Olyan, mintha áfacsalt étolajak rajzanának a boltokban

2016.06.23. 06:15 Módosítva: 2016.06.23. 07:16

Gyanúsan olcsó, cseh, ukrán, szerb és horvát gyártmányú étolajak jelentek meg az áruházakban, szakértők szerint a Magyarországon előállított termékekhez képest 100-200 forintos árkülönbséget áfacsalással lehet csak elérni - számolt be a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

A lap szerint a Magyarországon előállított étolaj jellemzően 400-510 forint literenként, míg az említett külföldi termék között akad olyan, amit 309 forintért árulnak. A szakértők szerint rendkívül furcsa, hogy például

az egyik terméken Horvátországot tüntették fel gyártóként, ahol gyakorlatilag nem terem napraforgó, amiből étolajat lehet készíteni.

Bizonytalan hátterű, meghatározhatatlan telephellyel rendelkező külföldi cégek kerültek az étolajak címkéire a vizsgálatot végző csoport szerint. Ez azért gyanús, mert a csalók, kihasználva a határok átjárhatóságát és az ellenőrzés "hihetetlen" hiányosságait, körhintacsalás során beviszik a például Ukrajnában áfamentesen megvásárolt árut Szlovákiába és onnan Magyarországra - írta az MTI szerint a lap.

A gyanús étolajakat forgalmazó egyik hálózat, a CBA kommunikációs igazgatója szerint partnereiket alávetik a kereskedelemben szokásos ellenőrzési eljárásoknak a szerződéskötések előtt. Hozzátette, a szállító nyilatkozik arról, hogy az áthárított áfát a költségvetéssel szemben elszámolja.

A lap által idézett szakértői csoport 2011-ben már feltárt egy hasonló ügyet az amerikai Bunge étolajgyártó kérésére, akkor 2,3 milliárd forintos áfacsalásra derült fény.