Négyzetméterhatárokat szabnak az új lakástámogatási rendszerben
Tuzson Bence az M1-nek azt mondta, hogy a lakástámogatást akkor kaphatják meg a családok, ha a lakás, amelyet vásárolnak, legalább annyi négyzetméteres, mint a családban élő gyermekek száma hússzal szorozva.
Egy háromgyermekes családnak például legalább hatvan négyzetméteres lakást kell vásárolnia.
Ház vásárlása esetén harminc négyzetméterrel kell szorozni, vagyis itt legalább kilencven négyzetméter alapterületű ingatlanokra vonatkozik a kedvezmény.
Tuzson Bence arról is beszélt, hogy a legalább háromgyermekes családok esetén nem kell házasságban élniük a szülőknek ahhoz, hogy igénybe vehessék a tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást.
![Tuzson Bence](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1065/10655/106554/10655481_087721a82507bf9b86234499a8d77bdc_wm.jpg)
A támogatás azoknak is jár, akik egyedül nevelnek legalább három gyermeket - jelezte, hozzáfűzve: az örökbe fogadott gyermek is saját gyermeknek minősül. Így például egy olyan család is részesülhet a kedvezményben, ahol két gyermek mellé a szülők egészségügyi problémák miatt nem tudnak harmadikat vállalni, de örökbe fogadnak egyet.
Tuzson Bence megjegyezte, hogy ha valaki már kapott korábban családi otthonteremtési kedvezményt (csok), akkor ennek összegét le kell vonni a tízmilliós támogatásból.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán jelentette be, hogy tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam a lakhatási kérdések rendezéséhez azoknak a pároknak, amelyek tíz éven belül három gyermeket vállalnak. A csok kiterjesztéseként további tízmillió forintot is kaphatnak a családok huszonöt éves futamidőre, amelynek kamata nem lehet magasabb három százaléknál. Önerős építkezésnél pedig ötmillió forintig visszaigényelhető lesz az áfa.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
39 perce
- Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj
Vitályos Eszter további adatokat is közölt.
február 9., 14:17
- Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását
Csak nagy duma a vámháború?
február 9., 09:47
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
2 órája
- Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
- Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?
A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.
február 9., 06:16
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál
A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.
február 9., 08:01
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
2 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
4 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
1 órája
- Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10
- Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
február 10., 11:33
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
5 órája
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
4 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
6 órája
- Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
- Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint
Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.
február 7., 19:00
- Gazdaság
Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma
A készségalapú szemlélet terjed.
február 7., 15:02
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
8 órája
- Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki
A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?
február 6., 06:03
- Gazdaság
Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt
A dollár erősödött a legjobban a magyar devizához képest.
február 6., 08:12
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
10 órája
- Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025
Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.
február 7., 09:31
- Gazdaság
Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog
A technológiai forradalom vesztesei között van Magyarország.
február 6., 13:57
- Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről
Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.
3 órája
- Gazdaság
Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra
Már Orbán Viktor is megszólalt a témában.
február 6., 15:25
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
7 órája
- Gazdaság
Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH
Itt a hatnapos ünnep hatása.
február 6., 08:56