. Az is jó elgondolásnak tűnik, hogy 2016-tól a tehetősebb családok lemondhatnak az eddig automatikusan járó családi pótlékról.

Az átláthatóság és a kiszámíthatóság terén viszont hatalmas problémák vannak Magyarországon. A Népességtudományi Kutatóintézet felmérései azt igazolják, hogy az emberek alulinformáltak az ellátórendszerrel kapcsolatban.

ha a potenciális támogatottak jó része a gyerekvállalási döntés meghozatalakor a létezésükről sem tud. Kapitány Balázs szerint tipikus példa a gyet, ami a harmadik gyerek után kezdene járni, de a kutatásokból kiderült, hogy a kétgyerekes anyukák nagy részének fogalma sincs, mi az.

A stabilitásban megrendült hitet a konzervatív kormányzat hajlamos teljes egészében a Bokros-csomagra kenni, de elég valószínű, hogy ha az azóta eltelt időben már felállt volna egy jól átgondolt rendszer, akkor annak negatív hatása ma már nem érződne a magyar születésszámon. A támogatási rendszerekre általában jellemző a folyamatos variálás, jogosultságok módosítása, átnevezések, a illetékességek ide-oda dobálása hivatalok között, ami nem segíti az állampolgári eligazodást. 

Nem mindenhol öregszik Európa

Magyarországon ugyan egyelőre semmi biztosat nem lehet elmondani a népesedési trendekről, van pár ország Európában, ahol hatékonyan lépett fel az állam a hanyatló születésszám ellen, illetve ahol ígéretesek a mutatók. Az egyik legmagasabb születésszám egyébként éppen a híresen feminista skandináv országokban van, ebből is látszik, hogy

A hanyatló trend megfordításában elért sikerek között tartják számon a francia példát, ahol jelenleg az egyik legkedvezőbb a termékenységi ráta az EU 28-ból. Újabban Oroszországban is megugrott a gyerekvállalási kedv, ami részben azzal lehet összefüggésben, hogy bevezették az úgynevezett anyasági tőkét, ami egyszeri, nagy összegű támogatás az első gyerek születésekor. De közelebbi példának ott van Csehország is, ami a magyar adatokhoz hasonló szintről indult, viszont ma már ott tartanak, hogy az éves születési és halálozási adatok közel megegyeznek. Összehasonlításképpen: itthon évente 30-40 ezerrel többen halnak meg, mint ahányan születnek, tehát mi bőven boldogok lehetnénk, ha olyan egészséges mutatóink lennének, mint a cseheknek.

Sajnos nem lopható a tuti recept

De ha vannak működő modellek, akkor miért nem ültetjük át őket egyszerűen a magyar gyakorlatba? Sajnos a népesedéspolitika ennél nehezebb műfaj, és bár érdemes lehet elemeket átemelni jól sikerült rendszerekből, a teljes lemásolás szinte borítékolható kudarc. Romániában másként gondolták, és megpróbálták egy merész húzással átvenni az apahónapok bevezetésében a belga szabályozást.  

Az apahónapokat több északi és nyugati országban is sikerrel alkalmazzák, és arra jók, hogy a gyerekkel otthon töltött időből mindkét szülő kivegye a részét. Kutatások igazolják az apahónapok bevezetésének pozitív hatását a születésszámokra, az apa-gyerek kapcsolatra, a házastársak közötti viszonyra és nők munkába való visszailleszkedésére is, mondja Kapitány Balázs.

a részt vevő apák elhanyagolhatóan kevesen vannak – valószínűleg a hiányos kommunikáció, a román társadalom felfogása és a munkáltatók felkészültsége nem tette lehetővé, hogy tömegesen elterjedjen a lehetőség.

Még közelebbi, hasonlóbb országok példáinak átvétele is vakmerőség lenne. A csehek például olyan intézkedésekkel hozták helyre a mutatóikat, amelyek teljesen kilógnak minden európai trendből: a gyerekkel otthon töltött időről még a szüléskor kell döntenünk, 1 és 4 év közé lőhetjük be, és ugyanazt az összeget kapjuk meg minden esetben, csak eltérő időszakra széthúzva.

Vagyis választhatunk, hogy rövid ideig kapunk jó sok pénzt, vagy kevés pénzből gazdálkodunk, de sokáig. Ezzel párhuzamosan állami bölcsődei rendszer szinte egyáltalán nincs, az emberek megoldják a gyerekvigyázást, ahogy tudják. A népesedéskutatók sem tudják pontosan, miért vált be a cseh rendszer, és Kapitány Balázs azt mondja, egyáltalán nem biztos, hogy jó ötlet lenne áthozni valami ilyesmit Magyarországra, ahol jellemzően a bölcsődei férőhelyek bővítésében látjuk a jövőt. A külföldi példák kritikátlan átvétele helyett minden társadalomban meg kell találni azokat az egyedi módszereket, amelyekkel hatékonyan támogatható a tervezett gyerekeke megszületése.

Kezdőcsomag népességnövelőknek

Van néhány egyszerű dolog, amivel rövid távon is látványos hatást lehetne elérni Kapitány Balázs szerint. Ilyen például a jogbiztonság garantálása, ugyanis a kismamák és a fiatal nők általában durva diszkriminációt szenvednek el a munkaerőpiacon. Bár a szabályozás messze nem tökéletes (például a munkáltató simán megteheti, hogy a munkahelyére visszatérő anyukát egy hónap elteltével kirúgja), még a törvényben lefektetett szint is távol áll a magyar valóságtól, ahol a munkaadók rendszeresen következmények nélkül visszaélnek a helyzetükkel.

Az is sokat lendíthetne a dolgon, ha létrehoznának egy olyan informatikai rendszert, amely személyre szabottan megmondaná nekünk, milyen támogatásokra számíthatunk a gyerekvállalással összefüggően. Ennek gátjai a hasonló funkciókat ellátó, de különböző irányítás alatt álló hivatalok és kifizetőhelyek sokasága, amelyeket először együttműködésre kéne bírni. A feladat ugyanakkor nem lehetetlen, több országban létezik ilyen rendszer.

A kormány a szerdai kormányinfón Lázár János által megszellőztetett, de részletesen még ki nem fejtett legújabb ötlete ezzel szemben az, hogy a kormány rengeteg ingyenpénzt adna a népszaporulatról gondoskodó pároknak. A terv szerint aki három gyermeket vállal 10 év alatt, annak 10 millió forint vissza nem térítendő lakásépítési támogatás járna, és a magyar kormány ehhez 10 millió forintos, kedvező kamatozású is hozzátenne. Ennek általános alkalmazása nemcsak hogy iszonyúan nagy költségvetési kiadást jelentene, de teljesen szembemenne a kormány eddigi gyakorlatával, ami főleg a középosztálybeliek és attól felfelé állók gyermekvállalását ösztönözte, ezért nagyon valószínű, hogy a javaslat végső verziójába bekerülnek még plusz feltételek.