Milliárdokat bukott a nemzeti kereskedőház

2016.07.18. 10:07

A keleti nyitás politikáját is egyengető Magyar Nemzeti Kereskedőház 5,5 milliárd forint állami pénz elköltése után eddig összesen 2,8 milliárd forintnyi üzletet hozott össze magyar cégeknek, ami azt jelenti, hogy eddig összesen 2,7 milliárd forintos veszteséget jelent a magyar államnak - írja a 444.hu.

Korábban az Index is kikérte ezeket az adatokat, de az MNKH a 444-nek és a Transparency Internationalnek is csak egy elveszített közérdekű adatigénylési per után adta ki a kért információt.

A cikkből kiderül, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter és Tarsoly Csaba, a Quaestor azóta letartóztatott vezére által 2013-ban ünnepélyes keretek között átadott moszkvai magyar kereskedőház valójában nem is lézett. A moszkvai magyar kereskedőház oldala a quaestor.hu-n még ma is működik, és az MNKH oldalán néhány hónappal a Quaestor-botrány kitörése előtt még büszkén hirdették a moszkvai kereskedőházat. Ehhez képest a lap által kiperelt papírokban nem lehetett megtalálni az orosz kereskedőház nyomát sem, és a lap külön kérdésére az MNKH Zrt. azt írta, hogy a cég "Oroszországban soha nem nyitott kereskedőházat".

Lapszemlénk megjelenése után a Külgazdasági és Külügyminisztérium reagált a 444 cikkére. Azt írták, "mint azt számtalanszor elmondtuk, a moszkvai kereskedőház a Quaestor magánkezdeményezéseként indult el. Értelemszerűen így havidíjra sem volt a Quaestor jogosult, és más jogcímen sem jutott közpénzhez. Ez nem jelenti azt, hogy az MNKH nem közvetített orosz relációban ügyletet, de ezekben a Quaestor nem vett részt."

A cikkből az is kiderül, hogy a legdrágább kereskedőházat a magyar állam Törökországban tartja fenn. Ott az állam partnere az Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal is összefüggésbe hozott Adnan Polat, és cége, az ALX Kft. A cég az együttműködésért összesen nagyjából egymilliárd forintot kapott egy év alatt: ezért a pénzért Törökországban képviselik a magyar cégeket. Az MNKH adatai alapján eddig egyetlen üzletet sem hoztak össze magyar cégek a kereskedőház segítségével. Ez, és az MNKH többi külföldi biznisze a fenti térképünkön is látható.

A kereskedőházról és az akörüli furcsaságokról itt írtunk részletesen. A külügy által dotált, idén 10 milliárdból gazdálkodó kereskedőház feladta az lenne, hogy a magyar KKV-kat exportlehetőségekhez segítse; a baj csak az, hogy ahol megjelenik a méregdrága és teljesen átláthatatlanul működő cég, ott nemhogy nem nő, hanem csökken a magyar export. A megrendelések közül pedig elég sok külkereskedelmi tapasztalattal nem rendelkező, cserébe a kormányhoz és egymáshoz közel álló üzleti körökhöz vándorolt.