Huba
17 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

A Liga Szakszervezeteknél razziázott a NAV

2016.05.18. 13:32 Módosítva: 2016.05.18. 18:35

Helyszíni iratellenőrzést tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Liga Szakszervezetek Ajtósi Dürer sori székházában. Információink szerint az adóhatóság a még Gaskó István elnöksége alatt elnyert TÁMOP-pályázatok ügyében nyomoz.

A szakszervezeti konföderációtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a NAV munkatársai előzetes jelzés nélkül érkeztek, a pénzügyi osztályon ellenőrizték a pályázathoz kapcsolódó dokumentumokat.

„A munkáért!” nevű keretében a Liga 2013-ban 1,6 milliárd forint támogatást nyert el a szociális párbeszédben és konzultációban részt vevő szervezetek kapacitásfejlesztésére. Az ügyben két eset miatt is nyomoznak: a Liga harminc Nissan Quashqai-t bérelt havi 235 ezer forintért. Az árajánlatban ugyanakkor csak 209 ezer forint szerepelt, de problémás az is, hogy az egyik autót egy olyan személy kapta, akinek ebben az időszakban nem volt jogosítványa, míg az autók átlagos kihasználtsága nagyjából 50 százalék volt, írta meg akkor a Magyar Hírlap.

Emellett a szervezet részt vett a a Jogpont+ és a Jogpont+ Mini nevű projektekben. A Ligát idén februárig vezető Gaskó István jelenlegi felesége, Soós Ilona cégét bízta meg jogi tanácsadással. Mindezt úgy, hogy közben Soós ekkor a Liga pályázati felelőse is volt, ami kizáró ok.

Gaskó ellehetetlenült a Ligában, miután tavaly májusban leváltották a VDSZSZ elnöki posztjáról. A feladatait ideiglenesen átvevő Bárány Balázs érdekvédelmi alelnök több visszásságot tárt fel a szervezetek pénzügyi elszámolásában. Kiderült, hogy Gaskó drága éttermi vacsorákat, irreális tankolásokat, nyaralásokat és budapesti lakosként fővárosi hotelszámlákat számolt el a szervezet reprezentációs keretére. A szakszervezeti vezető cáfolta Bárány állításait, aki több feljelentést tett az állítólagos visszaélések miatt.

Az elnöki tisztségről januárban kvázi lemondatták a szervezet rendkívüli ülésén. Állítólag a tagok bizalma elfogyott Gaskó felé, miután felhatalmazás nélkül folytatott bértárgyalást a kormányzattal.

A Liga szerint a TÁMOP-ot folyamatosan ellenőrizték

A Liga Szakszervezetek közleményében azt írta, hogy a NAV ellenőrzése vélhetően egy korábban ismeretlen tettes ellen kezdeményezett és folyamatban lévő nyomozással kapcsolatos. A Liga szerint az általa, mint kezdvezményezett által végrehajtott TÁMOP 2.5.3. A és TÁMOP 2.5.3. C projekteket az elmúlt időszakban folyamatosan ellenőrizték.

A projekteket tavaly ősszel a Miniszterelnökség, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ellenőrizte. Az idén záró helyszíni ellenőrzést tartott az Emmi, ez utóbbi vizsgálat a "C" projektnél mindent rendben talált. Az "A" projektek többségének záró helyszíni ellenőrzése is megtörtén, írták.