Mit akarnak Matolcsy alapítványai annyi államkötvénnyel?

Az MNB alapítványainak pénzszórásával kapcsolatban több probléma is felmerül, de röviden négy csoportba lehet sorolni a kritikákat:

• Hogy olyan dolgokra adnak pénzt, amikre az államnak kellene (oktatás, kutatás stb.).
• Hogy olyan dolgokra adnak pénzt, amikre amúgy nem adna senki, és nem véletlenül (pl. a Matolcsy politikáját dicsérő és közben véletlenül bemószeroló Sakk és póker című könyv kiadása, na meg annak ukrán fordítása).
• Hogy haveroknak adnak sok pénzt (Mészáros Lőrinc cége, New Wave Média, Borókai Gábor lányának a cége).
• És hogy elég sok államkötvényt vesznek a jegybank pénzén, amit a jegybanknak amúgy nem lenne szabad.

Emiatt már amúgy nemcsak a magyar ellenzék és sajtó, de az MNB-t uniós szinten ellenőrző Európai Központi Bank is beszólt Matolcsyéknak, szóval ennek valami nagyon komoly dolognak kell lennie. De mi a franc az a monetáris finanszírozás, és miért rossz, ha a jegybank alapítványai ezt csinálják? Csinálják ezt egyáltalán, és ha igen, miért? Erre keressük most a választ. 

Monetáris tabuzgatás

A monetáris finanszírozás az egyik legcsúnyább szó, amit egy monetáris politikával foglalkozó valaki kiejthet a száján. Ha ezt csinálja egy jegybank, az majdnem akkora tabu, mint ha „nem lenne független”. De mit jelent ez a gyakorlatban? 

vagyis ad kölcsön az államnak hitelezés vagy kötvényvásárlás formájában. Az Európai Központi Bank (EKB) szabályai szerint (ahogy ezt az MNB saját tanulmánya is felidézi) ez egész konkrétan azt jelenti, hogy egy központi bank

• nem vehet államkötvényeket az elsődleges kötvénypiacon,
• nem adhat kölcsönt állami intézménynek és állami cégeknek, kivéve az állami tulajdonú bankoknak. 

Erre elméletileg azért van szükség, mert ha a jegybank adhatna pénzt az államnak, akkor a kormánynak nem lenne annyira érdekében odafigyelnie arra, hogy rendben legyen a költségvetés, mert ha bajban lenne az államkassza, csak kisegítené a jegybank. Ettől viszont a kormányzatot semmi nem ösztönzi, hogy odafigyeljen a költségvetésére, és elszállhat a hiány.

ha viszont a jegybank beszállna minden alkalommal, amikor gond van, akkor ezt az államok megtehetnék, mert a saját jegybankjuk a piaci ár alatt is finanszírozná őket. Másrészt pedig a monetáris finanszírozással az állam újonnan kreált pénzt nyom a gazdaságba, ahol ha több a pénz, akkor az egyre kevesebbet ér, így ez az egész folyamat felpörgeti az inflációt. Nem véletlen, hogy hiperinflációs válságok nagy része akkor alakult ki, amikor az állam frissen nyomott pénzt költött el. 

A helyzet viszont az, hogy a válság alatt és után sok jegybank pont ezt csinálta, enélkül pedig valószínűleg teljesen összeomlott volna a világgazdaság. A kvantitatív lazítás nevű politika pont azt jelenti, hogy a jegybank bejelenti, hogy a gazdaság élénkítése és/vagy az infláció feltornázása céljából nagyon sok állampapírt fog venni, amivel lenyomja az államkötvények hozamát, vagyis az államok olcsóbban tudják eltartani magukat akkor, amikor a piacon mindenki csak drágán mer állampapírt venni, mert fél attól, hogy a válság miatt nem fog tudni fizetni a hitelei után. Emellett ezzel a gazdaságot és a tőkepiacot is élénkítik, mert azzal, hogy  a jegybank friss pénzt nyom a gazdaságba, fel tudja pörgetni a dolgokat például egy válság után.

A trükk itt az, hogy a jegybank nem az elsődleges, hanem a másodlagos piacon vesz állampapírt, vagyis nem közvetlenül az államtól, hanem a közvetítőktől, bankoktól akik viszont úgy is tudják, hogy a jegybank megveszi tőlük az állampapírokat, hiszen hangosan bejelentette. Ez valaha még elég unortodox lépésnek számított, a válság alatt viszont részben ez tartotta a víz fölött például az amerikai vagy a brit gazdaságot, és most az EKB is valami hasonlóval próbálkozik. Mára pedig csak a nagyon konzervatív közgazdászoknak van problémájuk ezzel a gyakorlattal.

vagy ami sehogy sem köthető a monetáris politikához vagy a jegybankok működésének fenntartásához. Összeségében viszont az a helyzet, hogy a monetáris finanszírozásra vonatkozó szabályok mára olyan gumiszabályokká váltak, amiket jogilag és gyakorlatilag is könnyű kijátszani, és amit mindenki igyekszik is kijátszani, még az is, akinek be kellene tartatnia (EKB).

Az EKB csúnyán néz, de büntetni nem fog

Ettől függetlenül az EKB azért komolyan veszi ezt a kérdést, és rendszeresen közli, ha valamelyik uniós tagállam jegybankja szerinte illegálisan finanszírozza a saját államát. A monetáris finanszírozás papíron elég komoly dolog, ezt ugyanis az az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 123. cikke tiltja, aki tehát monetárisan finanszíroz, az az unió alapszerződését szegi meg. 

A Magyar Nemzeti Banknak pedig már többször beszólt az EKB  több dolog miatt is, ami Mario Draghiék szerint kimerítheti a monetáris finanszírozás tényállását. Az EKB pár hete megjelent, 2015-re vonatkozó éves jelentése szerint ilyen lehet az, hogy 

• az MNB az alapítványain keresztül állami feladatokat vállal át, amikor a pénzét oktatási, tudományos és kulturális programokra, ingatlanvásárlásra és egyebekre költi, 
• hogy a jegybank alapítványai az államot finanszírozzák,
• hogy az MNB többségi tulajdonosa lett a Budapesti Értéktőzsdének, vagyis a jegybank a pénzéből igyekszik felvirágoztatni a magyar tőkepiacot, ami egy fontos gazdaságpolitikai cél, de nem a jegybank dolga.

Az EKB-nak emellett az sem tetszik, hogy az MNB arra ösztönzi a magyarországi bankokat, hogy magyar állampapírokba fektessenek, ami nem a monetáris finanszírozás tilalmának, hanem a szintén nem tűrt kiváltságos hozzáférésnek számíthat. Frankfurtból már egy 2014-es jelentésben is megírták, hogy ez így nem lesz rendben. Az EKB viszont nem kapkodja el, ha valakinél fölmerül, hogy valami szerződésszegőt csinál: az MNB esetében már

• szólt egyszer, szólt még egyszer,
• ezután elindulhat valamiféle háttértárgyalás, hogy mi a helyzet.  
• Ha ez sem változtat semmit, akkor írnak egy jogi véleményt,
• majd ha a rosszul viselkedő jegybank továbbra sem csinál semmit, akkor, talán, eljut az ügy az Európai Bíróságra, ahol eljárás indulhat az adott központi bank ellen.
• Ennek a vége az lehet, hogy a bíróság bírságot fizettethet a rosszul viselkedő jegybankot. 

De még az sem biztos, hogy az EKB meg tudja győzni Matolcsyékat, hogy ha nem hagynak fel a kritizált dolgokkal, akkor bajba kerülnek, mert annyira nehezen megfogható és sok szempontból vitatható, hogy végül is állami feladatokat lát-e el a jegybank, vagy sem.

Állampapírokat pedig, ahogy ezt már írtuk, az alapítványok is csak a másodpiacon tudnak venni, tehát önmagában az, hogy 197,3 milliárd forintot fektettek euróban és forintban denominált magyar államkötvényekbe, még nem megy szembe semmilyen uniós törvénnyel. 

Jó befektetés, buta politika?

Az sem valószínű, hogy a Pallas-alapítványok azért vesznek állampapírokat, mert az MNB rajtuk keresztül akarja kijátszani azt a szabályt, hogy nem finanszírozhatja az államot, arról pedig biztos nincs szó, hogy Matolcsyék sunyin így akarnak monetáris élénkítést végrehajtani.

Egyrészt ezt az MNB maga is megtehetné, ha akarná, bár erről a monetáris tanácsnak kellene döntenie, ezt be kellene jelenteni, és meg is kellene indokolni, hogy miért van erre szükség. Például ha már nem tudnák hova csökkenteni a kamatot, de az infláció még mindig nem akarna növekedni, akkor léphetne ilyet a jegybank. Vagy ha mondjuk egy válság miatt hirtelen senki nem akarna magyar állampapírokkal kereskedni, és a jegybanknak kellene nagyobb tételben vásárolnia, hogy beindítsa a keresletet.

Ilyen történt 2008-ban, nem sokkal a Lehman Brothers összeomlása után, amiért az MNB akkori vezetése kapott is egy alapos fejmosást az EKB-tól. Azóta persze az EKB is önti a pénzt az állampapírokba, úgyhogy kicsit visszafogottabban szól csak be a monetáris finanszírozás miatt.  Másrészt

Ennél a jegybank ténylegesen gazdaságélénkítésre kitalált programjára, a növekedési hitelprogramra például majdnem tízszer ennyit költöttek. Igaz, beszéltünk olyan, az állampapírpiacot jól ismerő közgazdásszal, aki szerint ennyi pénzből már lehet befolyásolni a piacot, vagyis le lehet nyomni a frissen kibocsátott kötvények hozamát, ezzel olcsóbbá téve az államnak a hitelei visszafizetését. Ehhez viszont az kell, hogy az alapítványok a frissen kibocsátott kötvényekből vegyenek sokat, pontosabban arra adjanak megbízást például az MKB-nak, az NHB-nak vagy a Gránitbanknak (amelyeken keresztül az államkötvényeinek egy részét vették), hogy akkor csapjanak le a kötvényekre, amikor azt az ÁKK kibocsátja a piacra. De hogy ez történt-e, azt nem lehet tudni. 

Inkább arról lehet szó, hogy az alapítványokat irányító MNB belátja, hogy az államkötvény biztos befektetés, ahol jól lehet pénzt parkoltatni. Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet vezetője szerint az ugyanis semmit nem segít az államháztartáson, ha az MNB alapítványai azon a pénzen államkötvényeket vesznek, amit amúgy  be is fizethetne az MNB az államkincstárnak, 

Sőt, azzal, hogy az MNB nem befizeti, hanem az alapítványoknak adja a fölös pénzét, amiből azok aztán állampapírt vesznek, nemhogy segíti a költségvetési politikát, de még gondot is okoz az államadósság kezelőinek, mert ezzel feltolja az adósságrátát, amit aztán az ÁKK igyekezhet az év végén valahogy leküzdeni, hogy kisebbnek tűnjön az államadósság. A magyar gazdaságpolitikának tehát Matolcsyék alapítványai nemhogy nem segítenek, hanem még egy kicsit ártanak is.

Akkora fejtörést azért ez biztos nem okozott, hogy a kormányzó párt meg akarja oldani ezt a problémát, mert ha akarná, viszonylag könnyen megtehetné. Annyit kellene csak tennie, hogy kötelezővé teszi, hogy a jegybank befizesse az árfolyamon keresett közpénzét az államkasszába, ahelyett, hogy ezt csak egy lehetőségként hagyja meg neki. Ehhez viszont nyilván nincs akarat, így hagyják, hogy Matolcsy szórakozzon a saját 260 milliárd forintos játszóterén. 

(Borítókép: Matolcsy György az Ázsiai Pénzügyi Fórumon, Hong Kongban 2016. január 19-én. Fotó: Bloomberg/Getty Images)