Magdolna
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Energiaügynökség: Jövőre már drágul az olaj

2016.04.21. 09:00

Jövőre eltűnik a piacokról a kőolajfelesleg, kiegyenlített lesz a kereslet-kínálat, az olaj ára pedig emelkedni fog - véli a Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA ügyvezető igazgatója. 

Fatih Birol szerint a kőolaj hosszabb ideje tartó árcsökkenése miatt az elmúlt két évben jelentősen, 40 százalékkal visszaestek a befektetések az olajágazatban, különösen az Egyesült Államokban, Kanadában, Latin-Amerikában és Oroszországban. Ennek egyik hatására jövőre előfordulhat, hogy nem lesz mindig kiegyensúlyozott az olajkínálat, a kőolaj ára többször, akár szélsőségesen is kilenghet. 

Azt is mondta, hogy az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) szervezetén kívüli olajtermelő országok idei termelése

napi közel 700 ezer hordóval csökken majd, ami 25 éve a legnagyobb visszaesés.

Emiatt főleg az Egyesült Államok lesz a felelős, ahol egyre több palaolaj-termelő hagy fel a bányászattal, ami részben az egész olajáresésről tehet, de nem kifizetendő a mostani, hordónkénti 45 dollár körüli ár mellett. Emiatt 2017-ben az IEA szerint már mindenképpen drágulni fog az olaj.