Megvan a rejtélyes cég, amelyik megmentette a költségvetést
További Gazdaság cikkek
- Jelentősen megváltozhat a budapesti lomtalanítási rendszer
- Különös indokkal szünteti meg a kormány a paksi különleges gazdasági övezetet
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
Kiderült, hogy melyik volt az a multicég, ami kihasználva a növekedési adóhitelt Magyarországon kezdett adózni, vagyis ami kihasználta, hogy Magyarország gyakorlatilag adóparadicsommá vált. Arról már korábban is lehetett hallani pletykákat, hogy a GE Hungary Kft. lehetett az a cég, amelyik egyik évről a másikra nálunk kezdett adózni, ami nélkül 2016 eleső két hónapjában -52 milliárd forint hiány lett volna a költségvetés. A 444 viszont megnézte a cég beszámolóját, ahol tényleg szépen látszik, hogy
De hogy történt ez, vagy az, hogy a magyar cégnek 2014-ben még 304,32 milliárd forint, tavaly pedig már 4 ezer milliárd forint volt az adózás előtti nyeresége, ami után Magyarországon kezdett adót fizetni?
Ahogy azt a GE Hungary vezetője, Joerg Bauer a at MTI-nek elmondta, a GE felvásárolta és a francia Alstom európai energetikai üzletágát. Az ezzel összefüggésben keletkező extra nyereséget pedig, kihasználva a magyar kormány nyújtotta lehetőségeket, vagyis a növekedési adóhitelt, a GE Magyarországon számolta el.
A kormány már korábban elszólta magát, hogy nagy az érdeklődés a növekedési adóhitel iránt, amivel 2015-ben 542 milliárd forintnyi adóra használták fel tavaly cégek. A növekedési adóhitel lényege az, hogy az a cég, amelyik egyik évről a másikra meghatszorozza a nyereségét, az automatikusan fizetési haladékkal fizetheti be az adót. A Költségvetési Felelősségi Intézet már korábban kiszámolta, hogy ez csak úgy jöhet ki, ha cégek hirtelen itt kezdenek adózni bizonyos külföldön megkeresett pénzek után, ahogy azt mondjuk Luxemburgban vagy a Kajmán-szigeteken szokás.
A Nemzetgazdasági Minisztérium ezt eddig igyekezett eltitkolni, és amikor a Portfolio megpróbálta közérdekű adatigényléssel kiszedni a minisztériumból, hogy hány cég vette igénybe az adóhitelt, azt válaszolták, hogy "a növekedési adóhitelt igénylők szűk köre miatt egy ilyen tételes összegeket tartalmazó lista az adótitok sérelme nélkül" nem adható ki, úgyhogy inkább nem is adják ki. Most kiderült, hogy nagy valószínűséggel a kormány az egész társasági adónövekedést, amit a növekedési adóhiteltől remélt, egy cégtől kapta meg.
Frissítés: Cikkünk megjelenése után a tárca közölte, összesen 72 cég élt a növekedési adóhitel kínálta lehetőséggel, vagyis nem csak a GE-től jött a pénz. Szerintük egyébként Magyarország nem adóparadicsom, de valóban kedvező adózási környezetet teremtett a kormány.