Öt magyar kap milliós nyugdíjat
Összesen öt magyar nyugdíjas kap egymillió forintnál magasabb havi nyugdíjat: egyikük nyugdíja több mit kétmillió forint, egy másikuk 1,5 és 2 millió között kap havonta, hárman pedig 1-1,5 millió közötti ellátást kapnak - írja az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) adatai alapján a Világgazdaság. A lap szerint havi 300 ezer forint fölötti nyugdíja összesen 11800 magyar nyugdíjasnak van, a nyugdíjasok fele viszont ennek maximum a harmadát kapja:
- fél- és egymillió forint közötti összeget 225 nyugdíjas kap,
- havi 400 ezer és félmillió forint közötti ellátás 839 embernek jár,
- 300–400 ezer forint közöttiben pedig közel 11 ezren részesülnek,
- 200-300 ezer forint közötti nyugdíjat nagyjából 105 ezer idős ember kap,
- 100-200 ezer forint közötti összeg 822 ezer nyugdíjasnak jár,
- egymillióan, vagyis a nyugdíjasok fele kap havi 50-100 ezer forint közötti összeget,
- több mint 72 ezer embernek pedig 50 ezer forintnál is kevesebb jár havonta.
Több százezres nyugdíja amúgy a lap szerint leginkább azoknak lehet, akik egyrészt jól kerestek, másrészt csak jóval a nyugdíjkorhatár betöltése után hagynak fel a munkával és igénylik a nyugdíjukat. A legmagasabb összegű ellátást így azok kapják, akik csak 75-80 éves korukban vonulnak nyugdíjba. A magas nyugdíjak kialakulását most már az is segíti, hogy a kormány 2013-ban eltörölte a járulékplafont, vagyis az is a teljes fizetése után fizeti a 10 százalékos járulékot, akinek magas a fizetése.

Bár az adatokból látszik, hogy nagyon sok embernek alacsony a nyugdíja, a Világgazdaság szerint a magyar nyugdíjszínvonal nemzetközi összehasonlításban nem rossz. A helyettesítési ráta 90 százalék, vagyis a dolgozó évek alatti havi jövedelmük 90 százalékát megkapják a nyugdíjasok. Ez nagyjából megfelel az osztrák és holland rátának és jóval az Európában átlagos 71 százalék felett van. Más kérdés, hogy a bérek is alacsonyak Magyarországon, így az esetek többségében az azokat helyettesítő nyugdíj sem sok. Ráadásul szakértők szerint ez a 90 százalékos arány nem is fenntartható, mert egyre több lesz a nyugdíjas, így arra kell felkészülni, hogy a jövőben az állami nyugdíjak még alacsonyabbak lesznek.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra
Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.
március 1., 14:26
- Gazdaság
Az MNB csaknem 49 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra
Enyhítő körülmény volt, hogy a bank teljes mértékben együttműködött a vizsgálat alatt.
49 perce
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
2 órája
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
március 2., 17:22
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
4 órája
- Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz
Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!
2 órája
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert
A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.
március 1., 17:54
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
3 órája
- Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
5 órája
- Címlapon
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan hol mondja március 15-i beszédét
De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?
7 perce
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt
Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.
február 28., 11:06
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Gazdaság
Orbán Gábor aggasztó híreket kapott Amerikából, de két számjegyű növekedést várnak idén
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
3 órája
- Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita
Átszakadt a 400-as lélektani határ.
március 1., 09:22
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny
800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.
március 1., 09:47
- Gazdaság
Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon
Megálljt parancsolhat az ingatlanpiaci túlárazásnak.
február 28., 17:12
- Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék
A megvásárolt termékek árát visszatérítik.
február 28., 12:38
- Gazdaság
Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése
Tizenötödik alkalommal rendezték meg Az év irodája versenyt.
február 28., 17:11
- Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen
A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.
február 28., 13:09
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
2 órája
- Gazdaság
A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát
A tokaji régió turizmusa továbbra is központi elem lesz a cégcsoport számára.
február 28., 18:15
- Gazdaság
Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel
Hosszú közleményt adott ki a szaktárca a témában.
február 28., 19:13
- Gazdaság
Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből
Nyilvánosságra került a negyedik negyedéves jelentés.
február 28., 18:50
- Címlapon
Putyin kemény üzenetet küldött, Moszkva nem hajlandó a kompromisszumra és a tűzszünetet is elutasítja
6 órája
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45