Az ön zsebében is ott lapul az alkotása

A forint bevezetésének hatvanadik évfordulója idején gondolta volna, hogy lesz még hetvenedik évforduló?

Az a helyzet, hogy mindig azt mondták, én vagyok az utolsó bankjegytervező, aki forintot tervez, de az alapján, ahogy Magyarország az euró bevezetéséhez viszonyul, minden elképzelhető: az is, hogy lesz változás, meg az is, hogy nem. 2003-ban mentem nyugdíjba, és akkoriban tíz munkatársamat is azzal az indokkal küldték el, hogy már az euró bevezetésére készülnek, ezért nem lesz szükség a munkájukra. Azóta az egész szakma megváltozott: régen művészet volt, most viszont már nyomdaipari technológia a bankjegytervezés. Elképesztő, hogy az új módszerek mennyire hatékonyak és sokszínűek, de művészetből már sajnos kevés maradt a tervezés folyamatában.

Mi volt az első bankjegy, amin dolgozott? Mennyi ideig tart egy bankjegy megtervezése?

A régi ezerforintos, amin Bartók van, már az én munkám volt. Nagyon nehéz volt megcsinálni: egy bankjegy elkészítése akkoriban nagyjából egy évig tartott. Én már elég gyakorlott metsző voltam, de például csak egy portré metszése négy hónapot vett igénybe. Ebben a bankjegysorban, ami most van forgalomban, kilencévnyi munkám van.

Az új, most is használatban lévő sorozat elkészítésére 1993 márciusában kaptuk meg a megbízást a jegybankelnöktől, de már korábban is tudtuk, hogy valami készül, ezért bizonyos védettségi elemeket, amelyek nehezítik a hamisítást, már korábban elkezdtünk kikísérletezni. 1993-tól 2000-ig tartott a munka, ez a kétszázas, az ötszázas, az ezres, és két kétezres megtervezését és kidolgozását jelentette – van egy, amin Bethlen Gábor van, és van a koronás millenniumi kétezres is –, illetve az ötezrest, a tízezrest és a húszezrest is én terveztem.

Hogyan jut el valaki odáig, hogy bankjegyek tervezésével foglalkozzon?

A történet elég banális, mert már hatéves korom óta festőművész akartam lenni. Már az iskolában kiderült, hogy jól tudok rajzolni, és nagyon jó tanáraim is voltak. Közel laktunk a Szépművészeti Múzeumhoz, ahol akkoriban a magyar anyag volt – ez azóta a Nemzeti Galériába került. Sokat jártam oda. Székely Bertalan és Munkácsy képei tetszettek akkoriban a legjobban. Később képzőművészeti középiskolába jártam, utána pedig felvettek a Képzőművészeti Főiskolára festő tanszakra, ahol két évig tanultam.

Közben viszont megtetszett a sokszorosító grafika, az olyan technikák, mint a rézkarc, a rézmetszet, a tipográfia és a fametszet, és átkértem magam grafikára, és oda is jártam öt évig. A főiskola elvégzése után három évig ösztöndíjas voltam, ez indított el a pályán, de aztán a főiskolán egy volt tanárom mesélte, hogy rézmetszőt keresnek a Magyar Nemzeti Bankba. Nekem a Pénzjegynyomda már ismerős volt, mert édesapám – aki egyébként munkásember volt – ott dolgozott, de nagynénémnek például már 1926-ban, egy évvel a megalakítása után a nyomda volt a munkahelye.

Akkor hazamentem, és azon gondolkodtam, hogy ez nekem nagyon tetszik, ezért amikor újra találkoztunk a főiskolai mesteremmel, közöltem vele, hogy szívesen elvállalnám az állást, amire ő rábólintott. 1970. április 1-jén mentem be először a Pénzjegynyomdába dolgozni.

És hogyan lett magából vezető tervező?

Ekkorra már túl voltam négy év középiskolán, hét év főiskolán, tehát grafikusművészként kerültem oda, de még öt évig tartott, amíg a Pénzjegynyomdában az ottani dolgokat is megtanultam. Nem volt egyszerű, de nekem viszonylag könnyen ment, ami alapján szerencsés döntést hoztam, amikor ide jelentkeztem. De azért is szerencsés döntés volt, mert ebben a grafikai műhelyben sok olyan technikát ismertek, amit már elfelejtett a szakma: a reneszánsz, a barokk és a 19. század grafikai művészetének tudása is megvolt ekkor a Pénzjegynyomdában.

Egy idő után volt egy generációváltás a nyomdán belül, és én lettem a művészeti igazgató, és elkezdtem megszervezni az én generációmat: egy nyolc-tíz emberből álló társasággal dolgoztam együtt. Nagyon magas volt a mérce, mert például egy technikus, mondjuk az én cinkográfusom rendelkezett annyi tudással, hogy elmehetett volna a Képzőművészeti Főiskolára tanszékvezetőnek.

Melyik a kedvenc bankjegye?

A millenniumi koronás kétezres. Ennek az előoldalán a Szent Korona, a hátoldalán pedig Benczúr Gyula Vajk megkeresztelése című képe van. Ezt tartom a legjobb munkámnak.

És melyik volt a legnehezebb munka?

Az új sorozatból az első bankjegy, amit elkészítettünk, a tízezres volt, és ez is volt a legnehezebb. Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen koronát viseljen Szent István, és hogy hogyan nézzen ki. A pénzjegy végül 1996-ban jelent meg, és emlékszem, akkor hetekig hívtak a tévébe, és arról faggattak, hogy pontosan miért úgy néz ki végül a tízezres, amilyennek megterveztük.

Hogyan néz ki egy pénzjegy megszületésének a folyamata? Ki dönt például, hogy ki kerüljön rá, milyen elemek legyenek rajta?

Az egésznek van egy előkészítő része, amikor a jegybank gazdasági szakemberei megtervezik, hogy mennyibe fog kerülni a bankjegy előállítása. Van egy bizottság, amiben a tervezési és előállítási folyamatban érintett személyek vannak, például a papírgyár igazgatója vagy a Pénzjegynyomda vezérigazgatója, de grafikusként én is a tagja voltam ennek a bizottságnak. Az MNB elnökének felterjesztettük a témajavaslatokat, két névsor van, az egyikben tudósok, írók, költők, zeneszerzők vannak például, a másikban pedig államférfiak, királyok és fejedelmek. Ezután az MNB elnöke választ a témajavaslatokból.

A bizottság viszont csak erről dönt, a motívumokról, színekről már én dönthettem, és arról is, hogy hol legyen a bankjegyen fémcsík, vagy hogy milyen legyen a pénzjegy hátoldala. De olyan is volt, hogy a bizottságnak volt egy ötlete egy motívumra, és azt el is fogadtam. Alapvetően elég jól tudtunk együtt dolgozni, és ezért elég nagy szerencsém van, mert az alkalmazott grafikusok általában olyan megrendelőknek dolgoznak, akik mindenbe bele akarnak szólni, és ez a jegybankra egyáltalán nem volt jellemző.

Mitől függött, hogy milyen színűek lettek a pénzek?

A régebbi sorozatnál a pénzjegyek egyszínűek voltak, de aztán amikor bejöttek a színes fénymásolók, fellendült a hamisítás is. Többek között emiatt is kellett lecserélni a régieket az újra, amiket már újfajta gépekkel csináltak, amik bonyolultabb és nehezebben hamisítható színezést tettek lehetővé. Ezen kívül az újakban már sok új technológia is van, például biztonsági szál vagy vízjel, ami bonyolítja a hamisítók dolgát. Én azt gondolom, hogy ezekből egyet-egyet még lehet hamisítani, de az egész pénzjegy hamisítása azért nagyon nehéz feladat.

És mennyire jelentett veszélyt, hogy ilyen sokat tudott arról, hogyan lehet forintot készíteni? Nem félt attól, hogy teszem azt, elrabolják, és arra kényszerítik, hogy segítsen pénzt hamisítani?

Egy piramist kell elképzelni, hogy ki mit tud: alul vannak a postai és a banki pénztárosok, aztán egyre feljebb megyünk, és ott vannak a jegybank emissziós főosztályán dolgozók, ők már nagyon sokat tudnak, és van néhány ember a csúcson, aki majdnem mindent tud, de még ők sem tudnak mindent, ahogy én sem tudtam. Emiatt egy emberrel a hamisítók nem is jutnának sokra. A cégben voltak azért biztonsági intézkedések: páncélajtók mögött dolgoztunk, de ennél komolyabban nem védtek minket.

Maradt hiba vagy valamilyen rejtett motívum valamelyik bankjegyen?

Hiba nem maradt, mert annyira sokszor ellenőrizték a munkát, rejtett motívum viszont volt bőven, mert a védettségi elemek közül nem mindegyiket hozzák nyilvánosságra. Ha egy nemzeti bankos szakértő megnézi a pénzt, akkor azt is látja, amit egy pénztáros is lát az MNB kiadványa alapján, de ezen kívül is vannak még motívumok, amiket csak az MNB-ben ismernek. Ennek a kikísérletezése hosszú idő volt és sok pénzbe került, de megérte.

Volt olyan, hogy hétköznapi használat során kiszúrt hamis pénzt?

Nekem külön feladatom volt, hogy tanulmányozzam, hogyan hamisítják a pénzt, és minden apró kis vonalat ismertem a bankjegyeken, de azért mióta nyugdíjba mentem, nagyon sokat felejtettem, ezért hiába is rabolnának el...

Mi számít jó munkának egy bankjegy tervezése esetén?

A legfontosabb a szöveg és a szám: a számot betűvel és számmal is ki kell írni. A szövegblokk azért fontos, mert az hitelesíti a bankjegyet, ott van a jegybankelnök aláírása. Utána jön a portré, amit azért csinálnak rézmetszéssel, mert ez teszi nehezen hamisíthatóvá a bankjegyet. A rézmetszés ugyanis a legnehezebben leutánozható grafikai eljárás. Ez azért is van, mert a legtöbb hamisítást általában valamilyen fotós eljárással csinálják, és a metszetnek van egy olyan tulajdonsága, hogy nagyon nehéz fotózni, mert a metszett vonalak sérülnek ilyenkor, és ezt könnyű észrevenni.

A portrénak azon kívül, hogy van egy ideológiai tartalma – tehát hogy például nem véletlenül Szent István kerül a pénzjegyre –, van egy olyan funkciója is, hogy az arc karaktere nagyon sajátos, ezért aki ért hozzá, az gyorsan kiszúrja, ha a bankjegyen kicsit is eltér a portrén ábrázolt személy arckifejezése az eredetitől.

Akkor az euró például nem számít jó pénznek ebből a szempontból?

Az én véleményem szerint nem. Az, hogy az eurón nincs portré, valójában egy furcsa döntés eredménye. Az Európai Központi Bank ugyanis azt mondta, hogy ha rárakjuk mondjuk Verdinek az arcképét, akkor a lengyelek elkezdnek majd tiltakozni, hogy miért nem Chopint rakták rá. Emiatt végül nem kerültek arcképek az euróra.

Volt olyan, hogy olyan vázlatot készített, amiből végül nem lett bankjegy, de visszanézve lehetett volna?

Nem annyira volt ilyen, de a 200 forintoshoz készített Károly Róbert-portré története ide kapcsolható. Károly Róbertről ugyanis nem maradt fenn ábrázolás, és három vagy négy vázlatot is készítettem, de egyikkel sem voltam megelégedve. Volt viszont egy barátom és kollégám, Koltai Ferenc, aki egyszer meglátogatott, amikor épp kínlódtam a portréval. A Feri belépett, és erre azt mondtam, hú, hát ez tiszta Károly Róbert. Úgyhogy róla modelleztem Károly Róbertet, bár egy kicsit megváltoztattam a végeredményt. De az anyja utána mondta is nekem egyszer, hogy ez a 200 forintos teljesen olyan, mintha a Feri lenne rajta.

Ha bevezetnék az ötvenezres bankjegyet, kit rakna rá?

Állampolgárként javasolnék valakit, mert mint szakmabeli már teljesen lezártam ezt a vonalat. Az egyik kiállításomra csináltam egy olyat, amin Kabos Gyula van, a hátoldalán pedig a meseautó. De talán inkább a mai korhoz közelebb álló személyeket tennék rá, például Márai Sándort, Tolnai Klárit, Weöres Sándort vagy Kondor Bélát.

Az egyébként az MNB-ben nem merült fel, hogy egy nő is felkerüljön az egyik bankjegyre?

Felvetődött, de az MNB-sek végül sosem tudtak megállapodni, hogy ki legyen az. Lórántffy Zsuzsanna és Zrínyi Ilona merült fel.

És miért pont tájkép van a pénzjegyeken leggyakrabban a portrék mellett? Előírás, hogy tájképnek kell lennie?

Én javasoltam, hogy tájkép legyen a pénzen, mert igazából borzasztóan nehéz mást odarendelni, mert más motívumoknak könnyen lehet például valami politikai tartalma, ami nem stimmel.

És mi alapján döntötte el, hogy melyik tájképet válassza?

A tízezres tervezése előtt például néztem a tévét, épp Paskai bíboros beszélt Esztergomban, és a háttérben megláttam Hubert Sattler Esztergomi látkép című képét. Később a feleségemmel elmentünk a városba, és felkerestük a festményt, ami most a tízezres hátoldalán van. Így szerettem bele ebbe a képbe, és került a tízezres hátoldalára.

Van kedvenc külföldi pénze egyébként?

A régi dán és orosz bankjegyek nagyon tetszettek, de a régi magyar pengő is a kedvenceim közé tartozik, bár az nem külföldi.

Mennyire számít kuriózumnak nemzetközi szinten, hogy ilyen sokáig tervezett bankjegyeket.

Általában jellemző, hogy sokáig ugyanaz az ember tervezi a bankjegyeket, mert a jegybankok azért sokat költenek összességében, hogy a tervezőnek jó szakmai tudása legyen. Egyszer egyébként el akartak csábítani Svájcba egy bankjegygyártó céghez, de az főnököm meggyőzött, hogy maradjak, és a családom miatt is maradtam volna.