Súlyos veszteségekkel küzdenek a magyar sertéstartók, és a kormány sertésprogramja sem javított a helyzetükön. A kistermelők ma kevesebb sertést tartanak, mint 2012-ben, és a kormány által 2020-ra megálmodott hétmilliós sertésállománynak a fele sincs meg - erről a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) számolt be szerdai közleményében.
A MOSZ szerint az alacsony húsfelvásárlási árak miatt a kistermelők csak ráfizetéssel tudnak sertést tartani, a sertés tőkehús áfájának csökkentése pedig elsősorban a Spanyolországból importáló kereskedőket segítette, nem a magyar kistermelőket.
Az Európai Uniót tétlenül nézi az ágazat vergődését, miközben a magyar kormány nagyobb sertéstartó gazdaságokat érintő lépései miatt jelentősen romlott a sertéstartók jövedelmi pozíciója. A veszteségek miatt egyre több sertéstartó csökkenti a termelést vagy hagy fel a tevékenységgel - áll a közleményben.
A kormány 2012-ben indította el a sertésprogramot, amivel 2020-ig 7 millióra akarták növelni a sertésállományt. Ehhez képest a MOSZ adatai alapján jelenleg 3,1 millió sertést tartanak Magyarországon.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése
Tizenötödik alkalommal rendezték meg Az év irodája versenyt.
február 28., 17:11
- Gazdaság
Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel
Hosszú közleményt adott ki a szaktárca a témában.
február 28., 19:13
- Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny
800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.
március 1., 09:47
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
tegnap, 20:31
- Gazdaság
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
tegnap, 21:28
- Gazdaság
Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York
2023-ban árbevételük megközelítette az egymilliárd forintot.
február 28., 15:19
- Gazdaság
Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből
Nyilvánosságra került a negyedik negyedéves jelentés.
február 28., 18:50
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
tegnap, 21:11
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Gazdaság
A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát
A tokaji régió turizmusa továbbra is központi elem lesz a cégcsoport számára.
február 28., 18:15
- Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita
Átszakadt a 400-as lélektani határ.
március 1., 09:22
- Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel
Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.
február 27., 09:54
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
tegnap, 18:54
- Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert
A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.
március 1., 17:54
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
tegnap, 18:13
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
tegnap, 06:02
- Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye
A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.
március 1., 20:46
- Címlapon
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.
tegnap, 23:00
- Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
tegnap, 19:41
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött
A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.
február 27., 11:11
- Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon
Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.
február 28., 12:24
- Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak
Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.
tegnap, 19:58
- Címlapon
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását
Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.
tegnap, 21:43
- Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
tegnap, 16:10
- Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói
Mélyül a bérválság Ferihegyen.
február 27., 15:05
- Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed
Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.
február 27., 19:46
- Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől
A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.
február 27., 12:43
- Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton
Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.
február 27., 19:02
- Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele
Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.
február 27., 14:35
- Címlapon
Tüntetésre készülnek Pozsonyban, miután megkéseltek egy magyarul beszélő fiatalt
A tiltakozók azt hitték, az ilyen eseteken már rég túllépett Szlovákia.
tegnap, 20:49
- Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt
Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.
február 28., 11:06