Mérsékelten adósodik a magyar lakosság

2016.08.31. 14:40

Júliusban a háztartások továbbra is nettó hitelfelvevők voltak, 1,5 milliárd forinttal több kölcsön vettek fel, mint amennyit törlesztettek. Azonban ennél több betétet helyzetek el a bankokban, a vállalatok pedig növelték megtakarításaikat és törlesztették a tartozásokat, azaz az "eladósodás" üteme elég alacsony – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból.

A jegybanki jelentésből a lakosság hitelhelyzetéről megtudható, hogy:

  • A háztartások két évig tartó szakadatlan törlesztési időszak után április óta minden hónapban több hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek. J
  • Júniusban még nettó 5,5 milliárdot vettek fel, ehhez képest tehát a júliusi 1,5 milliárd erős csökkenés.
  • A háztartások összes hiteltartozása ebben az évben 126 milliárd forinttal, a július végéig eltelt egy évben 333,8 milliárd forinttal csökkent.
  • Ebből a devizahitelek csökkenése idén már csak 4,7, egy év alatt viszont még 159,3 milliárd forint volt. 
  • A szerény hitelfelvételhez képest jóval több, 8,4 milliárd forint betétet helyeztek el a háztatások a bankokban, mégpedig a 13 milliárd forint értékű új devizabetét egy részével szemben 4,5 milliárdnyi forintbetét kivonása áll.
  • Azonban a lakosság betétei július végén 65 milliárddal alacsonyabbak voltak a múlt év véginél, miután az első negyedévben 120,6 milliárdot vontak ki korábbi megtakarításaikból, az egy évvel korábbi összeget viszont 170,2 milliárddal meghaladták.

Sokat törlesztenek és takarítanak meg a vállalatok is.

  • A vállalatok júliusban több devizahitelt - 61,8 milliárd forint - fizettek vissza a 47,1 milliárd értékben felvett új forinthitelnél, így 14,6 milliárd forint nettó hiteltörlesztők voltak.
  • A tranzakciók éppen az előző havival ellentétesen alakultak, amikor jelentős 63,4 milliárd forintnak megfelelő összegű új devizahitelt vettek fel és csak 3,9 milliárd erejéig voltak nettó forinthitel törlesztők. 
  • Az év első hét hónapjából a vállalatok júliusban negyedszer voltak nettó törlesztők, aminek következtében a belföldi hitelintézetekkel szemben 118 milliárd forinttal csökkent kölcsöntartozásuk, és egy év alatt 362 milliárdot faragtak le adósságaikból.
  • Ezen belül viszont devizaadósságuk idén 240, egy év alatt pedig 482 milliárddal csökkent, a forinthitelek viszont 120 milliárddal haladják meg a tavaly év végit, illetve a 2015 július végi állományt is.   

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.

február 11., 06:52

  • Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

A kormány számol az új energiaforrással.

február 11., 05:40

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Éppen csak az átlag alatt vagyunk.

február 11., 09:00

  • Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.

február 10., 21:17

  • Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.

február 11., 17:08

  • Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben

A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.

február 11., 18:56

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Gazdaság
Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi kerületek között.

február 10., 14:42

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

18 perce

  • Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.

6 órája

  • Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.

1 órája

  • Címlapon
Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz

Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz

A kormánypárt szerint nagyon tetszett a Tisza Párt elnökének, amit csináltak, amíg pénzelték.

1 órája

  • Címlapon
„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”

„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”

Erős állításokat fogalmaztak meg az orosz elnökkel szemben a Müncheni Biztonsági Konferencián.

32 perce

  • Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

Több kategóriában is keresik a legjobbakat.

február 10., 15:31

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.

február 10., 13:46

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Címlapon
Nyilvános akasztásra készült egy győri tinédzser

Nyilvános akasztásra készült egy győri tinédzser

A kihallgatásán azt állította, hogy ellopták a profilját.

44 perce

  • Címlapon
Videón, ahogy angolról angolra fordítanak Donald Trumpnak

Videón, ahogy angolról angolra fordítanak Donald Trumpnak

Az amerikai elnök nem értette az indiai akcentust.

4 órája

Neked ajánlott