Gigaberuházással támasztanák fel a szénipart a Mecsekben
További Gazdaság cikkek
-
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
- Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
- Egy német kutatóintézet szerint nem tesz jót a nők pénztárcájának a házasság
- Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
- Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér
A térség újraiparosítását szorgalmazó nyilatkozatot legutóbbi ülésén támogatta a Tolna megyei önkormányzat közgyűlése. A dokumentum szerint az érintett települések célja, hogy az ásványkincsek felhasználásával régi-új iparágat, élhetőbb városokat, falvakat alakítsanak ki, és ennek érdekében előmozdítsák a politikai, gazdasági döntéseket.
A kezdeményezéshez eddig harminc térségbeli önkormányzat csatlakozott - közölte Karl Béla (független), Nagymányok polgármestere az MTI-vel. Polics József (Fidesz-KDNP), Komló polgármestere, a paktum egyik szószólója elmondta: az iparfejlesztési koncepció az alapanyagok komplex vegyészeti hasznosítására épül; szén, kommunális hulladék, szennyvíziszap felhasználásával állítanának elő, biogázt, polikarbonátot, műtrágyát, kerozint, de a szén akár gyógyszeralapanyag is lehet.
"A szén kitermelési költségei olyan magasak, hogy minél szélesebb körben kell hasznosítani az ásványkincset", mondta, de hozzátette azt is: először a technológia költség-haszon arányát kell egy mintaprojektben elemezni. Szerinte a kutatások elvégzéséhez 1-2 évre, a program felfutásához 8-10 évre lesz szükség.
A Kelet-Mecsek nincs túl jó gazdasági helyezetben, Baranya megye GDP-jének az országos átlaghoz viszonyított aránya évek óta csökken. Komlón, ahol 2000-ben szűnt meg végleg a szénbányászat, a rendszerváltozáskor 32 ezer ember élt, ma csak 25 ezren lakják a várost, és a lakosság öregszik. A szénvegyészeten kívül nincs mire alapozni a jövőt Polics szerint.
Kalmár István, a nagymányoki és a Váraljai-mázai szénmezőre kitermelési joggal rendelkező, pécsi Calamites Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a Váralja-mázai medencében kitermelhető feketeszénvagyont mintegy 240 millió tonnára becsülik, de a szén hagyományos kitermelése és felhasználása ma már nem gazdaságos, és a környezetvédelmi szempontoknak sem felel meg.
Ezzel szemben az ún. tisztaszén-technológiával nagy hozzáadott értékű termékeket lehet előállítani, a mélyművelésű bányászatban keletkező 40 százaléknyi meddőanyagból pedig ki lehet nyerni a ritkaföldfémeket, vagy építőanyagot is elő lehet belőle állítani, magyarázta Kalmár.
A szakember szerint a technológia előnye az is, hogy az így előállított szintézisgáz cseppfolyósítása során a megújuló energiákkal és a paksi atomerőműben termelt éjszakai árammal előállított hidrogén tárolására is lehetőség nyílik. Az eljárás során keletkező szén-dioxidot ma már át lehet alakítani metanollá, és a korszerű mélyművelésű bányák metángáz-kibocsátását is hasznosítani lehet.
Kalmár István körülbelül egymilliárd euróra becsülte az iparág megteremtésének költségét, amihez még infrastrukturális költségek is járulnak. A Kelet-Mecsekben, a Máza-Váralja Dél 10,5 négyzetkilométeres területére kutatási koncesszióaval rendelkező Calamites Kft. 2011-ben Nagymányokon kezdett külszíni fejtéssel szenet termelni. Valamivel több mint 2000 tonna feketeszenet termeltek ki, de ennek az ajkai alumíniumgyártás leállása miatt nem volt piaca. A nagymányoki külfejtéses szénmező környezetvédelmi engedélyezési eljárása tíz éve húzódik, miután egy harkányi környezetvédelmi egyesület bíróságon támadta meg a zöldhatóság döntését; a mázai mélybánya környezetvédelmi eljárása folyamatban van.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz
Mutatjuk a konkrét hatásokat.
március 4., 13:51
- Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat
A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.
március 4., 16:23
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Gazdaság
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.
5 perce
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat
A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.
március 4., 17:19
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
március 5., 10:27
- Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó
Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.
március 4., 18:31
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát
Kijött a legfrissebb lista.
március 4., 20:28
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját
Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.
március 3., 17:00
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
tegnap, 08:00
- Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
március 3., 12:08
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
március 7., 21:00
- Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
március 3., 11:53
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01