Bonifác
10 °C
16 °C

Soha nem látott profit a Disney-nél

2016.02.10. 09:09

Egyre kevésbé népszerű a kóla, a fogyasztók inkább a kalóriacsökkentett italokat és palackozott ásványvizeket isszák, a Coca-Cola bevétele is 8 százalékkal csökkent a negyedik negyedévben, igaz az esésben az erős dollár hatása is benne volt. A 10 milliárd dolláros bevétel és a részvényekénti 38 cent profit még így is több volt, mint amire az elemzők számítottak, áll az Equilor szerdai jelentésében.

Tegnap zárás után érkezett a Disney negyedéves beszámolója is. A vállalat eddig soha nem látott profitról jelentett, ez pedig elsősorban az új Star Wars filmnek volt köszönhető. Az árbevétel 14 százalékkal 15,24 milliárd dollárra ugrott, miközben a nettó profit 2,18 milliárd dollárról 2,88 milliárd dollárra bővült. A Disney számai ugyan felülmúlták a konszenzust, de ez sem volt elég a befektetői hangulat javításához. A zárás utáni kereskedésben 3,5 százalékot esett az árfolyam, amely főleg a kábel-TV-s részleg gyenge eredményének volt betudható.

Osztalékot emelt a holland Heineken. A sörfőzde 18 százalékos osztalékemelési javaslatot fogadott el az éves beszámoló publikálása mellett, a részvényenkénti kifizetés 1,30 euróra emelkedett. 2015-ben a vállalat árbevétele 19,3 milliárd euróról 20,5 milliárd euróra nőtt, miközben a nettó profit 1,5 milliárd euróról 1,9 milliárd euróra ugrott. Az orosz és ázsiai piacokkal kapcsolatos bizonytalanság ellenére a Heineken további növekedést vár az idei évben.