Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Vádemelési javaslat Leader-ügyben

2016.06.22. 08:30

Nyomozni kezdett a NAV Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium egy 8 évvel ezelőtti támogatási szerződése miatt Molnár Katalin ellen, és most vádemelési szakaszba ért az ügy a Magyar Idők szerint. Igazából már korábban megállapította az ügyészség a lap szerint, hogy a félmilliárdból 200 milliót jogosulatlanul használtak fel, a Kehi pedig azt, hogy az egyesület gyakran csak arra törekedett, hogy valami számlát szerezzen a költségei bizonyítására, ez vezetett most a vádemelési javaslathoz. A 200 milliót már tavaly visszafizettette velük a bíróság. 

Frissítés: Megkérdeztük erről Gőgös Zoltánt, aki szerint néhány fontos részlet nem igaz a lap állításaiból. Egyrészt például, hogy épp ő perelte be az egyesületet, miután nem írta alá teljesítési igazolásukat, ezután állapította meg a bíróság, hogy a pénz ezen részét tényleg nem arra költötték, mint ami a szerződésben volt. Másrészt a hároméves ügyészségi nyomozás pont bármiféle bűncselekmény hiánya miatti lezárással ért véget. Ahogy a Kehis nyomozás is. Az ügy még azért tart, mert a minisztérium pótmagánváddal próbálkozott még ezek után, azt is visszadobta a bíróság, most ezek szerint a NAV futott épp még egy kört.

Harmadrészt pedig egy kormányhatározatot hajtott végre a minisztérium, ahol meg volt adva, hogy a korábbi hasonló projekt lebonyolítója vigye tovább ezt a projektet is, tehát nem is az ő ötletük volt ez az egész.

A problémás szerződés alapján félmilliárd forint támogatást kapott 2008 végén a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület. Ez arra kellett volna nekik, hogy a válság hatásait kommunikálják az embereknek. A kérelmüket december 16-án iktatták, 18-án már alá is írta a szocialista Gőgös Zoltán, akkori államtitkár, 22-én már utalták is a pénzt. A Leader elnöke, Molnár Katalin, Kazár volt szocialista polgármestere volt egyébként.

Gőgös erről elmondta, hogy az év végi költségvetési tartalékból utaltak, ezért kellett még év vége előtt pontot tenni a hasonló projektmegbízásokra. Ez tényleg nem szokatlan, tavaly 60 milliárdot költött el hasonló módon kormány.

Ebből a közpénzből először az egyesület törlesztette 41 millió forintnyi hitelét, aztán jó darabig nem csináltak ez ügyben semmit. Legalábbis április 9-én utaltak ki pénzt először a projekttel kapcsolatban bármire. A rendkívüli támogatás miatt a minisztériumi jogászok is jeleztek, hogy nem lesz ez így jó, ilyen összegnél ilyen célra közbeszerzést kellene kiírni, de ez nem hatotta meg a döntéshozókat. Ugyanúgy jelezték, hogy támogatási szerződés elnagyoltnak, számonkérhetetlennek és túlárazottnak is tűnik. 

Gőgös elmondása szerint viszont neki nem jeleztek semmi hasonlót, egyszerűen hazudik a Magyar Idők. A többi vitatott állításuk miatt pedig az ügyben jelenleg is perben áll a lappal.