A Dunaferr bedőlésétől tartanak a hitelezők

Felszámolási eljárást kért egy kft. az orosz tulajdonú ISD Dunaferr ellen, amely nem fizette ki lejárt tartozását. A kft.-nek járó 30 millió forint persze eltörpül az ötezer embert foglalkoztató dunaújvárosi acélgyár veszteségei mellett. Hogy a veszteség pontosan mennyi, nem tudni: a cég az előírásokat megszegve egyelőre nem hozta nyilvánosságra tavalyi mérlegét, sőt, a 2014-est is csak akkor, amikor a késés már az adószám bevonásával fenyegetett: abban 21,1 milliárd forintos veszteséget mutatott ki a cég, a 2013-as 20,9 és a 2012-es 26 milliárd forintos mínuszok után.

A probléma persze nem új, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2013-ban jelezte, hogy a kormány kész bevásárolni magát a Dunaferrbe. A tulajdonosok azonban ebbe nem mentek bele. 2014-ben, a paksi atomerőmű bővítéséről szóló orosz megállapodás aláírásakor újra előkerült a Dunaferr magyar állami felvásárlása, de ez sem valósult meg.

Ennek ellenére nem minden cég aggódik, amelyik bedolgozik a Dunaferrnek – volt, aki szerint a gyár mindig késve fizetett, de végül megtette, volt, aki nem is tartott nyilván tartozást –, ám a háttérbeszélgetésekből úgy tűnik: az orosz fél minden tartozás kifizetését hátrébb sorolta a Dunaferrnél, hogy először azokat a tételeket fizesse ki, amelyek a július végén Szijjártó Péter jelenlétében átadott, felújított II-es kohóhoz fűződnek.

Márpedig van olyan magyar cég, amely két éve áll perben, összesen 1,25 milliárd forintot követelve a Dunaferrtől. Van, aki attól tart, hogy már megy a vagyonkimentés a cégtől, amelynek bedőlése után már nem lesz miből kártalanítani a hitelezőket. Szerintük ezt a gyanút erősíti a tavalyi mérleg visszatartása is.

Pedig már a 2014-es esztendő sem volt megnyugtató, és nem az éves veszteség a legbeszédesebb adat.

• A Dunaferr rövid lejáratú kötelezettségeinek összege 222 milliárd forint,
• ez 112 milliárd forinttal haladja meg a társaság rövid lejáratú eszközeinek az összegét.
• Eközben „a társaság saját tőkéje 4,2 milliárd és a társaság tárgyévi szokásos tevékenységből származó pénzeszköz-csökkenése 14 milliárd forint” – derült ki az Ernst and Young által kiadott, 2014-re vonatkozó könyvvizsgálói jelentésből.

Ha mazsoláznak, háború lesz

A dolgozók szerint napi szinten nem látszanak a gondok: a fizetéseket mindig időben megkapták, legfeljebb a béren kívüli juttatásoknál kért olykor halasztást a tulajdonos, de legutóbb ebbe a szakszervezet már nem is ment bele, így időben eljuttatták azt is.

Júliusig fél kapacitással ment a cég, amíg Szijjártó Péter jelenlétében ismét meg nem nyitották a felújított II-es kohót. A külügyi és külgazdasági miniszter szerint az újraiparosításban kiemelt szerep jut a Dunaferrnek, amelynek a magyarországi autóipar mind fontosabb szereplőjévé kell válnia.

Szeptemberre elkészül a hengerelő is, így a Dunaferr szakszervezetének alelnöke szerint minden technikai akadály elhárult a termelés felfuttatásától. Jelenleg ötezer alkalmazottja van a cégnek, de Borbély Zoltán úgy látja, hogy a megújult körülmények között hatezerre lenne szükség.

Ehhez képest a cég 2013-ban 900, idén 300 fős leépítés tervét jelentette be, igaz, ebből összesen 200 valósult meg. Borbély elismerte, hogy van feszültség a szakszervezet és a vezetés között. Már csak azért is, mert a pénzügyekbe kevéssé láthatnak bele a részvénytulajdonnal rendelkező dolgozók, hiába van a felügyelőbizottságban delegáltja a szakszervezetnek. „Pár évente egyszer látjuk, hogy milyen a gazdasági helyzetértékelés” – mondta Borbély, nehezményezve azt is, hogy már harmadik éve a magyar törvényekben előírtaknál később kerül sor a beszámolók elfogadására is.

A tevékenységek kiszervezése is érzékeny pont: nem minden esetben káros, de  van, amit a szakszervezet akarata ellenére hajtott végre a vezetés. Ilyen volt a darukarbantartás: Borbély szerint ez már olyan tevékenység, amely alapvetően befolyásolja a Dunaferr működését, ha a karbantartás nem zajlik olajozottan. A korábbi szakembereket átvette ugyan az új cég, de ha onnan elszivárognak, nehéz lesz pótolni tudásukat.

Borbély szerint a 6000 munkahely fenntartása reális elképzelés, legfeljebb azon lehet alkudozni, hogy a dolgozók milyen aránya lehet közvetlenül a Dunaferr és mennyi a kiszervezett tevékenységet folytató cégek alkalmazottja.

Attól azonban nem tart, hogy a Dunaferr lényegét jelentő tevékenységet szerveznének ki. Kérdésünkre, hogy ez elképzelhető volna-e a kohóval, azt mondta: ez lehetetlen, „abból háború lenne.”

Névtelen oroszok

A 2004-re lezárult privatizációval az egykori Dunai Vasmű tulajdonosa az ukrajnai Donbassz Ipari Szövetség (ISD) lett, egy ciprusi offshore révén. A későbbi tulajdonosváltásokkor is megmaradt a Steelhold Ltd., mint a Dunaferr tulajdonosa, amely jelenleg 98,2 százalékot birtokol.

A nagy szovjet nehézipari múlttal rendelkező kelet-ukrajnai Donyeck központtal 1995-ben létrejött ISD többségi tulajdona 2010-ben került orosz kézbe. Az ukrán oligarchák, Vitalij Taruta, Oleg Mkrtcsan részesedése akkor 49,99 százalékra csökkent. Igaz, ennek ellenére az, ISD vezérigazgatója ma is az egykor másfél milliárd dolláros, jelenleg 580 millió dolláros vagyonával a 17. leggazdagabb ukránként számon tartott Mkrtcsan.

Az új többségi tulajdonosokat nem nevesítették, csupán „orosz befektetők csoportjának” nevezték, akiket a sajtó előtt Alekszandr Katunyin nagyvállalkozó képviselt.

Az orosz sajtó feltételezései szerint a tíz éve még 400 millió dolláros vagyonnal rendelkező Katunyin a kezdetektől közvetítő lehetett az orosz állami Vnyesekonombank (VEB) közreműködésével létrejött ügyletben. A VEB vezetője, Vlagyimir Dmitrijev 2013-as nyilatkozata szerint a bank 8 milliárd dollárt adott arra 2009–2010-ben, hogy a kelet-ukrajnai acélipart megszerezzék az orosz cégek. Ebből az ISD megvásárlására 1-2 milliárd dollár mehetett el – írta a Forbesra hivatkozva az ukrán és az orosz sajtó.

A 2010-es feltételezések szerint Katunyin a Jevraz vállalat érdekében járt el. A cégnek ő ugyan alapító résztulajdonosa volt, 20 százalékos részesedését azonban eladta, mielőtt a cég 40 százaléka – hárommilliárd dollárért – 2006-ban Roman Abramovicshoz került.

A világ első harminc acélgyártó vállalata között lévő Jevraznak valóban kellett az ISD, legalábbis korábban: 2007-ben ajánlatot is tett az ISD-re, át is utalta az előleget, ám a 2008-as válság miatt az ügylet meghiúsult – írta a Kommerszant. (Ajánlatot tett egy másik orosz topmilliárdos, Aliser Uszmanov résztulajdonában lévő Metalloinveszt is, de úgy tűnik, neki nincs köze az ISD sorsának további alakulásához.)

Katunyin és a Jevraz közötti együttműködés később is tetten érhető volt: egy esetben Katunyin megvásárolta a Jevraz egyik érdekeltségét, majd két év múlva visszaadta azt. Elemzők szerint az ügylettel a Jevraz mérlegét akarták javítani, így Katunyin lényegében szívességet tett azzal, hogy 100 millió euróért megvásárolta egy rövid időre a veszteséges cégeket.

A Jevrazról szóló híreket minden alkalommal cáfolta az ISD, amelyet más ügyletben is hírbe hoztak Abramovics vállalatával: 2014-ben a Jevraztól 287 millió dollárért vette meg a cseh acélgyártás ötödét adó Vítkovice Steelt öt ciprusi cég, amelynek hátterében az ISD-hez kapcsolódó köröket sejtenek.

Katunyinnak egyébként nem mennek nagyon jól az üzleti ügyei – legutoljára 2011-ben fért fel a leggazdagabb 500 orosz listájára, 350 millióval –, két éve felszámolási eljárás indult a fémiparból a faiparra átnyergelt vállalkozó egyik érdekeltsége ellen, az állami többségű VTB Bank által kiadott 145 millió dolláros hitel kapcsán. A faipari cég egyébként egy ciprusi offshore tulajdona, de egy korábbi, 30 millió dolláros hitel miatt már Katunyint találta meg a bíróság, igazolva, hogy az offshore cég végső soron az övé. A hitelért kezességet nem más vállalt, mint az ISD ukrán résztulajdonosa, Szergej Taruta. Persze nem kizárt, hogy a 145 milliós hitelt az offshore-on keresztül Katunyinnak máshová kellett eljuttatnia, akár a VTB egyes részvényeseihez.

Putyin az acélipari főnök

Taruta így aztán pontosan ismerheti Katunyin és az orosz állam viszonyát. Egy interjúban kijelentette:

A VEB hitelnyújtását ugyanis maga Vlagyimir Putyin hagyta jóvá. „Az ISD vevői csak névleges tulajdonosok. Mindent feljebb irányítottak” – mondta idén áprilisban Taruta, aki 2014-ben néhány hónapra, Viktor Janukovics elnök elűzése után Donyeck megye kormányzója lett az új vezetés megbízásából. Igaz, érvényesíteni hatalmát az orosz támogatást élvező Kelet-Ukrajnában már kevéssé tudta a 600 milliós vagyonával a Forbes által a leggazdagabb ukránok között a 16. helyre sorolt Taruta.

Viszont kinevezését rossz néven vette a Kreml, Taruta szerint ezért szálltak rá 2014 áprilisában érdekeltségeire az orosz hatóságok, így olyanokra is, amelyekhez Katunyinnak köze van. Zárolták számláit Moszkvában majd Cipruson, végül a Brit Virgin-szigeteken is. Az offshore-paradicsom bírósága kötelezte arra is, hogy hozza nyilvánosságra 50 ezer dollárnál értékesebb érdekeltségeit – írta a Forbes orosz kiadása. Zárolták érdekeltségeit, többek között az ISD-ben lévő részesedését is, bár nem világos, abban mennyi maradt Tarutának: 2014 februárjában ugyanis a luganszki kereskedelmi kamara arról számolt be, hogy – egy időben Taruta kormányzói kinevezésével – a Katunyin vezette svájci bejegyzésű Carbofer megvette az utolsó ukrán részesedéseket is, így az oroszok a Dunaferrt birtokló ISD – pontosabban az azt 98,2 százalékban tulajdonló ciprusi Steelhold Ltd. – kizárólagos tulajdonosaivá váltak.

Igaz, a Kommerszant orosz napilap szerint az oroszoknak továbbra is 50 százalék plusz két szavazatuk van, Makrtcsannak és Tarutának – Julija Timosenko egykori tanácsadójának – egyenlő részben, összesen 49,99 százalékuk van, de utóbbi tulajdonrésze a már említett kereset miatt zárolva van.

Az ISD hátországában mellesleg háború van

Az ISD legnagyobb ukrajnai értékét az Alcsevszki Fémkombinát adja, amely az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött Luganszk megyében áll. A vállalat azonban leállt – derült ki a szakadárok elleni terrorelhárító akcióért felelős Georgij Tuka júniusi Facebook-bejegyzéséből. Az ukrán miniszterhelyettes nyilatkozata előtt már jöttek olyan hírek ukrán forrásokból, amelyek szerint az orosz erők fokozatosan szerelik le a gyárat és viszik el a berendezéseket.

Igaz, a gyár idei leállása nem az első: a kelet-ukrajnai háború elején, 2014-ben egy évre már felfüggesztette a termelést a szakadár Luganszki Néköztársaság (LNR) irányítása alá került, 110 ezer lakosú Alcsevszkben lévő cég. A tavalyi újraindulásnak azonban nem sok hasznát látták a 2013-ban még 4,2 millió tonna acélt előállító alcsevszki gyárban. Lényegében csak arra volt jó, hogy növelje tartozásait a Luganszk megyei áramszolgáltatóval (LEO) szemben. Ez a nyáron kétmilliárd hrivnyára – jelenlegi árfolyamon 11,1 milliárd forintra – duzzadt.

A szakadár területeken kívül lévő LEO ehhez a pénzhez nem tud hozzájutni, az áramellátást a nyár során már rendszeresen szüneteltette a cég. Nem véletlen, hogy a szakadárok luganszki vezére, Igor Plotnyickij felmondta a LEO-val fennálló szerződését, és megkezdte az oroszországi energiahálózatra való kapcsolódást. Igaz, a helyzetet bonyolítja, hogy az ukrajnai LEO egy olyan magáncég, amelynek tulajdonosa az orosz Konsztantyin Grigorisin.

Az ukrán bíróság a nyáron a LEO-nak adott igazat, kötelezve az ISD-t, hogy fizesse ki a 742 millió hrivnyás – 8,2 milliárd forintos – tartozását a felhasznált áramért.

A VEB belefeledkezett a bőségbe

Persze, akármi történik Alcsevszkben és az ISD más érdekeltségeinél, a részvényeket végső soron hitelezőként birtokló VEB-nek és a mögötte álló orosz államnak még mindig van annyi forrása, hogy kiránthatná a bajból a Dunaferrt – adódhatna a feltételezés. Csakhogy 2016 van, nem pedig az olaj- és földgázárcsúcsokat döntögető 2007, amikor a mai formájában létrehozták az orosz fejlesztési bank szerepét betöltő VEB-et.

Beteg, de inkább élő, mint halott

– el lehet képzelni, milyen a helyzet, ha ez a VEB vezetőjének áprilisi optimista nyilatkozata az általa vezetett intézményről. Szergej Gorkov szerint a likviditással nem lesz gondja a VEB-nek, mert kapott 150 milliárd rubelt – 650 milliárd forintot – az orosz pénzügyminisztériumtól.

A VEB-nek azonban sokkal nagyobb kötelezettségei vannak annál, mint amennyit alkalmankénti pénzinjekciókkal orvosolni tudna az orosz kormány. 

 2015 első félévében a veszteség elérte az 1,2 milliárd dollárt. 2016-ban 3 milliárd dollár törlesztése esedékes.

A VEB kényszerű pénzkihelyezései hamar eltérítették az intézményt az eredeti céljától. Fejlesztési bank helyett a válság alatt bedőlt bankok megmentőjévé kellett válnia, és a 2014-es szocsi téli olimpia egyik legnagyobb finanszírozójaként volt kénytelen működni. Utóbbira 240 milliárd rubelt költött, ami 2012-es árfolyamon, az olimpia előkészületeinek idején több mint 8 milliárd dollárt jelentett. Ennek háromnegyedét tartják behajthatatlannak. Az orosz pénzügyminiszter, Anton Sziluanov tavaly decemberi nyilatkozata szerint 21 milliárd dollár kellene a VEB helyrebillentéséhez.

Ez nem mellesleg az a VEB, amely a paksi atomerőmű bővítésének 10 milliárd eurós hitelét is biztosítja.

Mindezek után nehezen elképzelhető, hogy a VEB kész lenne eurószázmilliókkal kirántani a Dunaferrt vagy milliárdokkal az egész ISD-t. Olyannyira nem, hogy a VEB idén februárban kinevezett új elnöke, Szergej Gorkov legfőbb feladatául a VEB több érdekeltségének eladását szabták. Ebben vannak Gazprom-részvények 1,6 milliárd dollárért – a VEB ezt még 3,6 milliárdért vette, most maga a Gazprom veszi vissza – két, 2009-ben kimentett orosz bank, valamint az ISD, amely a hitelezőként az ügyletbe került VEB kezében van. Az ukrán és orosz fémipari körökkel folytatott tárgyalások azonban még nem vezettek eredményre – írta a Kommerszant.

Ez nem meglepő, hiszen a Dunaferrt, a lengyelországi Huta Chestochowát, a két ukrajnai vasművet és a kokszolóüzemet birtokló

Szakértők szerint csak az adósság leírásával volna esélye a VEB-nek túladni a holdingon.

Az OTP könnyít a VEB terhein?

A VEB az ukrajnai leánybankjától, a Prominvesztbanktól is meg kíván szabadulni, abban a reményben, hogy az új tulajdonos képes lesz visszajuttatni a VEB által nyújtott ukrajnai bankközi hiteleket. Augusztus elején nem hivatalos sajtóértesülések arról szóltak, hogy a befutó az OTP lehet. A félmilliárd dollár tőkével rendelkező bank eladási ára becslések szerint 100-170 millió dollár között lehet, ami jól hangzik, bár tekintettel a bank 80 százalékban behajthatatlannak tűnő – két milliárd dollárra becsült – kintlevőségeire és a VEB elvárására a hitelek visszafizetésére, az ügylet rejt magában kockázatokat is.

Az OTP nem kommentálta a sajtóértesüléseken alapuló hírt. „Az OTP folyamatosan vizsgálja a régióban az akvizíciós lehetőségeket” – tudatta a bank kommunikációs osztálya, megjegyezve, hogy ha igaz is lenne a Prominvesztbank megvásárlása, akkor sem kommentálnának folyamatban lévő ügyletet.

A Dunaferr helyzete kapcsán a cég vezetéséhez és az NGM-hez is fordultunk, egyelőre azonban nem reagáltak megkeresésünkre.