Notórius álláshalmozók az MNB-alapítványok körül

Tele vannak a jegybanki alapítványok és azok cégei vezető beosztású álláshalmozókkal - derült ki az RTL Klub hétfő esti híradójából. A csatorna megnézte, mekkora személyi átfedés van a Pallas Athéné alapítványok felügyelőbizottságaiban, kuratóriumaiban, illetve az alapítványok által tulajdonolt gazdasági társaságokban fontos állásokat betöltők közt, és kiderült:
A rekorder ebből a szempontból a jegybank számviteli igazgatójaként is működő Kalina Gábor, aki 10 különböző munkát is kapott a fenti intézményekben, de nem sokkal marad el mögötte Kardkovács Kolos sem, aki Matolcsy György minisztersége idején még foglalkoztatásért felelős helyettes államtitkár volt – ő 7 különböző pozícióban tűnik fel. Szintén jól el van látva állásokkal az ex-államtitkár, ex-jegybanki főigazgató Nagy Róza, ő öt posztot visz. Ebben a riportban nem került szóba, de a múlt héten már az is kiderült, hogy Matolcsy unokatestvérének felesége, Szemerey Gabriella is három különböző helyről kap fizetést ezen a vonalon.
Három MNB-s szervezettől kap fizetést Matolcsy rokona
Hogy miért ő? "Rendszeresen végez társadalmi munkát, több jótékonysági szervezet aktív tagja."
A tévé fizetésekkel kapcsolatos kérdéseire az alapítványok csak annyit válaszoltak, Kalina Gábor kizárólag számviteli igazgatói fizetését veszi fel az MNB-től, azt azonban nem árulták el, mi a helyzet a többi álláshalmozóval.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját
Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.
március 3., 17:00
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
2 órája
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Gazdaság
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
2 órája
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
5 órája
- Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér
Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.
2 órája
- Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
március 3., 12:08
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
7 órája
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Címlapon
Orbán Viktor: Most, amikor az amerikaiak a mi nemzeti pozíciónkban vannak, hiba lett volna föladni a politikánkat
6 órája
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
6 órája
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
3 órája
- Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét
Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.
március 1., 11:02
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra
Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.
március 1., 14:26
- Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
március 3., 11:53
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Címlapon
Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt
Az indokolás szerint egyre inkább próbálják aláásni az ország alkotmányos rendjét.
1 órája
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert
A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.
március 1., 17:54
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
március 2., 17:22
- Címlapon
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok
A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.
17 perce